Gy. Szabó Csilla, 2020.12.07. | Curling

Bronzérmet nyert a Szekeres Ildikó, Nagy György duó a Világkupa-sorozat hétvégi, lengyelországi állomásán. A Vasas SC vegyes párosa húsz csapat között végzett a harmadik helyen.

A koronavírus-járvány miatt nemcsak a curling Világkupa-sorozat állomások, de a versenyeken résztvevő csapatok száma is erősen megfogyatkozott. A hétvégi lengyelországi tornáig, az ősz folyamán egyedül Bernben szállt jégre több, mint 20 vegyes páros, a többin tíz körüli volt az indulók létszáma. Ezért is különösen értékes Szekeres Ildikó és Nagy György lodz-i bronzérme, hiszen népes és erős mezőnyben állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

„Nagyon szoros meccseket játszottunk, a negyeddöntőben és a bronzmeccsen egyaránt extra endben dőlt el a találkozó sorsa – kezdte lengyelországi beszámolóját Nagy György. – Színvonalas, élvezetes mérkőzések voltak, s mindig valami apróság döntött a javunkra. De ez nem azt jelenti, hogy most nyugodtan hátra dőlhetünk, mert az összhang ugyan jó volt, jól is játszottunk, de a technikánkon itt-ott még akad csiszolni való. Összességében az erőnléti felkészülésünk jobban sikerült, mint a többieknek, ezért nem fáradunk el a kiélezett csatákban, s a végjátékban is marad erőnk a koncentrálásra. Ez az a terület, amelyen mindenképpen a mezőny előtt járunk, s ez igen nagy előny tud lenni bizonyos esetekben.”

A Vasas világbajnoki ezüstérmes vegyespárosa számára most egyetlen biztos pontnak a februári országos bajnokság tűnik, hiszen a Világkupa-sorozat karácsonyig tervezett valamennyi állomását lemondták a szervezők, s a későbbiek sorsa is meglehetősen bizonytalan.

„Januárban Kanadába utaztunk volna, de a rendezők már értesítettek bennünket a torna felfüggesztéséről, ezért hosszútávon biztosan veszíteni fogunk a versenyrutinból. De ezzel persze nem vagyunk egyedül, a többi páros is hasonló problémákkal küzd. Most itthon szervezünk edzőmeccseket, és az edzéseken is próbálunk minél gyakrabban egymás ellen játszani. A versenyprogramunkat most nem rajtunk múlik, hiszen helyettünk a járvány állítja össze. Ha lehet megyünk és indulunk. Csak hát sorra mondják le a viadalokat” – foglalta össze Nagy György a világméretű pandémia miatt kialakult helyzetet.

World Curling Tour. Lodz Cup. Lengyelország. Vegyes páros.
Alapszakasz:
Szekeres, Nagy−Zelingrova, Chabicovszky (cseh) 6-5, Szekeres, Nagy−Paszek, Paszek (lengyel) 13-2, Blacha, Jasiecki (lengyel)−Szekeres, Nagy 7-6, Szekeres, Nagy−Oraegi, Unanue 9-5.
Negyeddöntő: Szekeres, Nagy−Walczak, Augustyniak (lengyel) 8-6.
Elődöntő: Lipinska, Stych−Szekeres, Nagy 7-3.
A harmadik helyért: Szekeres, Nagy−Kaare, Lill 6-5.
Döntő: Lipinska, Stych−Paulova, Paul 5-4.


Hirdetések