GY.SZ.CS., 2020.10.14. | Tenisz

Az egyesben máig legsikeresebb magyar teniszezőnő, a Vasas SC örökös tagja és aranygyűrűse, Körmöczy Zsuzsa, 2006 szeptemberében távozott közülünk. Leányával, ifj Körmöczy Zsuzsával különleges díszletek között, a Szép Juhászné Teniszklubban található sportágtörténeti kiállításon beszélgettünk az egykori nagy bajnokról.

Nem véletlenül viseli Körmöczy Zsuzsa nevét a Vasas SC teniszakadémiája és Pasaréti úti teniszcentruma. Az 1958-ban Roland Garros-t nyerő, egy évvel később második helyezett, Wimbledonban pedig harmadik, tíz esztendőn át top 10-es sportolónő ugyan az UTE, a BBTE és a BEAC után került klubunkhoz, ám igazán nagy sikereit piros-kék színekben érte el, s később sportvezetőként is egyesületünk teniszszakosztályának élén töltötte a leghosszabb időt, egy híján húsz évet. A 2006-ban elhunyt legendás teniszezőnő emlékét, leánya, ifj. Körmöczy Zsuzsa ápolja, akivel a Szép Juhászné Teniszklubban találkoztunk, ahol az egyedi sportágtörténeti kiállítás egy részét a mai napig a párizsi győzőnek szentelik.
 

− Úgy tudom, nagyon jó kapcsolatot ápol a klub vezetésével.

Oh, igen. Markovits László elnök úr hallatlanul sokat segített nekünk édesanyám halálakor, s nagy szerepe volt abban, hogy neve fennmaradjon a klub révén. Amikor Pasaréten egy lépcsőt is elneveztek róla, annak különösen örültem, hiszen annyi szép emlék köt minket oda, hogy felsorolni sem lehet. Szinte a második otthonunk volt. Emlékszem egy újságírónak egyszer azt nyilatkozta, hogy „Pasarét az én Párizsom!”. Szeretett ott játszani, s bizony én is. Ott adott először a kezembe ütőt Misó bácsi, vagyis Héber Mihály, majd Szöszi bácsi, alias Somogyi József, édesanyám korábbi edzője lett az én mesterem is. Nem is játszottam máshol, csak a Vasasban.

− Gondolom, beleszületett a teniszbe.

Bizony bele. Egész életünket az határozta meg, hogy anyunak éppen, hogy ment a játék. Nem nagyon szerettem nézni a meccseit, mert szörnyen izgultam. Ugyanakkor mégsem éreztem magamban azt a hallatlan elhivatottságot, amelyet ő táplált a tenisz iránt. Nem szerettem a „de ügyes kislány, de hol van ő az édesanyjától…” kezdetű mondatokat, s bár ifikoromban ob-t nyertem, az élet jobban érdekelt, s inkább edzőként, vagy pályatulajdonosként maradtam a sportágban. Más utakat kerestem, mint ő, de elszakadni nem tudtam a tenisztől.
 


Ifj. Körmöczy Zsuzsa csillogó szemekkel mesél édesanyjáról, a magyar tenisz és a Vasas kiemelkedő versenyzőjéről
 

− Érdekes, hogy édesanyja nem edzősködött.

Sohasem voltak ilyen jellegű ambíciói. Nem kötötte le, hogy a pályán álldogáljon egész áldott nap és kosárból adogassa a labdákat a tanítványainak. Ő nagyobb összefüggéseiben látta a teniszt, határozott elképzelései voltak a sportággal kapcsolatban. Bizonyára ezért lett inkább sportvezető a Vasasnál, de a TF nemzetközi csoportjának vezetőjeként és a szövetség női szakágának irányítójaként is sokat tett a sportágért. Azt hiszem, hogy ő nagyobb dimenziókban gondolkodott. És amit nagyon fontos megemlíteni, csak és kizárólag a szakma, a tenisz szeretete vezette, sohasem a gazdasági érdekek. Nagyon nehezen tudta elfogadni, amikor a rendszerváltás után más világ köszöntött be, és a sportágat pénzügyi oldaláról kezdték megközelíteni. Idegen volt számára ez az anyagias szemléletet, s emiatt konfliktusai is voltak.
 

− Ön pályákat is üzemeltetett, tehát saját bőrén érezhette, hogy pénz nélkül nem megy.

