Jenkei Dániel, 2021.04.02. | Labdarúgás

Kenneth Otigba remek fejesével hozta el mindhárom pontot nagypénteken a Szent Gellért Fórumból a Vasas FC.

NB II, 30. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–VASAS FC 0–1 (0–0)

Szeged, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Zierkelbach Péter (Albert István, Aradi József).

SZEGED-CSANÁD GA:  Varga B. – Ódor, Szilvási, Pejovic, Mohl – Jovanovic, Simon – Kővári (Gréczi, 77.), Varga Sz. (Kóródi, 77.), Dobos (Gajdos, 68.) – Haruna (Grumic, 68.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.

VASAS: Jova – Otigba, Tóth B., Viczián, Terbe (Balajti, 79.) – Hidi M., Szatmári (Köböl, 64.), Kovács M. – Pekár (Hinora, 75.), Feczesin, Radó (Vernes, 64.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.  

Gólszerző: Otigba (71.).

Sárga lap: Gajdos (78.), Gréczi (84.), ill. Kovács M. (73.), Balajti (90.).


A 71. percig kellett várni a gólra, de megérte: Köböl szöglete után ugyanis Otigba mesterien pókhálózta ki fejjel a kapu oldalát.

Később kiderült, nemcsak szép, hanem három pontot érő gól is volt, és bizony péntek este csak ez számított. A mieink ugyanis sok nehézségtől sújtva szerezték meg a győzelmet, ezzel pedig nyugodtan várhatják a forduló többi mérkőzését.

(fotó: Frank Yvette, délmagyar)

A bajnokság állása:

  1. Debreceni VSC 29 18   6   5 64-25 60
  2. Vasas  30 17   8   5 49-29 59
  3. Gyirmót FC Győr 29 16   5   8 38-24 53
  4. Pécsi MFC 29 14 10   5 36-18 52
  5. FC Ajka 29 15   3 11 55-39 48
  6. Soroksár SC 29 14   6   9 43-33 48
  7. Nyíregyháza Spartacus 29 13   7   9 29-22 46
  8. Szombathelyi Haladás 29 12   9   8 38-25 45
  9. Budaörs 29 13   3 13 48-45 42
10. Szolnoki MÁV FC 29 11   9   9 28-30 42
11. ETO FC Győr 29 11   7 11 41-31 40
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 30 10   6 14 30-48 36
13. Békéscsaba 1912 Előre 29   9   9 11 31-42 36
14. Dorogi FC 29   8 10 11 26-38 34
15. Kaposvári Rákóczi FC 29   7 11 11 29-43 32
16. BFC Siófok 29   9   3 17 39-48 30
17. Kazincbarcika SC 29   8   6 15 23-42 30
18. Szentlőrinc 29   8   5 16 23-45 29
19. FC Csákvár 29   6 10 13 42-52 28
20. Debreceni EAC 29   5   1 23 24-57 16

Hirdetések