2021.06.15. | Klub

Ötven nappal a tokiói olimpia kezdete előtt indítottuk útjára múltidéző sorozatunkat: folyamatosan frissülő összeállításunkban mutatjuk be a Vasas Sport Club történetének valamennyi olimpiai aranyérmesét.

1. Rajcsányi László - vívás

Háromszoros olimpiai, világ-, és Európa-bajnok, kétszeres főiskolai világbajnok, tízszeres magyar bajnok kardvívó
Született: Budapest, 1907. február 16.
Elhunyt: Budapest, 1992. szeptember 5.
A Vasas tagja: 1947-1951

Három olimpián vett részt – Berlin (1936), London (1948) és Helsinki (1952) –, és mindháromszor tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar kardcsapatnak. Rajta kívül mindháromszor csapattag volt még Berczelly Tibor, Gerevich Aladár és Kovács Pál. Egyéniben 4. lett a berlini olimpián.

A Vasas színeiben egy vb-címet (1951) és két csapatbajnoki aranyérmet nyert a londoni olimpiai bajnoki cím mellett.


1948 – a londoni arany
Noha sokan a népi demokrácia nagy győzelmének tartották a magyarok 10 olimpiai aranyérmét, azért a kardcsapatra – amely menetrendszerűen szállította az aranyakat a nyári játékokról – nehezen lehetett azt állítani, hogy őket a kommunista szellem hatotta át. Ugyanis az 1936-os olimpiát is megnyerő csapatból Londonban is veretlenül első gárdában ott volt a 38 éves Gerevich Aladár, a 36 éves Kovács Pál, a 41 éves Rajcsányi László és a 35 éves Berczelly Tibor.

A világ legjobb kardvívó-válogatottja régi vágású úriemberekből állt, akikre egy dolog volt jellemző: mindig nyertek. A magyar kardfenoménok könnyedén verték Egyiptomot, Argentínát és Lengyelországot. A négyes döntőben nem okozott gondot a két magyarral, Vitézzel és Nyilassal felálló amerikai válogatott legyőzése sem, s máris jöhettek az olaszok, akikkel sorozatban az ötödik olimpián vívtak a magyarok aranycsatát.

A korelnök Rajcsányi ugyan remekel a döntő előtti találkozókon, a fináléban mégis ő lett Berczelly Tibor helyett a tartalék. És milyen a Sors? Berczelly lett a londoni csapatdöntő hőse, aki mind a négy meccsét megnyerte.

Különleges ember volt a páston és az életben egyaránt. Első edzője, Sczlotzer mester segítségével egyedi technikát sajátított el, és olyan gyors keze volt, mint a világon talán senkinek. Villámgyors parád-riposztjaival sok értékes, nagy győzelmet aratott, technikája, gyorsasága utolérhetetlen volt. Fanyar humorával, zárkózottnak tűnő természetével nagyon jól beilleszkedett a csapatba.” (Kovács Pál hatszoros olimpiai bajnok kardvívó) 

 


 


2. Németh Imre - atlétika

Olimpiai bajnok kalapácsvető, világcsúcstartó, tizenkétszeres magyar bajnok, egyszeres angol bajnok atléta.
Született: Kassa, 1917. szeptember 23.
Elhunyt: Budapest, 1989. augusztus 18.
A Vasas tagja: 1947-1960

Kalapácsvetésben, súlylökésben és diszkoszvetésben is versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeit kalapácsvetésben érte el. Háromszor javította meg a kalapácsvetés világcsúcsát. Két olimpián vett részt, 1948-ban, Londonban olimpiai bajnoki címet, 1952-ben, Helsinkiben bronzérmet nyert a Vasas sportolójaként. Mindkét alkalommal a magyar csapat zászlóvivője lehetett a megnyitó ünnepségen.

Még aktív sportolóként lett 1949 és 1953 között országgyűlési képviselő, majd 1953-ban a Népstadion első igazgatója. A visszavonulását követően 1964-től 1973-ig a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke egyben a Vasas atlétika szakosztályának elnöke volt.

 

1948 – a londoni arany
A magyar atléták egyik vezetője, Lendvai Pál a londoni olimpia előtt fogadást ajánlott Szepesi Györgynek – a tét egy üveg vörösbor volt –, hogy Németh Imre a tatai versenyen, az ötkarikás játékok előtti utolsó megmérettetésen világcsúcsot fog dobni. Nos, a világrekord meglett, ám Lendvai Pál már nem vehette át az üveg bort, ugyanis a fogadást követően nem sokkal elhunyt.

Mindenesetre az előjelek jók voltak, és azon a bizonyos 1948-as forró szombat délutánon bízhattunk abban, hogy a nap végén felhangzik a magyar Himnusz. Aztán a finálét csak egy órás késéssel kezdhették meg fél öt magasságában, ráadásul Németh Imre majd öt és fél méterrel elmaradt első dobásánál (53.59 m) saját világcsúcsától (59.02 m). Ám utolsó kísérletére már 56.07 méterre szállt a kalapács, amivel 12 év után megszerezte az első magyar olimpiai aranyérmet.

A dolog pikantériája, hogy az angol szervezők elfelejtettek magyar zászlót odakészíteni az eredményhirdetéshez, így mire Németh Imre átvehette jól megérdemelt aranyérmét és meghallgathatta a tiszteletére eljátszott Himnusz, szinte már látni sem nagyon lehetett, úgy besötétedett. Az ünnepi pillanatokban szinte csak a magyar csapat tartózkodott a Wembley-ben.

Előtte mindenki forgás közben egy kicsit a levegőbe emelkedett, felugrott. Ezzel szemben Imre az elején leszúrta a sarkát, talpát, és végig ott is maradt a talajon. Iszonyú nagy szorgalommal gyakorolta be ezt a mozgássort.” (Zsivótzky Gyula, olimpiai bajnok kalapácsvető)
 


3. Kárpáti Rudolf - vívás

Hatszoros olimpiai, hétszeres világ-, és kétszeres főiskolai világbajnok, hatszoros magyar bajnok kardvívó, egyszeres magyar bajnok párbajtőröző
Született: Budapest, 1920. július 17.
Elhunyt: Budapest, 1999. február 1.
A Vasas tagja: 1945-1950

Négy olimpián vett részt – London (1948), Helsinki (1952), Melbourne (1956) és Róma (1960) –, és mind a négyszer tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar kardcsapatnak, de kétszer, Melbourne-ben és Rómában az egyéni olimpiai arany is az övé lett. A világbajnokságokon hétszer végzett az élen, ebből 1954-ben és 1959-ben egyéniben bizonyult a legjobbnak, ezen kívül 3 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett.

A Vasas színeiben egy olimpiai aranyat (1948), két főiskolai vb-címet, egy egyéni és három csapat arany, egy ezüst és egy bronzérmet nyert a magyar bajnokságokon.

1948 – a londoni arany
Kárpáti Rudolf 28 éves volt már London idején, de így is messze a legfiatalabb tagja volt a válogatottnak. Ám nézzük miként vallott a Népújság cikkében (1975. 07. 26. – A vívás 18 magyar pillanata) a valahavolt egyik legeredményesebb magyar vívó a kezdetekről.

Sportpályafutásom valahol ott kezdődött a budai vár oldalában, ahol a Mátyás gimnázium alsós növendékfejként először ismerkedtem meg az atlétika, a torna, a birkózás, no meg a labdarúgás örömeivel. Szinte minden sportággal megismerkedtem, valamennyihez volt kedvem, talán csak egyetlenegyet éreztem idegennek, a vívást. Ezek után persze, hogy vívó lettem… Kiderült, hogy tévedtem. Amikor a gimnázium vívóbajnokságát tartották, a markomba nyomtak egy kardot, rám rakták a fejvédőt, plasztront kötöttek rám, és már ott is álltam a páston. Hátha már ott voltam, nekikezdtem verekedni, amúgy diákosan. Amire este lett, kisült, hogy nekem van a legtöbb győzelmem, iskolai vívóbajnok vagyok! Ez 1938-ban történt, és ezek után érthető, hogy tényleg kedvet kaptam a víváshoz."


