Jenkei Dániel, 2021.03.23. | Röplabda

Mozgalmas heteken vannak túl utánpótlás-csapataink, amelyek igen jó győzelmi százalékkal abszolválták mérkőzéseiket a különböző korosztályokban. Összefoglaló és edzői értékelések.

U15 és U17 B 

A Kőnig Gábor által vezetett csapatunk az U15 I. osztály és az U17 II. osztály küzdelmeiben is igencsak foglalkoztatva volt az elmúlt hetekben.  

Az U17-es osztályozóval kezdődött a sor, melyen a mieink sorrendben a Jászberény, Miskolc és Kaposvár csapataival találkoztak. A cél nem lehetett más, mint az év elején célként kitűzött első osztályba való felkerülés. Nos, ez sikerült, hiszen megnyertük a csoportot. A házigazdát 3-1 arányban győztük le, a Miskolcot 3-0-ra, a Kaposvárt pedig szintén ilyen arányban, egy már tét nélküli meccsen.

Ezután rögtön az U17 I. osztályban jött a folytatás, ahol sikerült legyőzni az UTE-t, majd nagy csatában vereséget szenvedtek a mieink a korosztály egyik legerősebb csapata, a Békéscsaba ellen, hogy aztán a Szombathelyt ismét 3-0-ra győzzék le.

Következő héten ismét az Újpest csarnoka volt a helyszín, ezúttal az U15-ös korcsoportban. A mérleg hibátlan lett: 3:0-s győzelem sorrendben az UTE, a Szeged és a Jászberény ellen. 

A további két mérkőzésből egy meghiúsult, hiszen a Kaposvár nem tudott kiállni ellenünk, az MTK-t viszont 3:0-ra legyőzték lányaink. 

A februári mérleg így igazán imponáló lett: 10 meccsen 9 győzelem és 1 vereség.


Eredmények:

U17-es osztályozó
Vasas B - Jászberény 3-1
Vasas B - Miskolc 3-0
Vasas B - RÖAK Kaposvár 3-0 

U17 I. osztály, középszakasz
Vasas B - UTE 3-0
Vasas B - BRSE 1-3
Vasas B - Szombathely 3-0 

U15 I.osztály, középszakasz
Vasas Piros - Szeged 3-0
Vasas Piros - UTE 3-0
Vasas Piros - Jászberény 3-0
Vasas Piros - MTK 3-0 

Kőnig Gábor, vezetőedző értékelése: - Meglehetősen sűrű hónapon vagyunk túl, de úgy gondolom, nagyon jól teljesítettünk. Az egyik szezon eleji célunkat rögtön a hónap elején teljesítettük, és a legerősebb serdülőcsapatok között nagyon hasznos tapasztalatokat szerezhetünk a feljutásnak köszönhetően. Ezzel párhuzamosan az OGYB küzdelmeibe is visszacsöppentünk, immáron a középszakaszba, ahol jól kezdtük az új kört. Játékunk szépen alakul, de még mindig van hova fejlődnünk. Bízom a további hasonló folytatásban.


U17 "A" 

Elsőként egy hétközi mérkőzésen, hazai pályán fogadtuk a Gödöllő csapatát, akiket nagyon magabiztosan sikerült legyőznünk az agresszív és hatékony nyitásainknak köszönhetően. Majd a Kaposvár csapata látogatott hozzánk, akik szintén nem okoztak gondot. Február végén kezdődött a második kör, és egyből Nyíregyházára utaztunk, ahol három mérkőzés várt ránk. Sorrendben: BVSC, Nyíregyháza, MTK, és valamennyi mérkőzésen magabiztos győzelem született. 

Eredmények:

Vasas- Gödöllő 3:0
Vasas-Kaposvár 3:0
Vasas-BVSC 3:0
Vasas-Nyíregyháza 3:0
Vasas-MTK 3:0


Szappanos Máté vezetőedző értékelése: - A Gödöllő ellen az agresszív és hatékony nyitásaink jelentették a kulcsot, a Kaposvár ellen pozitívum volt, hogy mindenki tudott élni a kapott játéklehetőséggel. A nyíregyházi meccseken viszont nagyon fásultan és pontatlanul röplabdáztunk, ezen szeretnénk majd javítani a hosszabb bajnoki szünetben, hogy az áprilisi folytatásban még élesebbek tudjunk lenni.


U19, U21
 

U19 - alapszakasz:
A hosszú leállás után az U19-es csapatunk február 7-én kezdte meg a versenyzést Békéscsabán. A vírus miatt közös csapattal - U17/19-es játékosokkal - mentünk a tornára, ez tehát egy nagyon új tapasztalás volt mindenki számára.

Eredmények:
Vasas – BRSE 0-3 (-13,-17,-11)
Vasas– UTE 2-1 (17, -17, 16)
Vasas– DELTA 1-2 (-19, -21, 17)

Halász Márta vezetőedző értékelése: - Sok hullámzás jellemezte a játékunkat, a legfontosabb meccset sikerült behúzni az UTE ellen, de a kötelezőt sajnos elbuktuk a DELTA ellen. Sok közös edzésre és készülésre lesz még szükség, hogy jobban tudják a lányok kiszolgálni egymást.


U19 – középszakasz – 1. forduló:
Jászberényben rendezték az U19-es bajnokság középszakaszának első fordulóját. Eredetileg négy csapat részvételével történt volna mindez, de covidos érintettség miatt a DELTA csapata visszalépett, így a BVSC és a hazai Jászberény ellen léptünk pályára.

Eredmények:
Vasas – BVSC 1-2 (-13,-23, 12)
Vasas – Jászberény 3-0 (16, 23, 15)

Halász Márta vezetőedző értékelése: - Az első meccsen a lányok rendkívül sok ki nem kényszerített hibával játszottak és ennek meg is lett a következménye, mert a csak futottunk az eredmény után. A harmadik szettben sikerült végre a saját játékunkat rákényszeríteni az ellenfélre. A második meccsen már a saját játékunkat játszottunk, és szinte alig hibáztunk. Jól működött a nyitásfogadás, így tudtuk indítani gyors támadásokat. Amilyen rosszul sikerült az első mérkőzés, olyan jól sikerült a második meccs.  


U21 – rájátszás – 1. forduló:
Budaörsön játszottunk a BDSE és a DVTK csapatai ellen ebben a körben. A rájátszás tétje az automatikus döntőbe kerülés volt, ugyanis a csoport első helyezettje automatikusan bekerül az országos döntőbe, míg a csoport-másodikaknak lesz még egy kvalifikáló körük. 

Eredmények:
Vasas – BDSE 0-3 (-20, -23, -17)
Vasas– DVTK 3-0 (7, 11, 10)

Halász Márta vezetőedző értékelése: - A BDSE a legerősebb, NB I-es játékosokkal felálló csapatával sikerült jó mérkőzést játszanunk, de egyelőre a rutinjukkal hozták a kötelezőt. A DVTK ellen viszont nagyon magabiztos játékot mutattunk, minden játékos lehetőséget kapott és éltek is ezzel. Igyekszünk majd a második fordulón még jobban megszorítani az esélyesebb BDSE csapatát.


Hirdetések