Jenkei Dániel, 2022.06.17. | Klub

Szombattól két héten át hazánk lesz a vizes sportok Mekkája, ismét mi rendezzük a világbajnokságot, amelyen úszásban és vízilabdában is lesznek vasasos érintettek. Gyurinovics Fannival és Mezei Tamással beszélgettünk.

A világbajnoki úszóversenyeken a Duna Arénában Gyurinovics Fanni képviseli klubunkat, aki a verseny előtti napokban még érettségi vizsgát is tett.

Fanniért a 4x100-as női gyorsváltó tagjaként izgulhatunk rögtön a szombati nyitónapon, emellett 100 gyorson egyéniben is úszik, méghozzá jövő szerdán, június 22-én, a hatos előfutamban.

Fanni Így nyilatkozott honlapunknak a várakozásairól:
- Hódmezővásárhelyen végeztem utolsó simításokat a vb előtt, akadtak nehézségek az elmúlt időszakban, de úgy érzem, jó formában vagyok, és motiváltan várom a világbajnokságot. Biztos vagyok benne, hogy a hazai közönség fel fog dobni. Szombaton a nagy cél az lenne, hogy a váltóval bejussunk a döntőbe, és úgy érzem, erre lehet is reális esélyünk, ha mindenki kihozza magából a maximumot. Hatalmas lenne, ha sikerülne! Ami pedig az egyénit illeti, ott a középdöntőbe való továbbjutás is már kisebb csoda lenne, hiszen nagyon sűrű a mezőny, de bele fogok állni ebbe is, és mindent megteszek majd, hogy sikerüljön. Időeredményekben gondolkodva nagyon jó lenne, ha a budapesti vb-n sikerülne tovább javítanom a Tokióban úszott 100 gyors egyéni csúcsomon.
 


Ami a vízilabdatornát illeti, a férfiválogatott bő keretében több vasasos érintett is volt, Märcz Tamás szerdai keretszűkítését azonban csak Mezei Tamás „élte túl”, így olimpiai bronzérmes centerünkért szoríthatunk majd a tornán, aki a következőket mondta el nekünk:

 - Több szempontból is nagyon rendhagyó felkészülésen vagyunk túl, egyrészt a hossza miatt, hiszen összesen három és fél hetet dolgoztunk, ami nagyjából a fele a szokásosnak. Másrészt csak a végén lett teljes a bő keret, a Bajnokok Ligája végjátékot követően. A csapathirdetéseknél én mindig izgulok, egészen addig, amíg meg nem hallom a nevemet. Most sem volt egyértelmű a helyzet, még az sem, hogy végül a kapitány hány centernek szavaz bizalmat. Én egyébként azt látom a kereteket nézegetve, hogy ahol van elérhető játékos, ott többnyire megtartották a két klasszikus centeres összetételt. Ezzel együtt nyilván én is próbálok alkalmazkodni a modern vízilabdához, az elmúlt szezonban tíz kilót fogytam, amivel ugyan vesztettem valamennyi erőt, de összességben sokkal univerzálisabb tudok lenni a vízben. A világbajnoksággal kapcsolatban pedig csupa jó érzésem van, szerintem a csapat összetétele mind korban, mind egymás kisegítésében tökéletes. A hazai pálya engem mindig extrán feldob, volt már alkalmam megtapasztalni budapesti vb-t, semmilyen plusz nyomást nem érzek, hanem csak az előnyeit látom. Remélem, minél tovább fogunk menetelni!

 


A magyar csapat valamennyi meccsét a Margitszigeten játssza, a mieink Montenegró ellen kezdenek június 21-én, kedden 19.30-tól.

Eközben a nagy rivális szerbeknél ketten képviselik az A-Híd VasasPlaket csapatát, Braniszlav Mitrovics csapatkapitány minőségben szerepel déli szomszédjainknál, ahogy a másik kétszeres olimpiai bajnok, Szava Randjelovics is fontos kulcsember.

Ami pedig a stábokat illeti, a magyar férfi válogatott továbbra sem kezd világversenyt a kapusedző Mátéfalvy Csaba nélkül, a női válogatottnál pedig Buza Balázs videóelemző révén van halvány vasasos érdekeltségünk.

 

A 2022-es vizes vb teljes programja és az eseménnyel kapcsolatos minden további információ itt érhető el.


Hirdetések