Hosszú-hosszú ideje vártunk erre: a Vasas FC az Ajka legyőzése után vezeti az NB II-es tabellát.
NB II, 32. forduló
Vasas – FC Ajka 2-1 (1-0)
Illovszky Rudolf Stadion, zárt kapuk mögött.
Vezette: Takács János (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
Vasas: Jova – Szivacski, Otigba, Litauszki, Tóth Bence (Silye, 76.) – Hidi M., Hinora – Szatmári L. (Vernes, 68.), Kovács M., Radó (Balajti, 76.) – Feczesin.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Ajka: Horváth D. – Kovács N., Görgényi D., Kenderes, Csemer – Szekér Á., Stoiacovici – Csizmadia Z. (Soltész D., 77.), Zsolnai, Rétyi (Földi B., 82.) – Nagy K. (Tóth Barna, 77.)
Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerzők: Hinora (7., 52.), illetve Rétyi (53.)
Már a találkozó előtt lehetett tudni, hogy nagy esélyt kap Schindler Szabolcs csapata, hiszen kora délután a listavezető DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyházával, így biztossá vált, hogy amennyiben megverjük az Ajkát, vasárnap estétől a Vasas nevével kezdődik a tabella.
Nos, a csapat elbírta a terhet, és már a 7. percben vezetést szereztünk, egy kifejezetten tetszetős akció végén Radó passzát Hinora váltotta gólra.
Utóbb kiderült, ez a mai Hinora nagy napja volt, hiszen a második félidő hetedik percében is ő vált főszereplővé: ekkor egy kicsit szerencsésebb körülmények között, egy szöglet után talált be.
Arról pedig, hogy ne legyen nyugodt a meccs hajrája, egy angyalföldi kölcsönjátékos tett, hiszen az Ajkában egyébként is igen gólerős Rétyi szerezte meg a szépítő találatot, rögtön a mienk után.
A végén így aztán akadtak meleg pillanatok, a hosszabbításban például a vendégek kapusa is felment egy szögletnél, de gól már nem esett, így összejött, amire nagyon régóta vártunk: a 65 pontos Vasas vezeti a tabellát a 64 egységgel álló Debrecen előtt.
Az üldözők egymás közötti meccsén pedig ikszelt a Gyirmót és a Pécs, így aztán minden a lehető legjobban alakult.
Most már csak egy kérésünk van: maradjon is így!
A bajnokság állása:
1. Vasas | 32 | 19 | 8 | 5 | 52-30 | 65 |
2. Debreceni VSC | 32 | 19 | 7 | 6 | 67-28 | 64 |
3. Gyirmót FC Győr | 32 | 18 | 6 | 8 | 47-28 | 60 |
4. Pécsi MFC | 32 | 16 | 11 | 5 | 45-23 | 59 |
5. Nyíregyháza Spartacus | 32 | 14 | 9 | 9 | 35-23 | 51 |
6. FC Ajka | 32 | 15 | 4 | 13 | 58-44 | 49 |
7. Soroksár SC | 32 | 14 | 7 | 11 | 43-38 | 49 |
8. Szombathelyi Haladás | 32 | 12 | 11 | 9 | 40-30 | 47 |
9. Budaörs | 32 | 14 | 4 | 14 | 51-52 | 46 |
10. Szolnoki MÁV | 32 | 12 | 10 | 10 | 32-32 | 46 |
11. ETO FC Győr | 32 | 12 | 9 | 11 | 46-33 | 45 |
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia | 32 | 11 | 7 | 14 | 34-50 | 40 |
13. Dorogi FC | 32 | 10 | 10 | 12 | 29-39 | 40 |
14. Békéscsaba 1912 Előre | 32 | 10 | 10 | 12 | 35-46 | 40 |
15. FC Csákvár | 32 | 8 | 11 | 13 | 48-54 | 35 |
16. Szentlőrinc | 32 | 9 | 7 | 16 | 27-46 | 34 |
17. Kaposvári Rákóczi | 32 | 7 | 12 | 13 | 30-50 | 33 |
18. Kazincbarcika SC | 32 | 8 | 8 | 16 | 27-49 | 32 |
19. BFC Siófok | 32 | 9 | 4 | 19 | 40-53 | 31 |
20. Debreceni EAC | 32 | 5 | 1 | 26 | 24-62 | 16 |