Gy. Szabó Csilla, 2021.09.11. | Kosárlabda

Augusztus elején új edzővel, a görög Vangelis Ziagkos-szal kezdte meg az új szezonra való felkészülést a Vasas Akadémia felnőtt férfi csapata, amely az elmúlt idényben az NBI/B Piros csoportjának negyedik helyén végzett. A nemzetközileg is elismert szakembert az elmúlt egy hónap tapasztalatairól kérdezte honlapunk.

Milyen benyomások alakultak ki önben a csapatról?

Nagyon kedvezőek, hiszen a játékosok mind jól képzettek, ugyanakkor elkötelezettek az akadémia céljai és filozófiája mellett. Kiváló munkabírással és igen magas játékintelligenciával rendelkező, keményen dolgozó srácokat ismerhettem meg a személyükben az elmúlt egy hónapban.

Milyen technikai, taktikai és fizikális szinten állnak pillanatnyilag a játékosok?

Minden ember más, mindenkinek megvannak a maga sajátosságai, erősségei és gyengeségei, így az ő esetükben sem igen lehet általánosítani. Összességében úgy látom, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy a bajnokság által megkövetelt szintet elérjük. A korábban elvégzett munkára egy új filozófiát építünk, megpróbálom a játékosokat rávezetni a kosárlabdázás megközelítésének egy másik, számukra új módjára, valamint nagy hangsúlyt fektetünk a helyes döntéshozatalra. Ez utóbbi a játék egyik legmeghatározóbb tényezője, s amennyiben fejlődni tudnak ezen a téren, akkor játékospályafutásukban is egy magasabb szintre tudnak lépni.


Pozitív hangulatban oprtimistán várja az együttes a bajnoki rajtot

Mely elemek gyakorlásával foglalkoztak eddig a legtöbbet?

Ahogy azt már említettem, a döntéshozatal van jelenleg a fókuszban, hiszen ez egy olyan alapvető képesség, amelyre minden játékosnak nagy szüksége van, függetlenül attól, milyen pozíciót tölt be a játékban. Emellett a különböző védekezési módokat is nagyon sokat gyakoroltuk, egyéni és csapatszinten egyaránt. Végül, de nem utolsó sorban, együttesünk támadó filozófiájának sajátos elemeit is megkezdtük felépíteni.

Miben kell változniuk a játékosoknak?

Az a legfontosabb, hogy nagyon figyeljünk a hozzáállásunkra, amellyel a gyakorlásokban részt veszünk, gondolkodunk, döntünk, cselekszünk. Ennek kialakítása nem rövidtávú folyamat, nagy türelemre van hozzá szükség. De leginkább annak tisztázására, hogy a kosárlabdázás mit jelent a számunkra, és milyen helyet tölt be az életünkben. Nem az számít, hogy hobbiból, szórakozásból játszunk, vagy profik akarunk lenni. A lényeg az, hogy testileg és lelkileg egyaránt elkötelezettek legyünk a munkánk iránt. Amint belépünk a csarnokba, minden beleadunk azért, hogy aznap a maximumot tudjuk kihozni magunkból, és semmi más nem létezik számunkra arra az időre.


Sömenek Martinra térdműtét vár, így nagy valószínűséggel november elején léphet először pályára akadémiánk színeiben

Milyen a hangulat a csapaton belül?

Szerintem mind nagyon pozitívan állunk hozzá a pillanatnyi helyzethez, a játékosok készek keményen dolgozni a tőlük elvárt fejlődés érdekében. Ehhez azonban következetesség is kell, ami számomra evidencia.

Kialakult-e már az a játékstílus, amelyet képviselni fognak az új idényben?

Gyorsítani kell a ritmust, én ugyanis mindenképpen támadóbb jellegű játékot kívánok meg tőlük. Mindeközben szeretném, ha a fejüket is használnák a hirtelen döntések meghozatalában. Sokan összetévesztik a gyorsaságot a kapkodással, pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz, s nekünk sem szabad összekeverni őket. A védekezésben marad a következetes, agresszív stílus, ha kell akár a testünket is használjuk egy-egy labdaszerzés érdekében.

Jól megértik egymást a játékosokkal?

Azt hiszem, a kölcsönös megértés és a bizalom a legfontosabb, kizárólag erre építhetjük a közös munkát. Ám ahhoz, hogy ez maradéktalanul kialakuljon közöttünk, több időre van szükségünk. Úgy érzem, nagyon jó úton indultunk el, az együtt töltött idő és a közösen megélt tapasztalatok lesznek majd a segítségünkre ennek megerősítésében. Az én oldalamról ugyanakkor kiemelkedően fontos az empátia, éppen ezért minden nap törekszem arra, hogy a játékosok lehető legkisebb problémáit is megértsem és helyesen kezeljem.


A görög szakember szerint a játékosok készek keményen dolgozni a fejlődés érdekében

Milyen célt tűzött ki a csapat elé az idei szezonra?

Konkrét helyezésben egyelőre nem tudom meghatározni az elvárásaimat, így csak általánosságban fogalmazhatok: minél előkelőbb helyen végzünk, annál jobb. Pillanatnyilag a hiányzások jelentik a legnagyobb problémát, két potenciálisan kezdőjátékosunkra, Boros Márkra és Sömenek Martinra nagy valószínűséggel november előtt nem számíthatunk. Kisebb nagyobb sérüléssel bajlódik Medve Máté, Dormán Balázs, Kódor Tamás és Lakatos Máté is, míg Farkas Attila betegség miatt nem tud pillanatnyilag edzeni. Mivel nyolc hadrafogható játékosunk maradt csupán, két felkészülési meccsünket le is kellett mondanunk. Most elsődleges célunk, hogy mindenki egészséges legyen, miközben egyénileg, és csapat szinten egyaránt tovább segítjük a készségeik fejlesztését, valamint a közösség építését. Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy nemcsak a srácok, de az akadémia munkatársainak odaadására és lelkesedésére is számíthatok, ami számomra elengedhetetlen az eredményes munkához.

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések