Jenkei Dániel, 2022.02.05. | Vízilabda

Az utolsó két negyedben döntötte el a találkozó sorsát Miskolcon az A-Híd VasasPlaket.

OB I, 19. forduló

PannErgy-MVLC-Miskolc-A-Híd VasasPlaket 10-17 (3-2, 4-5, 1-6, 2-4)

Gólszerzőink: Bátori B. (4), Erdélyi B. (3), Szatmári K. (3), Zerinváry L. (2), Simon R., Bedő K., Vadovics V., Brguljan D., Randjelovics Sz.


Csapatmunka eredménye volt a szombati miskolci győzelem, hiszen kilenc mezőnyjátékosunk is feliratkozott a góllövők közé a négy negyed során.

Ahogy vártuk, a Miskolc nem adta könnyen magát, a hazaiak vezettek az első negyed után, és a nagyszünetben is ikszre állt az összecsapás.

Utána viszont remek akciógólokkal léptünk el a Miskolctól, 6-1-re végződött a harmadik periódus, így a végén már nem maradt kérdés.

Az A-Híd VasasPlaket hétgólos sikert aratott, és tett egy újabb lépést a legjobb négybe kerülés felé.

 

Szlobodan Nikics vezetőedző így nyilatkozott a mérkőzés után honlapunknak: - Elégedett vagyok, jól működött a csapat a mai meccsen. Az első félidőben akadtak védekezésben problémáink, de utána rendeztük a sorokat. A második félidőben nagyon eredményesek voltunk, jól működtek a fórok is, annak pedig külön örülök, hogy a végén a fiatalok is lehetőséget tudtak kapni. Fontos volt ez a győzelem, de most nagyon keményen kell tovább készülnünk, mert az igazán komoly meccsek majd a következő hetekben jönnek, és ott is szeretnénk jó eredményeket  elérni.

 

 


Hirdetések