Nem a sport az első az életemben. Hegedűtanszakon tanultam a Zeneakadémián, a vívást eleinte csak kiegészítésnek szántam. Hogy most az emberek inkább úgy ismernek, mint vívót? Hát a zenében nem nyertem olimpiát.” (Kárpáti Rudolf hitvallása a Muzsika című folyóiratban – 1962)

 


 


4. Gyarmati Olga - atlétika

Egyszeres olimpiai, és kétszeres főiskolai világbajnok távolugró, harmincegyszeres magyar bajnok atléta, ebből 24 egyéni, míg 7 csapatversenyben megszerzett aranyérem.
Született: Debrecen, 1924. október 5.
Elhunyt: Greenfield (Egyesült Államok), 2013. október 27.
A Vasas tagja: 1947-1956

Három olimpián vett részt – London (1948), Helsinki (1952), Melbourne (1956) –, és a londoni győzelmét követően Helsinkiben a 10., míg Melbourne-ben a 11. lett távolugrásban. Utóbbi ötkarikás játékokról nem tért haza, Angliában telepedett le.

Valamennyi nemzetközi és 29 hazai bajnoki címét a Vasas színeiben érte el.

1948 – a londoni arany
London távolugró bajnoknője  üstökösként tűnt fel a magyar atlétika egén, ahol fényes állócsillag maradt. Kivételes tehetsége és sokoldalúsága révén a vágtaszámokban, valamint  gáton, távolban és magasban, továbbá  ötpróbában összesen 31 magyar bajnokságot nyert. Bácsalmási Péternek, a válogatott vezetője meghívta őt a tatai edzőtáborba, és ott beszélte rá arra, hogy Londonban, az olimpián, a távolugrásban próbáljon szerencsét és ne a másik kedvenc számában, a 80 méteres gátfutásban, mert utóbbiban például ott lesz az indulók között a háború utáni időszak legnagyobb gátas sztárja, Blankers-Koen.

Ráadásul a pasaréti, 570 centiméteres "teszt", valamint az 599 centis magyar csúcs is amellett szólt, hogy távolugrásban induljon. Igaza volt Bácsalmásinak, mert ugyan Gyarmati Olga a Wembley stadionban „csak” 569 és fél centiméterig jutott, de még így is jó tíz centit vert az ezüstérmes argentin de Portelára.

Ám az sem titok, volt azért félsz az akkori válogatott vezetőiben, mert a szép szőke atlétanő a versenyeken csak ritkán találta el az ugródeszkát, az esetek többségében vagy belépett, vagy a deszkától 30-40 centiméterre rugaszkodott el. Ám ennek ellenére a londoni első kísérlete ennek ellenére is sikeres volt, másodikra viszont alaposan belépett. Ahogy gyakran emlegette, hogy a "távolságérzékével" lehet a baj, hiába méricskél, hiába gyakorolja a nekifutást, biztonságán képtelen javítani. Ráadásul a mindent eldöntő utolsó sorozatnál senki sem tudta, miként áll a verseny. Gyarmati Olga ebben a szituációban végre-valahára az elugródeszkát is eltalálta, ruganyosan a magasba lendült és repült. Messzebbre, mint bárki a vetélytársai közül…

Őstehetség. Veleszületett, később meg nem szerezhető mozgáskészség, csupa ruganyosság, csupa energia. A vezetőnek kétszeresen ügyelnie kellett. Először is arra, hogy le ne törjön, agyon ne hajszolja magát, aztán meg arra, hogy tulajdonképpen milyen versenyszám edzésébe fogja. Talán egy kis szerencse is közrejátszott, hogy a távolugrást választottuk és nem – mint ahogy eleinte szó volt róla – a gátfutást.” (Bácsalmási Péter, a magyar atlétikai válogatott egykori vezetője)

 



 


5. Csordás Lajos - labdarúgás

Olimpiai bajnok, Európa Kupa-győztes, kétszeres KK-győztes, kétszeres magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes. 
Született: Budafok, 1932. október 26.
Elhunyt: Budapest, 1968. április 5.
A Vasas tagja: 1950-1962

Tizenkilencszeres válogatott (1952-1959), a válogatott mérkőzéseken nyolc gólt rúgott. Tagja volt az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert magyar labdarúgócsapatnak, valamint kerettag volt az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon, de a tornán nem vett részt. 1962-ig a Vasasban 226 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 104 gólt rúgott.

1966-tól 1967-ig a Vasas edzője, 1966-ban a Vasas az ő irányításával nyert veretlenül magyar bajnoki címet, valamint 1967 februárjában diadalmaskodott a dél-amerikai Hexagonál tornán, többek között 9-3-ra verve a legendás chilei Colo-Colo csapatát.


1952 – a helsinki arany
Noha sokan – vagy talán mindenki a labdarúgást kedvelők közül – az 1952-es Helsinkiben rendezett olimpiával kapcsolatban, ha a fociról, az ott szerzett diadalról esik szó, azonnal kizárólag az Aranycsapatra gondol, azért a nyári játékokon pályára lépett egy bizonyos Csordás Lajos is, aki két mérkőzésen játszott, az olaszok és a törökök ellen. A piros-kékek játékosa rendkívül mozgékony, gólképes labdarúgó volt, aki a válogatott csapat támadósorában a balszélső kivételével valamennyi helyen játszott. Technikailag kitűnően képzett, kétlábas, a mezőnyben szorgalmas és kapura is veszélyes csatár volt. Robbanékonyan rajtolt, villámgyorsan cselezett, a közelharcot azonban lehetőleg elkerülte.

Ő volt az a csatár, akinek Budafoktól egészen Buenos Airesig tapsoltak a nézők. Noha harminchat évet sem kapott összesen a Sorstól, mégis e rövid idő alatt szinte mindent elért, amit labdarúgó és edző elérhet.” (Vándor Kálmán sportújságíró és dalszövegíró) 
 


6. Szívós István - vízilabda

Kétszeres olimpiai bajnok, Európa-bajnok és kétszeres magyar bajnok vízilabdázó. 
Született: Szeged, 1920. augusztus 20.
Elhunyt: Budapest, 1992. június 22.
A Vasas tagja: 1945-1946 és 1949-1958

Hatvannégyszeres válogatott (1940-1957), 1945-ben a Budapesti Vasas vízilabdacsapatának alapítója volt Jeney Lászlóval, Markovits Kálmánnal és Brandi Jenővel. Pályafutása során három nyári olimpián vett részt. Az 1948-as londoni olimpián ezüstérmet szerzett a válogatottal, az 1952-es helsinki olimpián és a legendás 1956-os melbourne-i olimpián pedig olimpiai aranyérmet szerzett, ráadásul az utóbbin úszásban is indult. Technikás játékosnak számított, aki pontos dobásai mellett játékának szépségével is feltűnt.

1952 – a helsinki arany
Ő volt 32 évesen a válogatott centere, aki, ha kellett, végigbirkózta az egész meccset. Neki mindegy volt, hogy a vízből felbukkanva, a kapunak háttal állva, jobb vagy bal kézzel, fejjel vagy lábbal löte a gólokat. A többiek őt szolgálták ki, holott ennek az olimpiai bajnokságot nyert csapatnak – Jeney - Vízvári Gyarmati - Markovits - Bolvári Szívós Kárpáti – szinte valamennyi tagja világsztár volt.

