Folytatjuk Vasas-arcok portrésorozatunkat, amelyben olyan személyeket mutatunk be, akik a háttérben, kicsit a reflektorfény mögött végzik mindennapi munkájukat a Vasas és sportolóinak sikeréért. Ezúttal Bukor Lászlóval, a Vasas SC jégkorongszakosztályának technikai vezetőjével beszélgettünk, akinek elsődleges feladata az utánpótláscsapatok ügyes-bajos dolgainak intézése, de a felnőtteknél is mindig lehet rá számítani.
Hivatalosan 2012 óta dolgozik a szakosztálynál Bukor László, ám a káposztásmegyeri jégcentrummal való kapcsolata jóval korábbra, a pálya 2003-as megnyitására nyúlik vissza. Ebben az évben találkozott személyesen Kercsó Árpáddal, aki gyerekeket toborzott az új csarnok köré szerveződő hokicsapat számára. A XVI. kerületi óvodában pedig éppen az a Bukor Rajmund lett az egyik kiválasztott kisfiú, aki ma már a Vasas felnőtt jégkorongcsapatának, a korosztályos- és felnőtt válogatottat is megjárt erőssége.
„Korábban semmilyen kapcsolat nem fűzött a sportághoz, lényegében az egyetlen ember, akit névről ismertem, éppen Kercsó Árpád volt. Hogyne hittem volna el minden szavát, amikor a jégkorongozás szépségeiről mesélt azon az óvodai délutánon – idézi fel a sorsdöntő pillanatot Bukor László, aki addig focirajongóként sokkal inkább labdarúgóként képzelte el elsőszülött gyermekét, Rajmundot, mintsem hokisként. – Budapest Stars néven indult egy utánpótlás-nevelő bázis, mi pedig csatlakoztunk hozzájuk, s attól a pillanattól ez a csarnok lett a második otthonunk. Rajmundot ugyanis követték a testvérei, Petra és Benjamin, mi pedig elkezdtük élni a jégkorongos szülők mindennapos életét, idővel ráadásul triplán. Mivel nem a szomszédban lakunk, a gyerekeket nem engedhettük el egyedül, így én is sok időt töltöttem itt, egyre jobban megfogott a kellemes légkör. Valójában nem is mi találtunk rá a jégkorongra, hanem éppen fordítva.
Gondolom a mai napig nem bánta meg ezt a véletlen találkozást.
„Hogy is bánhatnám! Aki egyszer megismerkedik a sportággal, az végleg beleszeret. Viszonylag kicsi, de barátságos közeg. A meccsek hangulata kifejezetten családias, bunyó csak a jégen lehet, a nézőtéren sohasem. Amikor nagy ritkán egy Fradi-UTE-n balhé van, az is csak azért történhet meg, mert néhány focidrukker éppen nem talált más sporteseményt magának. Számunkra a földrajzi közelség miatt az újpestiek a nagy riválisok, ami egyáltalán nem befolyásolja a két klub között meglévő jó kapcsolatot. Ha egymást segítjük, azzal a sportágnak is segítünk, nekünk pedig az a célunk, hogy napról napra jobbak és eredményesebbek legyünk. Az amatőr csapatok száma is azért duzzad folyamatosan, mert a gyermekeiket lehozó vállalkozó kedvű és sportos szülők közül sokan egy-két éven belül maguk is elkezdenek hokizni. Akit egyszer megfertőz a játék, az örökre a rabja marad.
Akkor ezek szerint ön is szülőből lett szakember?
„Igen, az idő haladtával egyre több dologba besegítettem társadalmi munkában, gyakorlatilag kilenc évig ismerkedtem a hokival, mielőtt felkértek volna a technikai vezetői posztra. Ennek persze sok előnye is van, hiszen mind a szakmai, mind pedig a szülői oldalt meg tudom érteni, hiszen mindkettőben voltam, illetve még mindig vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy túllépném a hatáskörömet, a szülőkkel való kapcsolattartás alapvetően az edzők feladata, akik ezt remekül meg is oldják. De ehhez szükség van az ő szaktudásukra és tekintélyükre. Persze előfordul, hogy az anyukák és az apukák nekem öntik ki a szívüket, ha problémájuk van, ám ezekben az esetekben inkább barátként és sorstársként beszélgetek el velük.”
Sok teendő akad a szakosztály körül?
„Bizony nem kevés. Az irodán hárman látjuk el a mindennapi teendőket, Huszák Mónika és Menyhárt Viktória nélkül én sem boldogulnék. A mérkőzések megszervezésével, lebonyolításával, a napi dolgok intézésével sok dolgunk van, a Tao-ügyekről már nem is beszélve. Sokrétű és változatos a munkám, de ezért is szeretem annyira, és persze azért, mert alapvetően itt minden a jégkorongról és a gyerekekről szól.”
Hányan vannak pillanatnyilag a szakosztálynál?
„Talán ha nyolcvan gyerekkel indultunk, mára pedig kétszázhatvan körüli a létszám. Ehhez kell hozzávenni még egy harminc körüli játékost a felnőtt együttesnél. Pillanatnyilag elértük a kapacitásunk felső határát, a létesítmény és a jég nem tudna több hokist kiszolgálni. A maximumon pörgünk, de hát ez érthető is, hiszen nemcsak a sportág miatt vagyunk annyira népszerűek, de az ideális feltételek okán is. A csarnoknak nagy vonzereje van a szülők körében, az előtérben kellemes melegben, bőrkanapékon, kulturált körülmények között várakozhatnak, jól felszerelt büfé áll a rendelkezésükre, a játékosok számára pedig konditerem, jó időben külső focipálya, és más szabadtéri sportolási lehetőségek.”
A tárgyi feltételek tehát ideálisak, szakmailag is vonzó a Vasas a jégkorongozni vágyók körében?
„Sok fiatal edzőnk van, akik nemcsak jól értenek a hokihoz, de a gyerekek körében is igen népszerűek. Elfogadják, tisztelik őket, de közben ragaszkodnak is hozzájuk. A felnőtt csapat beindítása is növelte a vonzerőnket, hiszen míg máshol az idegenlégiósok miatt a fiatalabbak nehezen kerülnek csapatba, mi a saját utánpótlásunkra építjük az együttest. Idén ugyan mi is tudtunk szerződtetni három külföldit, ám ezzel a lépéssel a saját nevelésű játékosaink további fejlődését próbáljuk segíteni. Már az élvonalbeli gárda elindításakor is a körülbelül tucatnyi éppen kiöregedő juniorunkból, valamint a más klubokból, a játéklehetőség reményében érkező fiatalokból alakítottuk ki a keretünket.”
A sok fiatal miatt kicsit akadémiás jellege van az itt folyó szakmai munkának.
„Annyiban mindenképpen, hogy nálunk még nagyon fontos a nevelés, hogy olyan hokisokká váljanak, akik egyszer majd egy felnőtt csapat stabil tagjai lesznek, s talán a válogatottba is eljutnak. Az élvonalbeli együttes elindítása személy szerint nekem is több teendőt adott, de ez egy örömteli probléma, hiszen szélesítette a szakosztály perspektíváit. Ebben a felállásban egy picit összekötő szerepet is játszom a nagyok és kisebbek között, de mindig az utánpótlásnál jelentkező feladataim az elsők, ha azokkal készen vagyok, akkor jöhetnek a felnőttek. De annyi helyen összefonódnak a napi teendők, hogy ezt nem is lehetne másképp csinálni. Ráadásul olyan régóta vagyok itt, hogy a csarnokot is úgy ismerem, mint a tenyeremet.”
Mindhárom gyermeke itt hokizik, különböznek-e az általuk szerzett tapasztalatai?
„Igen, bár ez bizonyára kicsit egyénfüggő is. Rajmund idén lesz huszonhárom éves, a legkisebb Benjamin pedig még csak tizennégy. S bár nyolc év nem tűnik nagy különbségnek, azért láthatóan másképp állnak hozzá a sporthoz. A kicsi a kortársaihoz hasonlóan már több dologra figyel, az elektronikus játékok is az élete részét képezik, míg a nagy esetében mindig is a jégkorong volt az elsőszámú kihívás. Bárhová mentünk ütővel a kezében gyakorolt és semmi más nem járt a fejében. Azt tapasztalom, hogy az edzők is másképp álltak hozzá a gyerekekhez tíz-tizenöt évvel ezelőtt, a mostani kezdők kevésbé bírják a szigort. A régi, keményvonalas pedagógia azonban egyébként sem elfogadott nálunk, a durva beszéd, vagy a pofon nem fér bele a pedagógiai elképzeléseinkbe. Szerencsére fiatal edzőink olyan barátságos és családias hangulatot alakítanak ki, amelyben öröm dolgozni, így ezek a lehetőségek fel sem merülnek.”
Kislánya Petra is örömmel választotta a jégkorongot?
„Abszolút! Még akkor is, ha ő most válaszút elé került és inkább a tanulás mellett döntött. De ez picit adódott a női szakág sajátosságaiból is, hiszen nálunk tizenhatéves korig koedukáltak az edzések, amit Petra is nagyon szeretett. Ezt követően azonban már csak leánycsapatban folytathatják, s idővel neki is keresnie kellett volna egy felnőtt együttest, amit nem szeretett volna, ezért kicsit előbb döntött. Pedig a hölgyeknek egyre több lehetősége lesz, a szövetség kifejezetten támogatja a szakág fejlesztését, különösen azóta, hogy a felnőtt női válogatott feljutott az A csoportba és az olimpiai részvétel kivívása sem lehetetlen. A legjobbak közül Huszák Alexandra, Gasparics Fanni és Kiss-Simon Franciska is itt nőtt fel, innen indult a karrierjük. A női jégkorongnak tehát úgymond tradíciója van nálunk, még ha nincs is felnőtt csapatunk. De mindig szerepel a tervek között, ki tudja, mit hoz a jövő? Tehetségek szerencsére vannak, nemre és korra való tekintet nélkül, mi pedig a lehető legtöbbet próbáljuk kihozni belőlük.”
A Jégcsarnokban eltöltött hosszú évek alatt biztosan voltak emlékezetes pillanatai. Ki tudna emelni közülük néhányat?
„Az U20-as férfi válogatott itt, a Jégpalotában nyerte meg a DIV1/B csoportos világbajnokságot és jutott fel a DIV1/ A csoportba, a keretben pedig Rajmund is ott volt. De a női válogatott feljutásának is szemtanúi lehettünk, a saját együtteseink győzelmeiről, éremszerzéseiről már nem is beszélve. De ha csak egy fontos pillanatot emelhetek ki, akkor az mindenképpen a felnőtt csapat elindítása volt. Azt hiszem mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy végül összehoztuk és sikerült. Így meg lett az általunk sok munkával és lemondással épített piramis csúcsa is, s remélem a jövőben is jól képzett, a jégkorongot a hivatásuknak tekintő fiatalokat adhatunk fel a legjobbak közé.”
