Gy. Szabó Csilla, 2022.08.09. | Tenisz

Régen várt pillanat érkezett el Tóth Amarissa Kiara életében az elmúlt hétvégén. A Vasas SC 19 éves teniszezője, a kottingbrunni 15 ezer dollár összdíjazású női ITF-torna megnyerésével, felnőtt karrierje első nemzetközi egyes tornagyőzelmét aratta. A döntőben a német Carolina Kuhlt verte 6:3, 7:5 arányban.

Párosban már tavaly, vagyis utolsó juniorévében sikerült 15 ezrest nyernie, azon nyomban ötöt, majd idén is folytatta a menetelést, hiszen eddig háromszor emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. Ráadásul a 2022-es első diadala, egy 25 ezer dollár összdíjazású tornán jött össze, ami felnőtt karrierje addigi legszebb győzelme volt. Az egyéni siker azonban csak váratott magára…

„Annyiszor álltam már a diadal kapujában, de mostanáig nem sikerült átlépnem rajta – idézte fel a mögötte álló várakozással teli időszakot Tóth Amarissa, aki számára az idei tavasz az érettségi jegyében telt, így kicsit kevesebbet tudott profi karrierjére fókuszálni. – Alig vártam, hogy végre megtörjön a jég, s úgy tűnik, erre akkor került sor, amikor a legkevésbé számítottam rá. Ausztriába ugyanis annak reményében utaztam, hogy végre ismét jó meccseket játszhatok, s szépen lassan belelendülök a játékba.”

Ehelyett Amarissa már az első héten tornagyőzelmet ünnepelhetett, mégpedig a török Doga Turkmen oldalán, igaz, kicsit furcsa körülmények között, hiszen chilei, olasz ellenfelük nem állt ki ellenük a döntőre. Fiatal játékosunk szerint ez azonban egy cseppet sem csökkentette a siker értékét, így a második héten önbizalommal teljesen vághatott neki a tornának, amelyen ezúttal egyesben kapta el tökéletesen a fonalat.

„Valahogy éreztem, hogy ez a hét az enyém lesz, már az első meccstől kezdve nagyon jól ment a játék, szettveszteség nélkül haladtam a döntőig – idézte fel a Kottingbrunnban történteket Amarissa, aki kifejezetten élvezte, hogy két helyi „sztárt” is megvert az útja során. – Feldobott, hogy ellenem szurkoltak a nézők, én pedig már csak azért is jól és eredményesen játszottam. A történethez azonban hozzátartozik, hogy már július közepén, a budapesti WTA-tornán is nagyon jól teniszeztem. A harmadik szettben, egy kisebb sérülés miatt ugyan fel kellett adnom azt a meccset egy nálam sokkal előkelőbben rangsorolt görög ellen, mégis biztató jel volt a folytatás tekintetében. Ehhez jöttek még az edzések, majd a mérkőzések, amelyekből kicsit kevesebb jutott idén tavasszal. Bizonyára jót tett, hogy emiatt, most nem volt olyan fontos az eredmény, sokkal inkább csak a játékra koncentráltam és meccsről meccsre haladtam.”

Fiatal teniszezőnk szerint az elődöntőben, az osztrák Tamara Kostic ellen különösen jól elszaladt a keze, egymást követték az extra ütések, és végre teljesen összeállt a játéka. A döntő is úgy tűnt, simán meglesz a német Kuhl ellenében, a második szettben azonban kicsit ráfeszült az eredményre, de végül azt is sikerült 7:5-re hoznia.

„Akkor azért átsuhant rajtam a sok próbálkozás, az elveszítette elő- és negyeddöntők emléke, ezért remegett meg egy picit a kezem a befejezésnél. De összességében mentálisan nagyon erős tudtam maradni, ellenfelemnél jobban variáltam a játékot, nyestem, ejtettem, színesen játszottam. Pont úgy, ahogy azt jelenlegi mesterem, Bocskay József szokta kérni tőlem. Agresszív voltam, mert valahol belül éreztem, ez most az én tornám. És valóban, végre megtört a jég, és egyesben is sikerült tornát nyernem. A jövő heti mogyoródi huszonötezresre szabadkártyát kaptam, remélem sikerül néhány jó meccset játszanom, hiszen most már arra kéne törekednem, hogy a magasabb kategóriájú viadalokon is alanyi jogon indulhassak – foglalta össze a hétvégi győzelemmel kapcsolatos tanulságokat Tóth Amarissa, aki a jövő héten végre hétszázon belül lesz a WTA világranglistáján, egészen pontosan a 678.-on. Eddig a 737. volt a legjobb helyezése.

Amarissa szerinte sikerében a Folyondár utcában végzett edzéseken túl annak is része van, hogy a WTA által ingyen biztosított mentáltréning szolgáltatást is igénybe veszi egy ideje. Ez pedig azt jelenti, hogy egy teniszre szakosodott sportpszichológussal rendszeresen beszélgethet online a mérkőzésein, vagy edzésein tapasztalt nehézségekkel kapcsolatban. Az együttműködés egyik nagy tanulsága eddig az, hogy a szakember szerint az élsport természetes velejárója a fájdalom is, amelyet sokkal jobb elengedni, mint folyamatosan a figyelem középpontjában tartani. Ugyanakkor azon is dolgoznak, hogy olyan rituálékat alakítsanak ki, amellyel a feszült és görcsös helyzeteket is könnyebben elkerüli. A program részeként egyébként dietetikus segítségét is igénybe veszi, hiszen Amarissa számára egyetlen út létezik, az pedig a teljes profizmusé.


Hirdetések