Szívós szórta a gólokat – a szovjeteknek mindjárt hármat –, és nem véletlenül lett ő a torna gólkirálya. Elképesztő volt, tarthatatlan, csak azt sajnálhatják a szurkolók, hogy nem láthatták televízión keresztül azt, ahogy szárnyalt. Igaz, Szepesi György rádiós közvetítése mindent feledtetett…

Sajnos négy évvel később már csak beugróként szerepelt a válogatottban. Melbourne-ben ugyanis úszóként is indulnia kellett. Ám amikor vízbe került, megmutatta még 36 évesen is, hogy mire képes.

Ma is tisztán él bennem egy régi bajnoki meccs, egy Vasas-Fradi a margitszigeti Sportuszodában. A mérkőzésnek külön pikantériát adott, hogy a régi és az új "császár", Németh "Jamesz" és Szívós egymás ellen játszott, az előbbi a Fradiban, az utóbbi a Vasasban. Ez az este a két centerről szólt. Úgy tűnt, mintha most akarnák végérvényesen eldönteni, melyikük a jobb. Németh "Jamesz" két gólt lőtt, Szívós kilencet, ezzel a különbséggel nyert a Vasas. Mikor a bíró lefújta a meccset, a két nagy center kikapaszkodott a partra és megölelték egymást. Úgy tudom, többé nem szálltak vízbe egymás ellen.” (Moldova György, író) 

 


7. Szalainé Korondi Margit - torna

Kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres olimpiai ezüst-, és négyszeres olimpiai bronzérmes, főiskolai világbajnok. 
Született: Celje (Jugoszlávia), 1932. június 24.
A Vasas tagja: 1948-1956

Testnevelő tanár édesapja ismertette meg vele a versenytornát, majd 1948-ban a Vasashoz igazolt. 1950-től szerepelt a magyar tornászválogatottban, és egészen 1956-os emigrálásáig – az Egyesült Államokba vándorolt ki – összesen 8 olimpiai érmet szerzett, valamennyit Vasas-sportolóként. Az 1952. évi nyári olimpiai játékokon felemás korláton olimpiai bajnoki címet szerzett, majd nem sokkal később egy bukaresti versenyen megsérült és három évre felhagyott a tornával. Innen állt fel és szerzett Melbourne-ben egy arany-, és egy ezüstérmet.
1956-ban kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol előbb Houstonban, majd utána Los Angelesben élt.

1952 – a legfurcsább olimpiai arany
Korondi Margit felemás korláton bemutatott gyakorlatával az első magyar aranyérmet nyerte Helsinkiben. Kevesen tudják, hogy az első megszületésére öt napig kellett várni. Még kevesebben azt, hogy a politikának mekkora szerepe volt ebben.
Ugyanis azon a bizonyos 1952. július 22-i reggelen már mindenki tudta, a női szerenként döntőkben elképesztő magyar-szovjet vetélkedés várható. Úgy tűnt, a valóságban semmi sem lesz a „nagy csatából”, hiszen aznap kora reggel jött a válogatotthoz egy távirat Rákosi Mátyástól: „Akárhogy tornázhattok, de nem nyerhettek, stop.” Majd ezt követte délelőtt egy másik, miután Budapesten rájöttek, eltelt öt nap az olimpiából, és még nincs magyar arany. A második távirat feladója ugyanaz, a szövege teljesen más volt. A címzett Nagy Jenőné mesteredző, a magyar tornasport Vali nénije: „Tégy meg mindent, hogy nyerjünk, stop.

