B.V., 2021.07.01. | Kézilabda

Kialakult a keret, amellyel megkezdi női kézilabdacsapatunk a 2021/22-es, immár élvonalbeli évadot. Cikkünkben röviden bemutatjuk az érkezőket.

Az elmúlt hetek eredményeképpen kialakult a Vasas SC NB I-es női kézilabdacsapatának 2021/22-es kerete. Nyolcan érkeznek, egy fiatal pedig az utánpótlásunkból kerül fel a felnőttek közé. A névsor a tervek szerint még egy játékossal bővülhet.

 


Marija Agbaba (fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)

 

Két szerb jobbátlövővel erősödik az együttes, ez pedig mindenképpen növelheti a taktikai lehetőségek számát. Marija Agbaba a 2016/17-es évadban játszott először Magyarországon, megfordult Siófokon és Békéscsabán, most pedig Szombathelyről érkezik klubunkhoz. Marija Dmitrovics pedig a szerb ZRK Zeleznicar szerelését cseréli piros-kékre, korábban junior- és ifjúsági válogatott is volt, 2020-ban az év mezőnyjátékosának választották Szerbiában.

Kajdon Blanka és Faragó Luca személyében a jelenlegi juniorválogatott meghatározó játékosai jönnek a Fáy utcába irányító-, valamint beállóposztra. A fiatalok a Boglári Akadémia-SZISE csapatával NB I-es tapasztalatokat is szereztek. A szintén juniorválogatott Zsigmond Panna pedig ismerősként érkezik az FTC-től, hiszen tavaly ellenfélként az NB I/B-ben játszott a mieink ellen.

 


Kajdon Blanka (fotó: Nemzeti Kézilabda Akadémia)

 

Az elmúlt években a Pénzügyőrt erősítő Oláh Kyra személyében nagyon agilis, jó munkabírású és gyors balszélső igazolt a Vasasba, akiről azt gondolja a szakmai stáb, hogy talán már kinőtte a másodosztályt, és ideje megméretnie magát az élvonalban. A fiatal balszélső Ludvig Krisztina a fővárosi rivális FTC-től érkezik, lehetősége nyílik arra, hogy megmutassa a tehetségét.

Gercsó Nóra 2015 óta egy szezont leszámítva véd az első osztályban (az elmúlt évadban a Boglári Akadémia-SZISE csapatában), végigjárta a korosztályos válogatottakat, Bakos István kapusedző számára sem lesz ismeretlen, hiszen sokat dolgoztak együtt korábban.

Sárkány Petra az a saját nevelésű játékosunk, aki a vírushelyzet legnagyobb „nyertese”, hiszen a kidőlt játékosok pótlására érkezett a serdülőcsapatunktól az előző évadban. Annyira kiemelkedően dolgozott, hogy kivívta magának a lehetőséget, és felnőtt kerettag lett.

A csapat július 19-én kezdi a felkészülést a bajnoki évadra, akkor tesszük közzé a felkészülés pontos menetrendjét. A következő hetekben bővebben is bemutatjuk új játékosainkat.

A távozó játékosainkról korábbi cikkünkben beszámoltunk.

A Vasas SC női kézilabdacsapatának 2021/22-es kerete:
Marija Agbaba, Ács Bianka, Marija Dmitrovic, Faragó Luca, Gercsó Nóra, Hadnagy Fanni, Imrei Réka, Kajdon Blanka, Kovács Noémi, Kurucz Annamária, Ludvig Krisztina, Nagy Zsuzsanna, Oláh Kyra, Pénzes Laura, Sárkány Petra, Speth Evelin, Szatmári Melinda, Szilovics Fanni, Zsigmond Panna

Hirdetések