Sikeres országos bajnokságon vannak túl az a Vasas atlétái, amit két ezüst-, egy bronzérem és számtalan egyéni csúcs jelez.
A magyar bajnokság első, pénteki versenynapjáról szóló beszámolónk után, ami elsősorban a férfi 4x100 méteres váltónk remekléséről szólt, nem gondoltuk, hogy lehet még fokozni az örömet, de mégis így történt...
Vasárnap Kun-Szabó Balázs két taníványa tett ki nagyon magáért!
Bundschu Patrik 200 méteres síkfutásban szerezte meg a bajnoki bronzérmet, egyéni csúcsbeállítással. Úgyan két hete Mariborban szintén 21,29 másodperccel ért célba, az értő szemeknek azonban sokat elárul, hogy akkor 2,0 m/s-os hátszélben teljesítette a távot, vasárnap este viszont 0,6 m/s-os ellenszelet rögzített a szélmérőberendezés.
Patrik már a pénteki váltóversenyben, dinamikus hosszúegyenesbeli futásával is nagyot alakított, ám az egyéni versenyben még talán erre is rátett, és állhatott fel a bajnoki dobogóra az eredményhirdetéskor.
Bánóczy Árpád tehetségét nem véletlenül tartják sokra már jó ideje. Téthelyzetben rendkívüli módon össze tudja kapni magát, ezúttal is ez történt, amivel edzőjét és a jelenlévő szakembereket is ámulatba ejtette.
A 400 méteres gátfutás döntőjében cseppet sem volt megilletődve, a háromszoros EB-résztvevő, sokszoros magyar bajnok Koroknai Tibortól alig 22 századmásodperccel elmaradva, a második helyen ért célba hatalmas, több mint másfél másodperces egyéni csúccsal.
Szerencsére azoban nem csupán belőlük áll a Vasas-atlétika!
Pályafutásuk elején járó fiatal tehetségeink számos remek eredménnyel bizonyították ezen a hétvégén is, hogy nem töltik haszontalanul idejüket Pasaréten.
A 200 méteres síkfutásban Zsolnai Bálint és Gál Botond (8.-10. hely), 400 méteren a tizennyolcesztendős Türk András, 800-on pedig a hasonló korú Sugár Botond nyugtázhatta elégedetten produkcióját.
Férfi 110 gáton Barczai Botond, hármasugrásban Ötvös Mihály a hatodik, míg távolugrásban Sajgó Dávid a hetedik helyen zárt.
Ugyancsak hatodikak lettek 4x400 méteren Bajzáné Marton Lívia tanítványai.
Női versenyzőink közül kiemelendő Füleky Dorottya ötödik helye 400-on, bár a leendő építészmérnöknő kicsit csalódott volt az időeredmény miatt, jobbra számított...
Igencsak bíztató az összetett bajnokság szempontjából Mórocz Boglárka magasugrásban és gerelyhajításban elért egyéni csúcsa.
Nagyon büszke lehet a 165 cm-es egyéni csúcsára és a helyezésre, a komoly tehetségnek számító Macsali Blanka is!
Eredmények
127. Atlétikai Magyar Bajnokság
2022.06.24-26.
férfi 100 m:
4. Bundschu Patrik 10,77
10. Gaál Botond 11,07
15. Zsolnai Bálint 11,18
férfi 200 m:
3. Bundschu Patrik 21.29
8. Zsolnai Bálint 22.61 (22.11 PB)
... Gaál Botond 22.18 PB
... Felsmann Balázs 22.68
... Szabó Kristóf 23.01
férfi 400 m:
10. Türk András 50.73 PB
férfi 800 m:
12. Szabó Milán 1:55.37
13. Sugár Botond 1:55.86 PB
férfi 110 m gát:
6. Barczai Botond 15.32 (15.29 PB)
férfi 400 m gát:
2. Bánóczy Árpád 51.21 PB
férfi távolugrás:
7. Sajgó Dávid 6.26
férfi hármasugrás:
6. Ötvös Mihály 14.24
férfi 4x100 m:
2. Vasas SC 40,93
(Sajgó Dávid, Bundscu Patrik, Zsolnai Bálint, Gaál Botond)
férfi 4x400 m:
6. Vasas SC 3:24.79
(Türk András, Sztáray Félix, Szigeti Miklós, Kemény Dávid)
női 100 m:
12. Fodor Júlia 12.72
női 200 m:
... Füleky Dorottya 25.17
női 400 m:
5. Füleky Dorottya 56.51 (56.43)
... Decker Szonja 60.86
női 400 m gát:
... Decker Szonja 66.06
női magasugrás:
6. Macsali Blanka 1.65 PB
7. Mórocz Boglárka 1.65 PB
női gerelyhajítás:
12. Mórocz Boglárka 41.68 PB