GY.SZ.CS., 2020.11.22. | Kosárlabda

A Vasas Akadémia U14-es fiú „A” csapata veretlenül nyerte meg a serdülőbajnokság közép régiójának alapszakaszát, s ezzel a legjobb 32 közé jutott. A fiatalabb „B” együttes négy győzelemmel és két vereséggel került az országos főtáblára. A korosztály szakmai igazgatója, Nagy Zoltán szerint ezek a játékosok már egy hatékony és komoly képzés eredményeként emelkednek ki tudásukkal a hazai mezőnyből.

A Lakosa Ákos által irányított első csapatban zömében 13 éves kosárlabdázók szerepelnek, Karatka Lajos vezetőedző gárdájában viszont a 2008-as születésű játékosok vannak túlsúlyban. Utóbbiaktól éppen ezért a főtáblán nem is győzelmeket várnak, sokkal inkább a lehetőség kihasználását, miszerint a magas szintű kosárlabdát játszó legjobbak elleni meccseken fejlődhetnek.

Nagy Zoltán a siker kapcsán a teljes szakmai stáb munkáját kiemelte, szerinte nem számít ki a tényleges vezetőedző, vagy a szakmai igazgató, egyetlen közös cél vezérli őket, jól képzett játékosokat nevelni a magyar kosárlabdázás számára. Még egy olyan nehéz évben is, mint amilyen az idei:

„Az utánpótlás-nevelésben kulcskérdés a hosszútávú, komoly alapokra fektetett szakmai munka. Ennek szellemében dolgozunk most már több mint három éve, s ezek a részsikerek mutatják, hogy jó úton járunk. A koronavírus-járvány azonban éppen ezt a tervezhetőséget húzza most keresztbe, hiszen az ősz folyamán szinte minden gyerekünk kiesett már egy-két hétre az edzések és a meccsek ritmusából. Ha a hivatalosan megkívánt protokoll szerint járunk el, márpedig maximálisan ahhoz tartjuk magunkat, szinte nem is mi állítjuk össze a csapatokat. Volt, hogy a húsz egészséges gyerekünket kellett elosztani két együttesre, de az is előfordult, hogy azt hittük nyolccal kell majd pályára lépni. Ilyen körülmények között egyszerűen nem lehet tervezni. Ezért is fontos számunkra, hogy még ebben a nehéz helyzetben is helytálltunk, és maximálisan megfeleltünk az elvárásoknak.”

A szakmai igazgató szerint éppen ezért most nem is az a legfontosabb, hogy a fiúk bedobják a büntetőt vagy sem, hanem az, hogy egészségesen, az eddigi morális erejüket megtartva folytatják a munkát. Ez különleges felelősséget ró a szakemberekre, amelyet folyamatosan szem előtt tart a szakosztály vezetősége. A fiatalok motivációját minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek erősíteni, a nehéz helyzetből pedig a legjobbat kihozni. A nézők nélküli találkozók most jó lehetőséget kínálnak a meccsek digitális felvételére, amely a közös visszanézés kapcsán biztosítja a játékosok és a különböző éles helyzetek kielemzését.


Nagy Zoltán az U16 alatti korosztályok szakmai igazgatója

Nagy Zoltán szerint az U14-es és az U13-as korosztályok képzése között azért fontos különbséget tenni, mert az előbbi az U14-U15-U16-os ciklus bevezetésénél áll, míg utóbbi az U11-U12-U13-as alapképzés végén található. A két ciklusnak pedig teljesen más szakmai feladatai vannak egy fiatal játékos esetében. Az utóbbi években ráadásul Európa-szerte egyre nagyobb figyelem irányul a páratlan korosztályok edzésére és versenyeztetésére, így a Vasas Akadémián is szem előtt tartják például a tizenhárom évesek speciális igényeit.

„Számunkra a nemzetközi korosztályos tornákon való részvétel az egyik legfontosabb értékmérő. Sajnos idén ezek mind elmaradtak, most abban bízunk, hogy a tizenkét évesek Pünkösd környékén már elmehetnek Berlinbe. Pedig fontos lenne látnunk, hol tartunk Európához képest, jó úton járunk-e, a gyerekeknek pedig óriási motivációs erőt ad egy-egy ilyen viadal” – hangsúlyozza a minőségi versenyeztetés fontosságát Nagy Zoltán, miközben elismeri, hogy éppen a napokban mondtak le egy fontos vidéki tornát, amely a sportszakmai céljaik szempontjából ideális lett volna. A szakmai igazgató szerint azonban ezen kívül minden a részvétel ellen szólt, a koronavírus-járvány miatt minden nagyobb megmozdulással a tűzzel játszanának. Márpedig a srácok iránti felelősséget, ahogy már említette, nemcsak a pályán, de azon kívül is a lehető legkomolyabban veszik.

Ez utóbbihoz tartozik az iskola is, amely az U14-esek esetében a felvételik miatt teszi különösen nehézzé az őszi idényt. Az Akadémia szakemberei ilyenkor megértőbbek a fiatalokkal, s kivételesen elfogadják, ha hiányoznak egy-egy edzésről. A szülőknek is igyekeznek segíteni az iskolaválasztásban, hiszen a közös jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy melyik tanintézményt részesítik előnyben. Januárra szerencsére többnyire lecsillapodnak a kedélyek, s az edzések a megszokott mederben folyhatnak tovább.

A jelenlegi, sikereket elérő U14-es korosztály Nagy Zoltán szerint már több odafigyelést kapott, mint a korábbiak, és a kiválasztásuk is másképp történt:

„Amikor Pasarétre érkeztem a toborzást is a prioritások közé emeltem. Ezen a téren persze mindig szükség van némi szerencsére, de amit mi tudunk hozzátenni, azért azt nekünk kell hozzátenni. Még több iskolát vontunk be a partnerprogramunkba, sőt már ovikosár csoportunk is van. Ki kell emelnem a Fillér utcai testnevelő tanárt, Magyar Zoltánt, aki fantasztikus szakemberként szeretteti meg tanítványaival sportágunkat. Még két hasonló bázissal igazán nagy dolgokra lennénk képesek. Ebből is látható, hogy mindent megteszünk a véletlen szerepének csökkentéséért, miközben a nyitott kapukon keresztül azokat is szívesen látjuk, akiket nem mi szemelünk ki.”

A szakmai igazgató persze elismeri, hogy a legkisebbek esetében az általános mozgáskultúra fejlesztése fontosabb lenne a kosárlabdás alapok elsajátításánál, a többi sportág elszívó ereje miatt azonban nekik is a lehető legkorábban kell lépniük. Az akadémián dolgozó két főállású erőnléti edző, Újhelyi Gyula és Mészáros Áron dolga éppen ezért az ő esetükben, hogy olyan testi alapokat adjanak, amelyre később, igazi kosárlabdázókká érve már komolyan lehet építeni.

Az országos döntőhöz visszatérve Nagy Zoltán úgy véli, hogy az A csapat az ország egyik legjobbja, éppen ezért lenne lehetőségük arra, hogy néhányan „visszajátszanak” a B-be, ezzel is erősítve őket az eredményesség terén. Ám ők nem szeretnék a fiatalabbak elől sem elvenni a tapasztalatszerzés lehetőségét, még azon az áron sem, ha esetleg súlyos vereségekbe szaladnak majd bele a főtáblán. Jövőre éppen ennek köszönhetően léphetnek elő esélyessé, hosszútávon pedig így tudnak a Vasas Akadémia szellemiségének megfelelően képzett, és hasznos játékosaivá válni a magyar kosárlabdázásának.

Fotók: Bornyi Márton


Hirdetések