Ez így van, mégsem gondolom azt, hogy csak és kizárólag az anyagiakról kéne mindennek szólnia. Amikor belekezdtem a vállalkozásaimba, volt egy nagyon határozott, közös elképzelésünk arról, hogy felkarolunk szegény, de tehetséges gyerekeket és segítjük őket a karrierjük során. Sajnos nem tudtuk megvalósítani, ami azóta is nagy szívfájdalmam.
 


A kiállítás egyik legkedvesebb darabja, a Roland Garros bajnokainak közös plakátja, rajta Suzy Körmöczy
 

− Sokan úgy gondolják, hogy édesanyja még sikeresebb is lehetett volna, hogyha jobb időben, jobb helyre születik.

Ebben sok igazság van. Nagypapám már a háború kezdetén jól látta, hogy mi következik, ezért nagyon szerette volna, ha elfogadja a londoni ajánlatokat. Anyu ki is ment az angol fővárosba, de két hónapnál tovább nem bírta. Olyan honvágya volt, hogy inkább a nyilvánvaló veszélyek ellenére is hazajött. Azt mondta, hogy máshol egyszerűen nem tud létezni és élni. Fiatal volt, de már nem gyerek, pontosan tudta, hogy nagy kockázatot vállal. Mégis a szívére hallgatott, ami mindig hazahúzta. Egyébként őstehetség volt, akit nem lehetett megállítani az útján. Pedig még csak nem is álmodozhatott olyan körülményekről és támogatásról, ami a mai fiatalok számára természetes.

 

− Tehetségén kívül melyek voltak még édesanyja erényei, amelyek sikeressé tették?

Szerintem a szerénysége. Soha nem bízta el magát, nem gondolta, hogy különb lenne bárkinél is. A küzdeni tudása is páratlan volt, s nemcsak a teniszpályán. Amikor megbetegedett, egyetlen percig sem esett kétségbe. A következőt mondta nekünk: „Nézzétek, ez most egy döntő szett és öt-kettő az ellenfélnek. Innen is lehet nyerni!” És nyert is. Tizenhárom ajándék esztendőt. S ami a legfontosabb, mindezt jó minőségben, tehát nem betegeskedve, ágyhoz követve. Szinte a haláláig teniszezett. No és persze az alázata, amellyel a sportág felé fordult.
 

− Elkísérte őt a külföldi útjaira is?

Különleges anya-lánya kapcsolat volt a miénk, szinte szimbiózisban éltünk, de nagyon ritkán utaztam vele. Egy nagyon emlékezetes utunk azért volt. A Roland Garros centenáriumára meghívták az össze korábbi bajnokot. A díszpáholyban ültünk, a sportág legnagyobb ikonjai között. Fantasztikus érzés volt, ennél csak az volt szebb, amikor a hangosbemondón meghallottuk: Suzy Körmöczy, Hungary. Kirázott a hideg. Szegény anyunak is felszaladt a vérnyomása néhány pillanatra. Hiába a pozitív stressz is stressz. Jó volt látni azt a szeretetet, amivel Párizsban körülvették az egykori játékostársak, a szervezők és általában mindenki.
 


A Vasas nemcsak játékosként, de sportvezetőként is fontos szerepet játszott életében
 

− Itthon nem érzi ugyanezt a törődést?

Kevésbé. Azt hiszem általánosságban sem ápoljuk úgy a régi nagy bajnokaink emlékét, mint külföldön. Anyu halála óta minden erőmmel azon vagyok, hogy az övét életben tartsam, ezért is fogadtam nagy örömmel Gáspár Balázs ötletét a kiállítással kapcsolatban. De persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a felnőtt tenisz ob női győztese is évek óta a Körmöczy Zsuzsa Kupát kapja, s a javaslatomra vándordíjjal jutalmazzák az esztendő legsikeresebb utánpótláskorú hölgy versenyzőjét. Ezzel is emlékeztetve arra, hogy anyu mindössze tizenhat esztendős volt, amikor először felnőtt magyar bajnok lett. Ami pedig a Vasast illeti, megtisztelő, hogy a teniszakadémia a nevét viseli, s így a mai fiatalok is hallják a nevét. Ennél már csak az lenne nagyobb öröm, ha a szakosztály ismét olyan sikeres lenne, mint az ő idejében volt.

 

 

Körmöczy Zsuzsa, a Roland Garros 1958-as női bajnoka, a Vasas SC örökös tagja és aranygyűrűse augusztus 25-én ünnepelte volna 96. születésnapját, szeptember 16-án pedig már tizennégy éve volt annak, hogy nincs közöttünk.

 

(Fotók: Vasas Attila)


Hirdetések