A Vasas sakk szakosztályának meghatározó alakja Horváth Júlia, aki Káposztás Miklós szakosztály-vezető jobbkezeként dolgozik a mindennapokban Pasaréten. Édesapjától örökölte a sakk szeretetét, és sokáig is jutott vele: Manilában olimpiai negyedik helyet szerzett 1992-ben. Éppen újságot árult egyébként, mikor megtudta, benne van az olimpiai csapatban. Nagyon kedveli a képzőművészetet, az olvasást, mellesleg „kindertojás-figurákat” gyűjt. Harmincnyolc éve a Vasas-család tagja, klubunk aranygyűrűvel tüntette ki.

Korábban, a Vasas-arcok portrésorozat keretében így vallott a klubhoz és a sakkhoz való kötődéséről:

- Majdnem mindenki a szülője vagy nagyszülője révén kezd el sakkozni, ha náluk vagy barátoknál az ember lát egy játszmát, elkezdi érdekelni. Édesapám sakkozó volt, versenyszerűen játszott például az MTK-ban, majd később a Labor Műszeripari Művek csapatának csapatvezetője és edzője volt – akkoriban virágoztak a gyári csapatok. Ő tanított meg az alaplépésekre és arra, amire egy kezdő sakkozónak szüksége van, és nagyon szerette volna, ha komolyabban foglalkozom a sakkal. Az MTK-ban kezdtem, édesapám oda vitt le a legendás edzőhöz, Karakas Éva nénihez. Viszont ő nem egyéni edző volt, csoportokkal foglalkozott. De majdnem mindenki idősebb volt nálam, nem is jutott rám elég figyelem, így édesapámmal úgy döntöttünk, mivel nem ambicionálom annyira a sakkot egyébként sem, majd eljátszogatom a gyári csapatban. 1974-ben igazoltam a Labor-Vasashoz, ahol 22 éves koromig játszottam, 1982 őszén kerültem ide a Vasashoz, azóta is ez a klubom. Itt nyertem csapatbajnoki címet is.

1992-ben Horváth Júlia a sakkolimpiát is megjárta:

- Életem legszebb élménye volt az olimpia, főleg azért, mert távol rendezték, Manilában. Tartalék voltam, de öt játszmát játszottam és nem is vesztettem, három pontom lett, erre tisztán emlékszem. Azért volt nagy szám, hogy negyedik helyen zártunk, mert akkorra szétesett a Szovjetunió és ez volt az első olimpia, amikor az összes tagállam, így például a nagyon erős örmények, ukránok, grúzok külön csapatként voltak jelen. Sokkal erősebb volt ez az olimpia, mint az azt megelőzők.

A tudás átadásáról pedig ezt mondta el:

- A sakknak elég sok szabálya van, az alapot a szabályos lépések jelentik, ezután jönnek a célok, mit miért játszunk. Ha a kezdő játékosok tökéletesen tudnak a figurákkal bánni, ütni, megvan az alap. A sakk nagyon összetett sport, különböző részterületeket lehet tanítani. Én nem megnyitással foglalkozom elsősorban, hanem felvázolom az általános elveket, hogyan lehet felépíteni egy játszmát, ezt követően lehet kombinációkat, végjátékokat nézegetni, illetve néhány lépésig azért a megnyitást is lehet gyakorolni. Megpróbálom a gyerekeket rávezetni arra, hogy mindig kovácsoljanak magukban egy tervet, amiből aztán valami kisülhet. Azt is hozzáteszem, attól, hogy valaki hetente kétszer eljön edzeni, még nem fog megtanulni jól sakkozni. Versenyezni kell, gyakorló játszmákat játszani barátokkal, vagy online ellenfelekkel, akár a világ másik végéről. Tanulni kell, egy jó sakkozó úgy fejlődik, hogy mások jó játszmáit elemzi, és elles belőlük ezt-azt. De a saját játszmákat is lehet és kell elemezni, hol volt a hiba, hol lehetett volna más döntést hozni – én is ezt csinálom a mai napig. A sakkban 40-50-60 lépést kell tenni, mindegyiknél lehet hibázni. Tökéletesen lejátszani egy játszmát talán csak a világbajnokok tudnak. Mindig lehet egy picit fejlődni, sosem lehet eléggé megtanulni sakkozni. Az ember nem gép, egy jó sakkozó pedig ismeri, tudja a korlátait, határait.

Nem túlzás azt mondani, hogy Káposztás Miklóssal közösen ők ketten tartják évtizedek óta egyben a Vasas sakkot:

- Miklóst nagyon régóta ismertem. A Köztársaság téren laktunk, a mai II.  János Pál pápa téren, és apukámnak volt ott egy kis legénylakása. Sokan sakkoztak a téren a padokon, komoly sakkozók jártak ide, és amikor például esett az eső vagy rosszabb idő volt, gyakran apukámhoz mentek be játszani. Jancsek Antal, az MTK szakosztályvezetője, vagy Miklós is például, akivel jó barátságot kötöttek, szóval ő jobban ismert engem, mint én őt. Mi eredendően szeretjük és becsüljük egymást, de mint egy viharos házasságban, nálunk is akadnak viták. Én az ifikkel foglalkozom úgy 15 éve a Vasas sakk szakosztályán belül, Miklós pedig a felnőttekkel és a szakosztály ügyeivel.

A hatvanadik születésnap kapcsán pedig a következőket mondta el nekünk:

- Nem kell részleteznem, hogy ez az év finoman szólva is rendhagyó. Szerencsére egészségileg jól vagyok, próbálok vigyázni az idős édesanyámra, és a szakosztálynál Miklóst is arra biztatni, hogy minél kevesebbet járjon el otthonról. Ami a sakkot illeti, tavasz óta online edzéseket tartunk, és ez egyébként viszonylag gördülékeny. Versenyek nincsenek, mindenki kivár és próbál túlélni, egyfajta csendespihenőjét tölti most a sportág.