GY.SZ.CS., 2021.01.13. | Kosárlabda

Nagyszerűen harcoltak az akadémisták a női NBI/A-s bajnokságban pillanatnyilag második helyezett Győr ellen, meglepetést azonban nem tudtak okozni.

NŐI NBI/A, 10. forduló.
Vasas Akadémia – Uni Győr MÉLY-ÚT 71-83 (11-20, 19-22, 28-23, 13-18)

Vasas: Papp (14/3), Fraser (31), Tóth (6), Bach (2), Madár E. Csere: Smailbegovic (6), Budácsik (8/3), Szerencsés (4), Madár K., Salamon, Mudra.

Győr: Kiesel (25/3), Török (9), Dombai (11/6), Mompremier (15), Dubei (5/3). Csere: Weninger, Barnai (5), Varga (9), Kéita, Lass (4).


A bajnokság egyik legjobb együttesét fogadta a Vasas Akadémia női csapata szerdán este Pasaréten, hiszen a találkozó előtt a győriek tizennégy győzelemmel és két vereséggel álltak a tabella második helyén. A meccs érdekessége, hogy Milos Pavlovic tavaly még a Rába-parti együttest irányította, amely azóta szinte minden poszton megerősödött. A szerb mester ezért elsősorban abban bízott, hogy tanítványai a tőlük megszokott harcossággal fogadják ellenfelüket. Ebben nem is kellett csalatkoznia hiszen az akadémisták nagyszerűen harcoltak, a harmadik játékrészt öt ponttal meg is nyerték. Összességében azonban érvényesült a győriek fölénye.

De térjünk még vissza a Ludovika-FCSM Csata ellen vívott szombati, gigászi csatára, amelyet a Vasas Akadémia nyert hosszabbításban. Az ezen nyújtott teljesítménye alapján a Tippmix női NBI/A legjobb játékosa címet az elmúlt héten Briana Fraser érdemelte ki, 34 szerzett ponttal, 14 lepattanóval, 8 kiharcolt faulttal, 2 gólpasszal és 49-es teljesítményindex-szel (VAL).

Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Többé-kevésbé sikerült megvalósítanunk azokat a dolgokat, amelyekre tudatosan készültünk. A lepattanózással azonban nem vagyok elégedett. Kulcspillanatokban, amikor esélyünk lett volna az irányítás átvételére, feleslegesen hibáztunk, ezzel lehetőséget adtunk ellenfelünknek arra, hogy második szándékból vagy büntetőből legyen eredményes. Ennek ellenére elégedett vagyok a lányokkal, hiszen nap mint nap száz százalékot nyújtanak, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről. Büszke vagyok a csapatra, hogy szoros mérkőzést sikerült játszanunk egy bombaerős Győr ellen. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy negyven percen keresztül is képesek vagyunk koncentrálni és küzdeni.”

Tóth Orsolya, a Vasas Akadémia játékosa:

„Gratulálok az ellenfélnek, úgy gondolom, sokáig meccsben voltunk, egy pillanatra sem adtuk fel. A találkozó azon múlott, hogy a győrieknek megengedtünk néhány könnyű kosarat. A mai nap tanulsága, hasonló színtű csapatokat csak akkor tudunk meglepni, ha feljavulunk a támadásban.”

Fotó: Vasas Attila


Hirdetések