B.V., 2020.09.30. | Labdarúgás

Szerdán ünnepli hetvenedik születésnapját a Vasas SC örökös tagja, a Vasas Kubala Akadémia játékosmegfigyelője, Gabala Ferenc, aki több, mint két évtizede a Fáy utcát tekinti a második otthonának.

Ezerkilencszázkilencvenhatban érkezett klubunkhoz, és már csaknem két és fél évtizede labdarúgó-utánpótlásunkban dolgozik Gabala Ferenc. 2012-ig szakmai vezetőként tevékenykedett, manapság pedig játékosmegfigyelőként segíti a Vasas Kubala Akadémiát.  

- Hogyan készült a nagy napra?

Nem mondhatnám, hogy nagyon, nem voltam még hetvenéves… Egyébként családi körben lesz egy kisebb megemlékezés, a gyerekeim gondolom készülnek valamiféle meglepetéssel.

- Több mint két évtizede érkezett meg a Fáy utcába. Mi volt a vonzó akkor a klubban?

Mindenképpen a múltja. Azt hiszem, talán én voltam az első edző, aki pályázat útján érkezett a klubhoz, akkoriban ez még nem volt divat. Eleinte nem voltunk könnyű helyzetben, a körülmények a legkevésbé sem voltak ideálisak. Az első feladatunk az volt, hogy újra vonzóvá tegyük az utánpótláskorú tehetségek számára az egyesületet. Az volt felénk az elvárás, hogy minden évben legalább egy fiatalt tudjunk feladni a felnőttcsapatnak. Aztán ez az évek során sikerült is, több komoly értéket adni a magyar labdarúgásnak, mások mellett például az angol Premier League-t megjárt Bogdán Ádámot is.

 

 

- Az elmúlt néhány évben a magyar labdarúgó-utánpótlás korábban nem látott forrásokból gazdálkodhatott. Hogyan látja a jelenlegi körülményeket?

Úgy gondolom, hogy aki az utánpótlássportra áldoz időt, pénzt, energiát, nemes dolgot tesz és elismerést érdemel. Szerencsére minket a kezdetekkor megtaláltak ilyen emberek, meg kell említeni Farkas Balázs személyét, az MKB Euroleasing egykori elnök-vezérigazgatóját, aki rengeteget tett a Vasas futballutánpótlásáért, és soha nem fogom elfelejteni az erőfeszítéseit. Ahogyan a jelenlegi elnökségi tag, Jákó János önzetlen támogatása is rengeteget jelentett. És elismerést érdemel a mostani, kormányzati szerepvállalás is, amely egyébként nemcsak futballban, hanem sok más sportág esetében manapság jelen van a magyar utánpótlásban.    

- Hogyan érzi magát a jelenlegi pozíciójában játékosmegfigyelőként, vagy ha úgy tetszik, scoutként?

Remekül. Nagyszerű dolog a tehetséget felfedezni, megtalálni, és ennyi szakmában töltött év után azt gondolom, hogy már van viszonyítási alapom. A kilencvenötös, Berecz Zsombor-féle generáció is jó alapot jelent ehhez, tudjuk kikhez mérni a mostaniakat, és egy jól működő rendszert sikerült létrehoznunk.

- Kétezertizennégy óta a Vasas örökös tagja. Mit jelent Önnek a klub?

Talán Krisztián fiam fogalmazta meg ezt a legjobban: „Mit jelent neked, Apa, a Vasas? Hiszen te magad vagy a Vasas.” Ez alatt azt kell érteni, hogy egy-két évvel már a Markovits László vezette elnökség előtt a klubnál dolgoztam, majd láttam azt az iszonyatos küzdelmet, amit ezt a stáb vívott annak érdekében, hogy ez a klub a múltjához méltó helyre kerüljön. Ma pedig akár, ha a csapatsportágakat, akár az olimpiai bajnokainkat nézzük, van mire büszkének lennünk és nagyon jó ennek a részesének lenni. 

Fotó: vkla.hu


Hirdetések