Jenkei Dániel, 2021.03.10. | Vízilabda

Támadásban és védekezésben is jól működött az A-Híd VasasPlaket gépezete szerdán este a Komjádiban, ennek pedig egy magabiztos, Honvéd elleni siker lett jutalma.

OB I, 21. forduló

A-Híd VasasPlaket-Honvéd 12-8 (2-0, 3-2, 4-3, 3-3)

Gólszerzőink: Bátori B. (3), Randjelovics Sz. (3), Brguljan D. (3), Szatmári K. (2), Vadovics V.


Látszott, hogy nyugodtan és egészséges játékosokkal tudott felkészülni Vad Lajos csapata a Honvéd elleni rangadóra.

Az első perctől kezdve remekül védekeztek a mieink, a Honvéd a második negyed közepén lőtte az első gólját, miközben a mieink támadásban is többször megvillantak.

A Randjelovics-Brguljan duó gólszépségversenyt rendezett, de Bátori Bence és Szatmári Kristóf eredményességére sem lehetett panasz. Természetesen voltak hibák, de több kifejezetten szép jelenet is, és ahogy a végén Bóbis Máté másodedző is kiemelte, sikerült végre 10 fölé jutni góllövésben egy rangadón.

A végére négy találat különbség alakult ki a két csapat között, de a játék képe még ennél is többet sugallt.

A mieink egy hét múlva Kaposváron szerepelnek, az esély pedig továbbra is él az alapszakasz negyedik helyének megszerzésére.

Vezetőedzőnk, Vad Lajos elmondta, hogy a szezon egyik ritka alkalma volt, hogy erre a meccsre teljesen együtt tudott készülni a csapat, ez pedig maximális taktikai fegyelmezettséggel társult szerda este, így végig simának érezte a találkozót.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

www.finetimepieces.net 


Hirdetések