Jenkei András, 2021.05.02. | Labdarúgás

Újra szurkolók előtt játszva gyűjtötte be a három bajnoki pontot a Vasas, és már csak két forduló van hátra a bajnokságból, a mieink pedig vezetik a tabellát.

Vasas – Dorogi FC 3-0 (1-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 561 néző.

Vezette: Takács Tamás (Belicza Péter, Szilágyi Norbert)

Vasas: Rados – Litauszki, Viczián, Szilágyi Z. – Szivacski, Hidi M. (Köböl, 81.), Pátkai (Vernes, 75.), Silye – Szatmári (Kovács M., 73.), Radó (Hinora, 81.) – Balajti (Birtalan, 81.).
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Dorog: Borsos – Kárász, Belényesi, Dlusztus, Papp M. (Zabari, 83.) – Rjasko, Lénárth (Nagyházi, 83.) – Girsik (Barna, 73.), Tóth B. (Csillag, 86.), Kanalos – Szerencsi (Szabó L., 73.).
Vezetőedző: Fenyvesi László

Gólszerző: Radó (34.), Balajti (53.), Viczián (72.)


Nem remegtek meg a lábak…

Ahogy múlt pénteken utaltunk rá, ismét lehettek nézők az Illovszky-stadionban, nagyjából fél év után, és ezzel élt is pár száz Vasas-drukker, így végre nem síri csendben futballoztak a csapatok.

Az első félidő nem hozott sok látványos jelentet, ezért is volt fontos, hogy a hajrában Radó vezetést szerzett.

A folytatásban így már jóval nyugodtabbak lehettünk, főleg miután Balajti tizenegyesből megduplázta az előnyt. A hab a tortán pedig ezen a vasárnap estén egy Viczián-fejesgól lett.

A 3-0-ás sikernek köszönhetően a mieink továbbra is őrzik listavezető pozíciójukat a Debrecen előtt, a Loki egyébként ma szintén nyert, így ha a harmadik helyezett Gyirmót botlik a Győr ellen, akkor ez a két csapat gyakorlatilag páholyba kerül a feljutás szempontjából két fordulóval a vége előtt.

A bajnokság állása:

  1. Vasas 36 22   9   5 62-33 75
  2. Debreceni VSC 36 22   8   6 82-37 74
  3. Gyirmót FC Győr 36 22   6   8 54-30 72
  4. Pécsi MFC 36 17 12   7 49-29 63
  5. FC Ajka 36 18   5 13 64-46 59
  6. Budaörs  36 18   4 14 58-54 58
  7. Szolnoki MÁV 36 14 12 10 39-36 54
  8. Nyíregyháza Spartacus 36 14   9 13 37-31 51
  9. Soroksár SC 36 14   9 13 46-44 51
10. Szombathelyi Haladás 36 13 12 11 44-35 51
11. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 36 14   8 14 43-54 50
12. ETO FC Győr 36 12 10 14 53-44 46
13. BFC Siófok 36 12   5 19 46-56 41
14. Szentlőrinc 36 11   8 17 30-48 41
15. Békéscsaba 1912 Előre 36 10 11 15 40-54 41
16. Dorogi FC 36 10 11 15 33-49 41
17. FC Csákvár 36   9 11 16 52-62 38
18. Kazincbarcika SC 36   8   9 19 31-57 33
19. Kaposvári Rákóczi 36   7 12 17 33-61 33
20. Debreceni EAC 36   6   3 27 29-65 21

Hirdetések