Gy. Szabó Csilla, 2021.05.20. | Karate

Első felnőtt Európa-bajnokságán nem tudott meglepetést okozni Klement Kármen, a Vasas karatékája. A nyitómérkőzésen a német Shara Hubrichtól szenvedett vereséget, aki a döntőig meg sem állt. Ám az csak szombaton derül ki, hogy a kategória idei Európa-bajnoka búcsúztatta-e fiatal sportolónkat?

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt a kontinensviadal, s mivel ebben az évben is csupán néhány nemzetközi versenyt rendeztek meg, sokan úgy gondolták, a meglepetések Európa-bajnoksága lesz a horvátországi. A tokiói olimpia pontszerző sorozatának utolsó állomásán negyvenhét ország közel hatszáz karatékája között ott volt Klement Kármen is, aki alig három héttel ezelőtt, nagyszerűen szerepelt a Karate1 Premier League portugáliai állomásán miután két esélyesebb versenyzőt is megvert. A mezőny egyik legfiatalabbja így akár meglepetésember is lehett volna. 

Úgy érzem, hogy a felkészülésünk jól sikerült, jó formában érkeztünk Poreč-be, s bár a német ellenfél valóban tapasztalt, kiváló versenyző, a vigaszágon még a sorsolásunk is kedvező volt – értékelt a két fájó vereséget követően Egri Tamás, a Vasas karateszakosztályának igazgatója. – Ezért nem igazán értem, hogy mi is történt ma a tatamin. Az első meccs előtt Kármennel megbeszéltük, hogy a német lányt csak egy ütemben lehet megtámadni, de sajnos nem tudta betartani ezt a taktikai utasítást. Második ütemben próbálkozott, igaz így is sikerült megdobnia ellenfelét, amire nagyon büszke vagyok, mert így ő szerezte ellene a legtöbb pontot. Ez a vereség még bele is fért, és joggal írhattuk volna Kármen fiatalságának és tapasztalatlanságának számlájára. A vigaszágon azonban nyerhetett volna a szerb lány ellen, és akkor azt követően egy nagyon jó bronzmeccset játszhatott volna. Azt hiszem a második meccset már elizgulta.

Mesterénél jóval önkritikusabban számolt be a történtekről Klement Kármen, aki egyenesen úgy fogalmazott a német lány megdobását firtató kérdésünkre, hogy ez volt a nap egyetlen pozitív eleme:

„A bemelegítésnél kifejezetten jól éreztem magam, minden a legnagyobb rendben volt. Ám amikor felmentünk a tatamira, mintha nem is én lettem volna. Egyszerűen nem értem, hogyan követhettem el olyan hibákat, amilyeneket egyáltalán nem szoktam. Fiatal vagyok, de nem zöldfülű, hiszen a Premier League tornáin ennél erősebb mezőnyben is versenyeztem már. Ennek ellenére az első meccs után még joggal mondhattam magamnak, tapasztaltabb, jobb versenyzőtől kaptam ki, tehát el kell fogadnom a történteket. Még akkor is, ha lelkem mélyén azért éreztem, hogy nem voltam teljesen esélytelen. A vigaszágon történtekre azonban már nem igazán van mentségem. Ha önmagam vagyok, akkor bizony a bronzért kellett volna mennem. Nagyon szomorú vagyok, legfőképpen azért, mert egy nagyon jó lehetőséget szalasztottam el.”


Az Eb-n résztvevő magyar válogatott. Az első sorban jobbról a negyedik Klement Kármen, a jobbszélen pedig Egri Tamás

Egri Tamás ugyan elismerte, hogy Kármen a legfiatalabb indulók közé tartozik, és akik az érem közelébe kerültek, mind jóval tapasztaltabbak nála, mégis úgy gondolja, jó lehetőséget szalasztottak el. Az Eb egyértelmű tanulsága pedig az, hogy a Vasas fiatalja még nem érett meg arra, hogy egy ötkarikás játékon induljon. Még akkor sem, ha Tokió egyedi alkalom, a sportág először, s egy ideig utoljára szerepel a programban.

„Párizsban még lesz egy olimpiai selejtező, amelyre Kármen akkor juthatott volna ki, ha érmet szerez ezen az Eb-n. Mindketten úgy gondoljuk, hogyha itt, valamint az eddigi Premier League és Series A versenyeken nem tudott dobogóra állni, akkor igazából nincs sok keresnivalónk a párizsi olimpiai kvalifikációs viadalon sem. Ezért az indulás jogát nagy valószínűséggel átadjuk az újpesti Molnár Rékának. Kármen fejlődését az sokkal jobban szolgálja, ha most ismét nekiállunk a kemény munkának és az őszi világligás tornákra, valamint a novemberi világbajnokságra készülünk. Egy fiatal versenyző esetében ugyanis néhány hónap is hozhat olyan érettséget, amely az eredményben is megmutatkozhat.”

Felnőtt Európa-bajnokság. Poreč.
Nők. Kumite. -50 kg. 1. forduló:
Shara Hubrich (német) – Klement Kármen 5-3. Vígaszág: Jelena Milivojcevic (szerb) – Klement Kármen 5-1.


Hirdetések