Jenkei Dániel, 2022.02.03. | Műkorcsolya

Hazai jégen, a Vasas Jégcentrumban rendezték az idei országos utánpótlás bajnokságot, amely hagyományosan a szezon egyik legfontosabb megmérettetése.

A Vasas népes csapattal képviseltette magát a pénteki és szombati napon, a műkorcsolya-kategóriákban három arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zártunk. Emellett a szintén vasasos Team Passion szinkronkorcsolyában bizonyult a legjobbnak.
 
Hajek-Major Andrea szakosztály-igazgató bővebben is értékelte versenyzőink teljesítményét honlapunknak: 
 
- Összességében elégedettek vagyunk a szerepléssel, és mindenki büszke lehet magára, aki jégre lépett. A legkisebbeknél Daka Lilinek versenyen is sikerült megcsinálnia azt az elemet, amit edzésen már sokat gyakoroltunk, ezzel elsőszezonos versenyzőként a középmezőnyben végzett. Halász Csenge hibátlan programmal lett aranyérmes, a három elvárt elemből kettőt is teljesített, így közeledik a b-keretes tagsághoz. Koczka Szofi kevéssel maradt le a dobogóról, és már nem sok hiányzik ahhoz, hogy versenyen is sikerüljenek a dupla ugrásai. Éltető Hanna szép programmal, az eddigi legjobb pontjaival szerezte meg az ezüstérmet, ő egyébként Belgrádban is képviselte a Vasast egy nemzetközi versenyen a közelmúltban. Balázs Bianka népes mezőnyben tudott tízedik lenni a kategóriájában, és ide vártuk a másik három versenyzőnket is, akiknek ez most apró rontások miatt nem sikerült. Hiezl Emma a belgrádi ezüstérme után most magyar bajnok lett. Neki mostantól a cél az, hogy junior válogatott kerettag lehessen, aminek érdekében nehezítünk a programján, és megpróbálkozunk versenyeken is a triplaugrásokkal. Dózsa Benedek is aranyérmet nyert, méghozzá két dupla axelt is bemutatva, ami korábban még nem sikerült neki. Emmához hasonlóan nála is nehezítünk, jöhetnek a triplák, és a cél a Héraklész-kerettagság. Rác Kolos is tisztán megugrotta a dupla axelt, csak a megérkezésébe csúszott hiba, de ennek ellenére is szép ezüstérmet nyert. A junior lányoknál pedig az egyik új versenyzőnk, Zsembery Katinka lett harmadik. Vele egy hónapja dolgozunk együtt, elsősorban Tokaji-Kulcsár Zsófia és Tóth Zoltán irányításával készül a mindennapokban, és úgy érzem, mindhárman remekül megtaláltuk vele az összhangot, és ez mind a rövidprogramján, mind a kűrjén látszott a mostani ob-n.
 
Szakosztály-igazgatónktól azt is megtudtuk, hogy a következő hetekben Miskolcon, majd Szlovéniában is jégre lépnek versenyzőink, a szezon végén pedig az 5-6 éves korosztályból is többen bemutatkozhatnak majd versenykörülmények között.
 
 
2021/22-es Magyar Országos Utánpótlás Bajnokság
Vasasos eredmények
1. helyezett:
Halász Csenge
Hiezl Emma Lora
Dózsa Benedek 
2. helyezett
Éltető Hanna
Rác Kolos 
3. helyezett
Zsembery Katinka 
Továbbá versenyzőink, akikre büszkék vagyunk:
Daka Lili
Koczka Szofia
Sági Luca
Galambos Gréta
Batári Zsófia
Balázs Bianka
Tóth-Páldi Anna
Kovács Lilla
Pittia Liliána
Jánosi Katalin
Csombok Zsüliett

Hirdetések