Gy. Szabó Csilla, 2021.10.21. | Kosárlabda

Hiába küzdöttek elszántan akadémistáink, a szokásosnál gyengébb védekezés végül vereséghez vezetett a TF-BP csapata ellen. 

FÉRFI NBI/B Piros-csoport, 5. forduló.

Vasas Akadémia – TF-BP 80-92 (13-22, 19-28, 27-18, 21-24)

Vasas: Medve (17/9), Moravcsik (10/3), Radics (19), Bagó (6), Kerkai (2). Csere: Andrássy (14), Boros (4/3), Sólyom, Kelenföldi (2), Kelemen (3/3), Farkas (3/3).

TF-BP: Tichov (41/24), Csík (11/3), Oroszi (4/3), Nagy S (3/3), Magda. Csere: Bartos (23/3), Béres (3/3), Szántó (2), Bálint (5/3)


A Vasas Akadémia első kosarát Kerkai Ákos dobta az ellenfél 3-0-as vezetésénél az első perc végén. Ezt követően azonban több mint öt percen át nem tudtunk pontot szerezni, miközben a TF-BP szorgosan gyűjtögette a sajátjait. Látszott, hogy Tichov Dominik lesz a vezéregyéniségük, különösen a hárompontosok terén, hiszen ekkor már a harmadikat szerezte. A hatodik percben időt kért Vangelis Ziagkos, majd a nemsokkal korábban pályára lépő Andrássy Géza végre megtörte a pontmentes időszakot. A különbség azonban tovább növekedett a nyolcadik perc végén Tichov már az ötödik triplájánál járt. Az első negyedet kilenc pontos előnnyel zárták a vendégek.


Bagó Martin (22) feldobásnál. Akik figyelik a szép mozdulatot, Radics Gerzson (4), Medve Máté (jobbról) és Kerkai Ákos (7)

A második negyed az elsőhöz igen hasonló koreográfia szerint alakult, a TF-Budapest tovább növelte előnyét.

A szünet után azonban megváltozott a játék képe, akadémistáink nemcsak határozottabbak, de pontosabbak is lettek. A tizennyolc pontos hátrányból a 27. percre mindössze öt maradt Radics Gerzson és Bagó Martin dupláinak köszönhetően. Tichov számunka a legrosszabb pillanatban újabb három pontosával hozta vissza csapata lendületét, s a negyed végére kilenc pontosra növelték az előnyüket.

A 33. percben Andrássy Géza, majd Medve Máté kosarainak köszönhetően ismét öt pontra olvadt a különbség. A felcsillanó reményt azonban újból Tichov foszlatta semmivé, hiszen ismért távolról volt eredményes, immáron nyolcadik alkalommal a meccs folyamán. A különbség ettől kezdve növekedett és 8-10 pontnál már nem is lett kevesebb.

Vangelis Ziagkos, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Rosszul védekeztünk és emiatt veszítettük el ezt a meccset. Kilencvenkét kapott ponttal nem tudunk mérkőzést nyerni.”

Radics Gerzson, a Vasas Akadémia játékosa:

„Gratulálok a TF csapatának, mi sokat hibáztunk. Próbáljuk ezeket a hibákat, illetve ezt a vereséget minél előbb kijavítani.”

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések