Nagy Dániel, 2022.09.06. | Jégkorong

Az elit-vb-n történelmi sikert elérő női jégkorong-válogatott keretéből kilenc játékos több éven át a klubunkban pallérozódott, méghozzá a fiúkorosztályokban. 

Emlékezetesen teljesített a magyar női jégkorong-válogatott a Dániában megrendezett A-csoportos világbajnokságon. A Pat Cortina által irányított gárda az ötfős csoportjának a harmadik helyét elcsípve megőrizte a bennmaradást, és bejutott a negyeddöntőbe.

Az egyenes kieséses szakaszban aztán előbb az amerikai, majd a finn válogatottól kapott ki, így a nyolcadik helyen végzett, ami a női válogatott történetének valaha volt legjobb eredménye.

A nemzeti csapat keretében a 16 éves Metzler Regina képviselte a piros-kék színeket, aki így nyilatkozott a hokiszövetség honlapjának az utolsó, hosszabbítás után 3-2-re elveszített helyosztó mérkőzést követően:

 „Jól kezdett a csapat, láttuk, hogy fel tudjuk venni a tempót a finnekkel. Tudtuk, hogy ugyanígy kell játszanunk tovább a második harmadban, és vissza is tudtunk jönni a gólhátrányból. Reménykedtünk a legjobban, de végül nem sikerült győzni. Nem azt néztük, hogy tavaly ők voltak a vb-bronzérmesek, hanem hogy most ők az ellenfelek, és közel is voltunk, ezért fáj egy kicsit a vereség, de remélem, hogy holnapra már szebb megvilágításba kerül. Élveztem a vb-t, erős meccseket játszottunk és sohasem adtuk fel.

 


fotók: Magyar Jégkorong Szövetség



Ha pedig a történelmi szereplés hátterét és a női válogatott összetételét alaposabban megvizsgáljuk, örömmel konstatálhatjuk, hogy a csapat huszonhárom fős keretéből kilencen hosszú éveken át a Vasasban nevelkedtek.

A nyolc éve nálunk játszó Metzler Regina mellett korábban Bogáti Bianka és Strobl Lara kilenc, Mayer Fruzsina hét, Jókai-Szilágyi Kinga pedig hat évet töltött a Vasasban, de több szezonon át nálunk szerepelt Dabasi Réka, Garát-Gasparics Fanni, Huszák Alexandra és Kiss-Simon Franciska is. Többségük U16-os korig, míg páran még U18-asként is a Vasas fiúcsapatát erősítették.
 

Nálunk a mai napig így működik a fiatalok, jelen esetben a lányok képzése. Akik készen állnak rá, azok a fiúk között is szerephez juthatnak – magyarázza a témával kapcsolatban klubunk jégkorongszakosztályának szakmai igazgatója, Székely-Mádai László. – Jelenleg is vannak olyan fiatal reménységeink a Vasasnál, akik a tehetségük alapján az erősebbik nemben is megállják majd a helyüket. Szerintem nem véletlen, hogy a válogatott keretének közel fele sok éven át nálunk pallérozódott, biztos vagyok benne, hogy az említett metódus is segítette őket a pályán. Manapság itthon egyre kevésbé divat, hogy a legjobb lány játékosokat betegyék a fiúk közé, mi azonban továbbra is hiszünk benne, hogy ez sokat lendíthet a fejlődésükön. Úgy érzem, a válogatottban villogó lányok esetében is jelentősen hozzájárultunk ahhoz, hogy ezt a szép sikert elérjék.


Hirdetések