A XIII. kerületi Önkormányzat 63 425 000 Ft-tal támogatja a Vasas Sport Club 100. születésnapját.

A legutóbbi ülésen a képviselő testület megkérdőjelezhetetlen többséggel – 23 támogató és 1 ellenszavazat mellett - elfogadta a Vasas támogatásáról szóló előterjesztést, amely alapján a kerületi Önkormányzat a centenáriumi ünnepségre készülő kétkötetes könyv, film, valamint új füves pálya építését kiemelten támogatja.
A megítélt összegből 46 millió Ft-ot az új füves edzőpálya kialakítására kell fordítani, ezt további anyagi hozzájárulásoknak köszönhetően az egyesület 5 000m² alapterületűre épít meg, és amelynek munkálatai az elmúlt hetekben meg is kezdődtek. Az új pályát elsősorban a Vasas fiataljai használják majd, hiszen nagyon fontos, hogy az utánpótlás korosztályok ne csak műfüvön, hanem füves pályán is tudjanak készülni.
A fennmaradó közel 17,5 millió Ft-ot az Önkormányzat a centenáriumi könyvek, illetve film gyártására biztosította a Vasas SC-nek.
A tervezett könyv kétkötetes lesz, amelynek egyik szerzője, a Kilenc évtized piros-kék sikerei című kötet írója, Fügedy Péter. Ez inkább enciklopédikus jellegű lesz, amely részletesen tartalmazni fogja a klub száz évének történéseit, eredményeit. 
A második kötet Vitray Tamás önzetlen segítségével és irányításával készül, amelyben több szerző is vall az egyesülethez fűződő viszonyáról, valamint interjúkat készítenek egykori Vasas legendákkal, akik saját Vasasos történeteket mesélnek el.
A Dobor Dezső rendezésében készülő, mintegy 40 perces film forgatása szeptembertől novemberig tart majd, amelyben mai és archív képsorok bevágása mellett jelenlegi és egykori sportolók szólalnak meg.

Markovits László ügyvezető elnök, az Önkormányzat támogatásáról így nyilatkozott honlapunknak:
"Nagyon örülök annak, és egyúttal köszönettel és hálával tartozom dr. Tóth József polgármester úrnak, valamint a XIII. kerületi önkormányzat képviselő testületének, hogy az angyalföldi önkormányzat ilyen kiemelt összeggel támogatja a Vasas 100. születésnapját, és ezáltal lehetőségünk nyílik méltóképpen megünnepelni ezt a fontos évfordulót, amire mind a klub, mind a kerület büszke lehet. Nem véletlen, hogy a Vasas és Angyalföld neve az elmúlt száz évben összeforrt, hiszen az évtizedek folyamán kiváló együttműködés alakult ki a két fél között és biztos vagyok benne, hogy a következő száz évben is így marad ez és továbbra is hallhatjuk a „Hajrá Vasas! Hajrá Angyalföld!” buzdítást a lelátókról!"


Hirdetések