B.V., 2021.11.06. | Kézilabda

Becsülettel végigharcolta csapatunk ezt a hatvan percet is, ám a vendég Mosonmagyaróvár gólgazdag mérkőzésen magabiztosan győzött a Sterbinszky-csarnokban az NB I hetedik fordulójában.

NB I, 7. forduló

Vasas SC-Motherson Mosonmagyaróvár KC 35-41 (15-20)

Vasas SC: Gercsó N. (kapus), Imrei R. 1, M. Agbaba 5, Faragó L. 1, Speth E. 2, Kajdon B. 8 (1), Oláh K. 1. Cserék: Kurucz A., Zsigmond P. (kapusok), Szilovics F. 11, Gaschler D. 2, Hadnagy F. 2, Kovács N. 2, Ács B., M. Dmitrovics, Szatmári M. Vezetőedző: Penszki Gergely
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/4


Remek formában lévő rivális érkezett a Fáy utcába a női kézilabda NB I 7. fordulójában: azzal a Motherson Mosonmagyaróvárra találkoztak a mieink, amely egy héttel korábban hazai pályán kiütötte a Siófokot.

Jól kezdte az összecsapást csapatunk, vitathatatlanul felvette az esélyesebb ellenfél tempóját, az első negyed óra 9-7-es Vasas-vezetéssel zárult. Az előnyt azonban a folytatásban nem sikerült megtartani, sőt a szünetre jelentős különbséget épített ki a Móvár (15-20).

 

 

A második félidő eleje sem a tervek szerint alakult, Penszki Gergelynek már két perc után időt kellett kérnie, ám sikerült rendezni a sorokat, s két gólra felkapaszkodott együttesünk (22-24). Az egyenlítésre viszont már nem maradt elég erő, a vendégek pedig – ahogyan az egész mérkőzésen – futottak, és sorra lőtték a gólokat. A mieinket dicséri, hogy a vége így is tisztes vereség lett, 41-35-re nyertek a vendégek.

 

ÉRTÉKELÉSEK

Penszki Gergely: „Őszintén mondom, hogy nagyon tetszik a Mosonmagyaróvár játéka, mi is hasonló stílusban szeretnénk kézilabdázni. De nem kérdés, hogy rutinban, tapasztalatban bőven előttünk járnak. Nagy versenyfutás volt a meccsen, de sajnos szinte végig az ellenfelünk hátát néztük. Számítottunk a gyors középkezdésekre, de nem tudtuk megoldani a feladatot, sok gyors gólt kaptunk. Meccsről meccsre fejlődünk, javítjuk a hibáinkat, ma félelmetes sebességet játszott ellenfelünk, ehhez szeretnénk felnőni.”

Szilovics Fanni: „Számítottunk rá, hogy a Mosonmagyaróvár nagyon gyors játékot fog játszani, meg is próbáltuk felvenni a ritmust, nem sikerült végig. Amíg a visszarendeződésünk működött fej-fej mellett haladt a két csapat, utána alakult ki ez a különbség. A támadójátékunk szerintem rendben volt, hétről hétre javulunk, büszke vagyok a lányokra, mert szerintem ez nem rossz eredmény egy ilyen erős csapat ellen.”

A lányok legközelebb szerdán szerepelnek a bajnokságban, 18 órától a Ferencváros otthonában lépnek pályára.


Hirdetések