Gy. Szabó Csilla, 2021.02.23. | Evezés

Kötelező egyetemi gyakorlata miatt nem utazhatott vissza a törökországi válogatott edzőtáborba Gerei Tamás, a MEC-Vasas evezőse. Így lemaradt a héten zajló válogatókról, ám edzőjével, Ambrus Gáborral bíznak benne, hogy a márciusi hazai próbán ennek ellenére bekerül valamelyik csapatba.

Terveivel ellentétben végül nem utazhatott vissza a törökországi válogatott edzőtáborba a MEC-Vasas evezőse, Gerei Tamás és így a csapatok számára kiírt eheti válogatóról is lemarad. Az öthetes összetartás első két hetét, a Köycegizben kezdetben tomboló viharok ellenére is derekasan végigcsinálta, majd egyetemi elfoglaltságai miatt azt egy hétre megszakítva hazajött. Itthon azonban egy igen kellemetlen hír várta, az elkövetkező hetekben olyan kötelező gyakorlati órákon kell személyesen részt vennie, amelyek nélkül nem teljesítheti a félévét, sőt, akár egy teljes évet is veszíthet. A döntés természetesen nem volt könnyű, ám edzője, Ambrus Gábor elfogadta, hogy ezúttal inkább a tanulmányokat választotta.

„A rossz hírrel akkor szembesültünk, amikor az öthetes tábor közepén, a családosokkal együtt hazaengedték, a koronavírus-járvány miatt ugyanis korábban online órákról volt szó – ismertette a történtek hátterét Ambrus Gábor a MEC-Vasas edzője. – Természetesen rossz volt ezt hallani, de meg kellett értenem, hogy Tomi ezúttal a tanulmányait tartotta fontosabbnak. Azóta minden nap nyolctól kettőig bent van az egyetemen, délután és hétvégéken pedig edzünk tovább, mintha mi sem történt volna. Persze nekem is azonnal az jutott az eszembe, hogy most ezzel hátrányba kerülhet a többiekkel szemben, akik a válogatón éppen a rátermettségüket bizonyítják a szövetségi kapitány előtt. De jobban végig gondolva a dolgokat, most már kicsit másképp látom a helyzetet. Tomi van olyan jó evezős, hogy a sportágnak a legmagasabb szinten is szüksége lehet rá, ezért bízom benne, hogy a márciusi hazai válogató versenyen ő is bekerül majd valamelyik csapatba. A történtekről ugyanis egyáltalán nem tehet.”


Festői környezetben készülhetett Törökországban a válogatott kerettel Gerei Tamás

A csapatok számára kiírt válogatók a héten zajlanak Törökországban, s még korántsem lehet tudni, hogy a különböző egységek próbálgatása során milyen sorrend alakul ki az evezősök között. Könnyen előfordulhat, hogy egyik felállás sem váltja be a kapitány hozzá fűzött reményeit, s akkor Gerei Tamás esélyei is javulnak. A MEC-Vasas sportolója egyébként nehéz időszakon van túl, hiszen ő is elkapta a koronavírust, ami két hónapnyi kényszerpihenőre ítélte az év végén, majd a hátával voltak kisebb problémák. Ennek ellenére januárban megkezdte az új idényre való felkészülést, aminek része volt egy kétezer méteres ergométeres teszt is, amely három másodperccel lett rosszabb, mint a tavalyi. Törökországból visszatérve egy újabb, ezúttal hat kilométeres próbát ment, amelynek eredménye négy másodperccel maradt el korábbi legjobbjától. Ambrus Gábor szerint ezt kifejezetten jó jel a jövőre nézve:

„Ilyen hosszú távon ez minimális különbség csupán, az előzmények fényében pedig inkább jónak mondható. Fejlődni természetesen nem tudott, de ez most érthető. Ha semmi sem jön közbe, akkor hamarosan több másodpercet is faraghat ebből az eredményből és a korábbi személyes csúcsait is túlszárnyalhatja. Ez a cél. Miután hazajött Törökországból vízre szálltunk és bevallom jobbat ment az általam vártnál. Azt hittem jobban szétesett a mozgása, de szerencsére viszonylag egyben van a technikája. Csiszolgatni persze így is van mit, de a válogatóig hátralévő egy hónap szerintem erre bőven elég lesz. Reméljük, hogy valamelyik csapatban lehetőséget kap a bizonyításra, de ezt csak azután tudjuk meg, ha a teljes válogatott hazatér Törökországból. Mi mindenesetre bizakodunk és ennek megfelelően teljes gőzzel készülünk.”


Hirdetések