Jenkei Dániel, 2021.03.27. | Úszás

Eredményes országos bajnokságot zártak a Duna Arénában a Vasas SC úszói.

Keddtől szombatig rendezték a Duna Arénában a 2021-es úszó országos bajnokságot: a legjobb magyar úszók végre újra megmutathatták magukat éles körülmények között, és bizony születtek is jószerivel remek eredmények, amelyekből a vasasos sportolók is kivették a részüket.

A piros-kék aranylányunk ezúttal Gyurinovics Fanni volt, aki 50 gyorson és 100 gyorson is országos bajnok lett remek úszással. Lőrinczi György tanítványa emellett versenyzett egy különlegeset a zárónapon a 4x100-as női vegyesváltóval is a válogatott tagjaként, Burián Katalinnal, Békési Eszterrel és Kapás Boglárkával. A kvartett 4:07.37-es időt ért el.

Dr. Egressy János versenyzői közül Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton lett ezüstérmes Burián Kata mögött, Kutasi Máténak pedig a nagy rivális Horváth Dávid után szintén a második hely jutott 200 mellen.

És ha már aranylányról beszéltünk, volt egy bronzfiunk is, Sós Dániel személyében, aki mindkét vegyesszámban harmadik lett, és ha még ez sem volna elég, Kutasi Mátéval, Cserfalvi Olaffal és Tschaikov Valentinnal karöltve a 4x100-as vasasos vegyesváltót is behozták egy bronzéremre.

A további értékes döntős helyezéseket az alábbiakban szemlézzük, a főszerepelőkkel pedig jövő héten bővebben is értékelünk, ahogy paraúszóinkra is külön kitérünk majd, hiszen ők is remek eredményeket értek el a Duna Arénában.

 

CXXIII. Úszó Országos Bajnokság, vasasos eredmények
Nők:
50 gyors: 1. Gyurinovics Fanni
100 gyors: 1. Gyurinovics Fanni
200 hát: 2. Szabó-Feltóthy Eszter, 7. Pajor Eszter
4x100 vegyesváltó: 4. Vasas SC (Szabó-Feltóthy Eszter, Szabó-Feltóthy Laura, Galamb Szimonetta, Gyurnovics Lili)
50 pillangó: 5. Galamb Szimonetta
100 pillangó: 5. Galamb Szimonetta
200 gyors: 6. Gyurinovics Fanni
 
Férfiak:
200 mell: 2. Kutasi Máté, 4. Okos Ákos, 5. Bujdosó Zsombor
200 vegyes: 3. Sós Dániel
400 vegyes: 3. Sós Dániel
4x100 vegyesváltó: 3. Vasas SC (Sós Dániel, Kutasi Máté, Cserfalvi Olaf, Tschaikov Valentin)
100 mell: 4. Kutasi Máté, 6. Okos Ákos, 7. Petrikovits Olivér
50 gyors: 6. Tschaikov Valentin (új évjáratos csúcs)
200 hát: 6. Cserfalvi Olaf
50 mell: 6. Petrikovits Olivér
200 gyors: 6. Sós Dániel

Hirdetések