Jenkei Dániel, 2020.11.20. | Kajak-kenu

Vasasos kajakozónk, Sólyom Dóra téli alapozását immár egy ergométer is segíti, ebből az apropóból kértünk helyzetjelentést edzőjétől, Simon Miklóstól.

A Vasas SC 21 éves kajakozója, Sólyom Dóra felemás érzésekkel hagyta maga mögött az előző versenyszezont: az országos bajnokságon eredményesen szerepelt, a szeptember végi szegedi világkupán viszont alig kapott lehetőséget a bizonyításra.

Néhány hét pihenő után azonban, ahogy mondani szokás, immár újult erővel végzi a munkát, amelyről Dóra edzője, Simon Miklós így beszélt honlapunknak:

- Az alapozó időszak zajlik, október közepétől kezdtük újra a munkát, rávezető jelleggel, akkor még jobb idő volt, így vízre is könnyebben tudtunk menni. A novemberi hónapba belépve pedig belecsaptunk a közepébe, most már igazán intenzív edzések zajlanak, folyamatosan szerepel a programban futás, úszás és kondiedzés is. 

És ha már kondi, a napokban egy fotót is kaptunk a versenyzőtől és edzőjétől, amelyen egy új ergométer látható. 
 


 

Az izom munkateljesítményét mérő készülékről van szó. Többféle létezik, közéjük tartozik a szobakerékpár, a kajak és az evezős ergométer is. Utóbbiak remek felkészülési és versenyzési lehetőséget kínálnak az élsportolók számára a téli időszakban. Az ergométer hasznos kelléke a fizikai állóképesség fejlesztésének, az elvégzett munka eredménye pedig számokban, fekete-fehéren ellenőrizhető. Épp e tulajdonsága miatt vált igen kedvelt erőfelmérő-, sőt, az utóbbi időben erőösszemérő-, azaz versenyeszközzé" – olvashatjuk az ergométerről a Magyar Kajak Kenu Szövetség leírását.


Simon Miklós a következőket mondta el nekünk a készülék gyakorlati hasznáról:

-  Ez egy remek lehetőség, viszonylag kevés hasonló szerkezet áll a klubok és sportolók rendelkezésére, így ezúton is köszönjük a Vasas SC nagyvonalúságát, hogy beszerezték számunkra. Az őszi, téli hónapokban már több szempontból sem komfortos vízre szállni, az ergométer pedig lehetőséget ad a hajóban történő mozgás teljes értékű szárazföldi szimulálására. Ráadásul én is jóval közelebbről tudom így figyelni Dórit, ami lehetőséget ad a technika folyamatos csiszolására. A mostani időszakban minden nap tud evezni az ergométerrel.

És bár az ergométerrel csak képletesen lehet haladni, azért az edző és versenyzője fejében a szürke novemberi hétköznapokon is ott motoszkálnak a 2021-es célok.

- Nyilván a jelenlegi helyzetben továbbra is bizonytalan a jövő évi versenynaptár, de bízom benne, hogy a szövetség az idei évhez hasonlóan törekedni fog arra, hogy minél több megmérettetést tudjon szervezni a sportolóknak. Ahogy Dóri szerződéshosszabbításakor is elmondtuk, mi elsődlegesen a 2024-es párizsi olimpiában gondolkozunk, de mindketten maximalista sportemberek vagyunk, így azért ott motoszkál még a fejünkben Tokió is, és hogy esetleg már jövőre átlépjük azt a bizonyos küszöböt… - mondta el zárásként Simon Miklós.


Hirdetések