Mire a magyarok közül elsőnek pódiumra lépő Korondi Margit elkezdte a gyakorlatát, Vali néni már megtette azt, amit megkövetelt a haza. A 20 éves Korondinak kiadta, egyszerűen nem hibázhat, és ennek érdekében tilos volt felfognia a felső korlátra, s a leugrást is a biztonságos, alacsony magasságból kellett végrehajtania. És Korondi megcsinálta, amikor leugrott a felemáskorlátról, a pontozók egymás után mutatták, hogy 10-es, 10-es, 10-es…
A kedves, mosolygós kis Gréti a magyar sportélet üdvöskéje, igazi kedvence volt.” (Vad Dezső sportújságíró) 
 


8. Papp László - ökölvívás

Háromszoros olimpiai bajnok, profi Európa-bajnok, kétszeres amatőr Európa-bajnok és kilencszeres magyar bajnok ökölvívó. 
Született: Budapest, 1926. március 25.
Elhunyt: Budapest, 2003. október 16.
A Vasas tagja: 1954-1956

Magyarország, és a világ egyik leghíresebb ökölvívója, aki 1948-ban a londoni, 1952-ben a helsinki és 1956-ban a Melbourne-i olimpián nyert aranyérmet. Utóbbin a Vasas színeiben nagyváltósúlyú öklözőként lett olimpiai bajnok. Ő volt az első bunyós, aki háromszor egymás után olimpiai aranyat tudott szerezni – neki sikerült először, rajta kívül ugyanerre Teófilo Stevenson és Félix Savón (mindketten kubaiak) volt képes erre.

Profi pályafutását nem sikerült világbajnoki címmel megkoronáznia, de az Európa-bajnoki övet megszerezte, amit hatszor védett meg. Máig nem pontosan tisztázott politikai okokból nem engedték megküzdeni a világbajnokságért. Profiként 1957-től 29 találkozót vívott, ebből huszonhetet megnyert és kettő döntetlennel zárult, azaz veretlen maradt. Edzőként is feljutott a csúcsra, hiszen kedves tanítványa, a papírsúlyú Gedó György olimpiai bajnok lett Münchenben (1972).

1956 – a Melbourne-i arany
Sokan voltak azok 1956 nyarán, akik úgy gondolták, az akkor már kétszeres olimpiai bajnok Papp Laci – aki valóságos bemutatót rendezett Londonban és Helsinkiben a boksz szépségeiből – jobb lenne, ha itthon maradna, és nem utazna ki Melbourne-be, a harmadik olimpiájára. Hogy mindezt miért? Mert egy bizonyos lengyel Zbigniew Pietrzykowski szinte felmosta vele a ring padlóját Varsóban, így ő lett a nagyváltósúly elsőszámú esélyese az amerikai ökölvívó mellett. 
Aztán Papp Laci ott volt Melbourne-ben, és az elődöntőben újra összecsapott a lengyellel, akit most legyőzött – kétszer is számolni kellett Pietrzykowskira. Megérdemelten lett ismét döntős. Aztán a fináléban jött, majd bevert lógó orral távozott az amerikai José Torres, és megtette azt, amit addig az ökölvívók közül nem sokan: három egymást követő olimpián aranyérmes lett. 

"Papp minden bizonnyal a legjobb bokszoló azok közül, akiket valaha is láttam, és akikkel alkalmam 
volt az erőmet összemérni. Alacsony, izmos -, hódító kis fekete bajusszal, jellegzetesen magyaros jelenség. Azt hihetnénk, hogy alacsony termete bizonyos előnyt jelent ellenfeleinek. Papp azonban annyira ruganyos volt, reflexe olyan páratlanul gyors, hogy szinte láthatatlan fejmozdulattal is elkerülte az erős csapásokat. Eleinte úgy tűnt, hogy egész fedetlen, és bármikor eltalálható. Szó sincs róla. Pappot eltalálni nagy művészet volt. Ahogy most, bizonyos idő távlatából visszaemlékszem rá, meg kell állapítanom, hogy ő az az ökölvívó, akinek egyetlen hibája se volt, jobb és bal kezével egyaránt hihetetlenül erőseket ütött.
” (Zbigniew Pietrzykowski lengyel ökölvívó) 
 


