Gy. Szabó Csilla, 2021.11.26. | Curling

A harmadik helyért szállhat harcba szombaton a Vasas sportolói alkotta magyar női curlingválogatott a B csoportos Európa-bajnokságon, Lillehammerben. A lettektől elszenvedett vereség egyben azt is jelenti, hogy nem sikerült az A csoportba feljutó két csapat közé kerülni.

A Norvégia legyőzésével a női B csoport eddigi legnagyobb meglepetését okozó lett együttes a nagyszerűen menetelő, és az alapszakaszt megnyerő magyar hölgyeknek sem kegyelmezett és magabiztos játékkal nyerte az elődöntőt. S bár a Szentannai Ágnes által vezetett csapat a kontinensviadal első napján még fordított eredményt ért el ellenük, a pénteki összecsapásból végül a lettek jöttek ki győztesen, s jutottak a szombati döntőbe.

„Nagyon szerettünk volna nyerni, hiszen a döntőt tűztük ki magunk elé célként – értékelte a mérkőzést Szentannai Ágnes csapatkapitány. – Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, de bíztunk a tudásunkban és az eddigi győzelmek is feldobtak bennünket. Megpróbáltunk a lehető legjobban rákészülni a találkozóra. Ennek ellenére végig azt éreztem, hogy valójában magunkkal küzdünk, a lettek csak másodlagos ellenfelek a jégen. Többször is jó esélyünk volt arra, hogy többet írjunk, ám végül saját magunk számára rontottuk el az adódó helyzeteket. Összességében ellenfelünk magabiztosabban és kiegyensúlyozottabban játszott, éppen ezért teljesen megérdemelt a győzelmük. Most már a bronzmérkőzés jár csak a fejünkben, addig megpróbálunk maximálisan kikapcsolódni, és kipihenni magunkat.”

A harmadik helyért szombaton Anglia együttese lesz az ellenfél. A szigetország hölgyeit csütörtökön nagyon szoros, végsőkig kiélezett csatában verte meg a Nagy Laura, Szentannai Ágnes, Joó Linda, Szekeres Ildikó (tartalék: Nagy Gyöngyi, edző: Jakab Zoltán) összetételű hazánk színeit képviselő Vasas Nők csapata. Bízunk benne, hogy ezúttal is hasonló eredmény születik.

Curling Európa-bajnokság, Lillehammer, Norvégia. B liga. Nők. Elődöntők:
Lettország – Magyarország 10-2 (0-0, 0-1, 1-0, 2-0, 0-1, 2-0, 1-0, 4-0)
Norvégia – Anglia 10-4 (0-0, 0-1, 4-0, 0-1, 1-0, 3-0, 0-2, 2-0)
 

FOTÓ: ©WCF/STEVE SEIXEIRO


Hirdetések