Jenkei Dániel, 2022.09.11. | Labdarúgás

Kikapott a Vasas FC Kondás Elemér első meccsén, ezzel pedig a tabella utolsó helyére csúszott vissza az NB I-ben.

NB I, 8. FORDULÓ
Újpest FC–Vasas FC 2–1 


Szusza Ferenc Stadion, 2444 néző. Vezette: Karakó

Gólszerző: Katona M. 11., Diaby 69., ill. Holender 20.


Mozgalmas volt a hét eleje a Vasas FC háza táján, hiszen Kuttor Attilát kedden Kondás Elemér váltotta a kispadon vezetőedzőként, az új trénernek így csak pár napja volt felkészítenie a csapatot a nálunk is rosszabb passzban lévő Újpest elleni idegenbeli találkozóra.

A vasárnapi Megyeri úti meccs első félideje két gólt hozott, igazságos eloszlásban, hiszen előbb a lilák használtak ki egy vasasos védelmi hibát, majd Holender tette meg ugyanezt pepitában, és egyenlített szép csatárerényeket csillogtatva.

A góloktól eltekintve (vagy éppen azokkal együtt) ez a találkozó sem hozott túlzottan komoly színvonalat, és ennek mindkét tábor hangot is adott a lelátón a kilencven perc során.

A mi bajainkat pedig fokozta, hogy a második félidőben egy szöglet után az Újpest másodszor is betalált, ez a fejesgól pedig végül három pontot ért számukra.

A mieink továbbra is nyeretlenül, immár a tabella tizenkettedik helyén szerénykednek, lesz tehát dolga a hosszabb válogatott szünetben az új vezetőedzőnek.

 

(Borítókép: Török Attila - NSO)


Hirdetések