9. Markovits Kálmán - vízilabda

Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok, főiskolai világbajnok és magyar bajnok vízilabdázó. 
Született: Budapest, 1931. augusztus 26.
Elhunyt: Budapest, 2009. december 5.
A Vasas tagja: 1950-1962

1945-ben a Budapesti Vasas vízilabdacsapatának alapítója volt Jeney Lászlóval, Szívós Istvánnal és Brandi Jenővel. 1951-től százharmincháromszor szerepelt a magyar válogatottban. 1952-ben, Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben is tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar csapatnak, míg az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett. Még aktív sportolóként 1959 és 1966 között – ebből három évig, 1959-től 1962-ig Vasas sportolóként – a Budapesti Spartacus ügyvezető elnöke volt. Edzőként is sikert sikerre halmozott, hiszen magyar szövetségi kapitányként olimpiai bronzéremig (1968) és Európa-bajnoki 5. helyig (1966) vezette a válogatottat, míg a Barcelona szakvezetőjeként megnyerte a BEK és az európai Szuperkupa serleget (1981).

1956 – a Melbourne-i arany
A magyar vízilabdasportnak a melbourne-i volt a negyedik olimpiai elsősége, míg Markovits Kálmánnak a második. De talán ez a győzelem volt az, amely hatásában mindegyiken túlmutat. Az 1956-os siker után végképp összekapcsolódott Magyarország neve a vízilabdával. Hat meccs, hat győzelem, melyek közül az egyik mindennél többet ér.
Ne felejti el soha senki hogy akkor, azon a bizonyos meccsen kikből állt a CSAPAT! Boros Ottó, Jeney László, Gyarmati Dezső, Mayer Mihály, Hevesi István, Markovits Kálmán, Bolvári Antal, Zádor Ervin, Kárpáti György, Kanizsa Tivadar, idősebb Szívós István.

Egy csapat, amely a sportág és az ország kicsinysége ellenére bevonult a legnagyobbak közé.
Mert akkor, 1956-ban, a melbourne-i olimpián Markovits és a többiek talán életük legfontosabb meccsét játszották. Egy legendás mérkőzést, amelyen a magyar férfi vízilabda-válogatott 4-0-ra legyőzte a szovjeteket. Dávid győzte le Góliátot, de ennél sokkal fontosabb: egy adott pillanatban, ott, Melbourne-ben, a szovjetek elleni találkozón, a csapaton keresztül üzent a világ: ami az 1956-os forradalommal történt, azzal odakint nem értenek egyet.

Ráadásul a nyerő taktikát éppen Markovits dolgozta ki. A szovjetek legveszélyesebb játékosát, Georgij Msvenieradzét kikapcsolták a játékból: Kárpáti „Gyurika” beállt elé, Gyarmati „betakarta” hátulról, a többiek pedig feltett kézzel blokkolták a támadásokat. A módit retesznek nevezte el, ma zónavédekezés a neve, s általánosan elterjedt a pólóban.
És másnap, amikor 2-1-re sikerült Jugoszláviát is legyőzni, megszerezték a hősök – köztük a grófi származású Markovits – az olimpiai bajnoki aranyat. A sportág legfontosabb érmét!

Hat hetet töltöttünk Mexikóban a próbaolimpián, és Kálmán minden este fél tízkor végigjárta a szobákat, hogy lefeküdtünk-e. Hat hetet így végigcsinálni… Tele is volt a hócipőnk. Persze, egy idő után rájöttünk, hogy az ellenőrzést követően akár neki is vághatunk az éjszakának, Kálmán ugyanis legtöbbször elvonult kártyázni a vívó Meszéna Mikiékkel.” (Molnár Endre olimpiai bajnok vízilabda kapus) 
 


Hirdetések