Gy. Szabó Csilla, 2021.03.01. | Tenisz

Remekül helytálltak a Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiataljai a Nemzeti Edzésközpontban, hétfőn véget ért felnőtt fedett pályás országos bajnokságon. Dankó Vanessa volt közülük a legsikeresebb, egyesben bronz-, párosban pedig aranyérmet nyert a pécsi Bartha Panna oldalán. A férfiak között három teniszezőnk, Boros Attila, Mészáros Patrik és Sávay Zalán próbált szerencsét.

A hölgyek mezőnye idén igencsak az utánpótláskorúakra épült, így a Vasas 15 éves játékosa is a kiemeltek közé került és joggal reménykedhetett egy jó eredményben. A sorsolása is igen kedvezően alakult, mert a felsőnél kicsit gyengébb alsó ágra került. Ennek ellenére nem kis fegyvertény, hogy a második kiemelt Fárbás Rékát két szettben, 7:5, 6:0-ra verte, s az elődöntőben is közel kétórás meccsen, három szettben maradt alul a nála egy évvel idősebb, a felnőtt ranglistán őt megelőző pécsi Bartha Pannával szemben. Utóbbival párban, azonban nem hibázott, és hétfőn délután úgy nyerték meg a tornát a Matkó, Plasek duó 6:3, 6:1-es legyőzésével, hogy korábban az első kiemelt Bukta, Ferenczy párost is 6:1, 6:1-re verték a negyeddöntőben. A fiatal játékos ennek ellenére nem volt elégedett a teljesítményével:

„Jobban szeretek nagyon jó játékkal veszíteni, mint közepes, vagy annál gyengébb produkcióval esetleg tornát nyerni – jelentette ki a hétfői díjátadót követően Dankó Vanesa Dalma nem titkolva elégedetlenségét. – Sajnos ezen a héten nem játszottam jól, ezért még a sikereknek sem igazán tudok örülni. A páros az más, Pannával nagyon jól megértettük egymást, élveztem azokat a meccseket. Egyesben azonban nagyon sok hibát vétettem, a lábmunkám egyáltalán nem volt megfelelő. Ezen nagyon sokat kell javítani, hogyha fejlődni szeretnék. Márpedig azt szeretném. A számszerű eredmény miatt persze nem lehet okom panaszra, hiszen mégiscsak felnőtt ob volt. S bár én mindig a győzelem reményében vágok neki egy tornának, a sorsolást követően úgy gondoltam, hogy az elődöntő mindenképpen reális cél lehet. Ezt teljesítettem is, de mint mondtam, nem vagyok elégedett magammal. A döntőbe jutásért vívott meccsen az első szettben egyáltalán nem mozgott a lábam, Panna pedig pontosan azt játszotta, amit kellett. A másodikban szerencsére felpörögtem, és több önbizalommal ütöttem. Kevesebb volt a hiba is, belül azonban éreztem, hogy a szerencse is mellém állt, nem voltam kellőképpen tudatos. A harmadikban visszazuhantam az első szintjére, így ment el a meccs és a döntő lehetősége.”

Arra a kérdésünkre, hogy nem túl szigorú-e önmagához, a fiatal játékos azt válaszolta, inkább őszinte, de erre szüksége is van ahhoz, hogy az általa megkezdett nehéz úton biztonsággal haladhasson tovább. Bocskay József teniszszakosztályunk vezetője szerint Vanesa a várakozásoknak megfelelően teljesített, a további fejlődésének kulcsát pedig inkább az edzéseinek észszerűbb összeállításában látja.

„Osztom játékosunk véleményét, hogy bár az elért eredmény tiszteletreméltó, most ehhez nem járult olyan kiemelkedő forma, mint például tavaly nyáron – véli Bocskay József, aki szerint a játékos szakmai programját kellene a családnak jobban összeállítania ahhoz, hogy az eddigi szép ívű fejlődés a jövőben se törjön meg. – Most nagyon oda kell figyelni arra, hogyan kombinálják az edzéseket és a versenyeket, mi pedig ebben a nehéz feladatban maximálisan készek vagyunk segíteni nekik. Az ob egyébként számára éppúgy rengeteg tanulsággal szolgált, mint a többi teniszezőnk számára. Sávay Zalán korosztályos eredményeinek köszönhetően szabadkártyát kapott a főtáblára, ám az első fordulóban máris Velcz Zsomborral játszott, aki a Nemzeti Edzésközpontban készülő hat legtehetségesebb fiatal egyike. Zalán nagyon jól játszott, csak az elején egy kicsit meg volt illetődve. Ha kicsit is merészebb, akkor még szorosabb lehetett volna a meccs, összességében gyönyörűen helyt állt. A szervái magukért beszéltek. Számára nagyon fontos tanulság, hogy a Next Generation hazai legjobbjai egyáltalán nincsenek elérhetetlen távolságban, csak dolgozni kell tovább. Boros Attilától viszont azt vártuk, hogy feljut a főtáblára, s bár a selejtezőben két magabiztos győzelemmel kezdett, a harmadikon sajnos egy szoros meccsen kikapott. Pedig a legutóbbi hazai tornákon is nagyon jól szerepelt, de hát ilyen a tenisz, van, hogy néhány labdán múlik csak egy találkozó. Mészáros Patrik is szabadkártyával indulhatott a főtábláról, amit jól ki is használt, hiszen két szettben verte az Attilát legyőző Máthé Gábort. Ezt követően azonban ő is egy nagyágyúval, Valkusz Mátéval találkozott, aki ellen remekül helytállva veszített.  A párosok között Attila és Zalán együtt indult, de nem volt szerencséjük, mert már az első fordulóban a rutinos Bíró André, Makk Péter duóval találták szemben magukat. Örülök, hogy élvezetes labdameneteket játszottak, s nem kényszerültek alárendelt szerepkörbe. Összességében mindenki sokat tanulhatott a felnőtt mezőnyben, remélem, hogy játékosaink ezeket a tapasztalatokat minél előbb be is építik a játékukba.”


Hirdetések