Gy. Szabó Csilla, 2020.09.14. | Tenisz

Pályafutása első junior ITF-tornáját nyerte a hétvégén, Székesfehérváron, a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, Dankó Vanesa Dalma.  A 15 éves teniszező az U16-os Budapest-bajnokság és ob megnyerését követően, ezzel a nemzetközi porondon is letette névjegyét.

A koronavírus-járvány igen érzékenyen érintette a legjobb magyar teniszezőket, hiszen az igen szűk hazai bázis miatt, még a korosztályos élvonal számára is a nemzetközi tornák biztosítják leginkább a fejlődés lehetőségét. Ám aki bajnok akar lenni, az nem hátrálhat meg a nehézségek előtt, és ebből a nehéz helyzetből is a legjobbat kell kihoznia. Klubunk fiatal teniszezője sem kesergett a sorra törölt tornák miatt, inkább a hazai mezőnyben mutatta meg mit tud. Saját korosztályában sem a Budapest-bajnokságon, sem az ob-n nem talált legyőzőre, a felnőtt versenyeken pedig meglepetés győzelmeket is aratott. Mi több, a hajdú-bihari csapatbajnokságban a DEAC Old Boys férfi együttesét – a speciális helyi szabályoknak köszönhetően – erősítve, első játékosként, hatalmas csatában vert meg egy rutinos, ifjú szeniort.

„Változatos, eseménydús nyaram volt, hiszen minden hazai lehetőséget maximálisan kihasználtam. Sok hasznos tapasztalattal lettem gazdagabb, és ennek köszönhetően egyre jobban érzem a fejlődést is. A legkellemesebb meglepetés azonban az volt, hogy a felnőttekkel is tudtam tartani a lépést. Hosszútávon pedig talán ez az egyik legfontosabb kérdés, hiszen a végső célom a nemzetközi női élmezőny elérése” – jelentette ki Dankó Vanesa Dalma a székesfehérvári győzelmet követően, amelyet a Vasas-teammel szorosan együttműködő egyéni edzője, Simara János mérföldkőként jellemzett. Különösen annak fényében, hogy Vanesa nyomban két értékes trófeát is nyert a hétvégén, hiszen a G5-ös junior ITF-tornán Molnár Kitti oldalán párosban sem talált legyőzőre.

„Volt azért bennem egy kis izgalom, mert a nemzetközi tornák hangulatához vissza kell szokni, még akkor is, ha mindössze három külföldi volt a táblán, s nekem végig magyar ellenfeleim voltak. A tét azonban nagy volt, hiszen mostantól az ITF-pontok számítanak majd, minél többet gyűjtök belőlük, annál feljebb juthatok a korosztályos világranglistán. Ráadásul döntőt is jónéhány hete játszottam utoljára, talán ezért is nem ment olyan jól a tenisz vasárnap, mint a finálé előtti napokon.”

S bár az igaz, hogy Vanesa a szokásosnál gyengébben szervált a pécsi Bartha Panna elleni döntőben, okos és tudatos játékkal ezt a nehéz helyzetet is meg tudta oldani. A legbecsesebb győzelem pedig mindig az, amelyet annak ellenére szerez a játékos, hogy a pályán korántsem úgy mennek a dolgok, ahogy azt előre eltervezte. A legnehezebb találkozó azonban mégsem ez volt a Vasas fiatal teniszezője számára, hanem a Nagy-Békési Bíborka ellen vívott negyeddöntő:

Nehéz ellene játszani, mert ha olyan napja van, hogy minden bejön neki, akkor szinte minden helyzetből elsül a keze. Ellenem ilyen napja volt, ezért is veszítettem el az első szettet. A másodikat és a harmadikat azonban már kézben tartottam, így nyugodtan menetelhettem a döntőig” – idézte fel a viadal fontos pillanatát Dankó Vanesa Dalma, akivel kapcsolatban a Vasas Körmöczy Teniszakadémia vezetőedzője, Bocskay József a profi hozzáállást és a hibátlan ütéseket emelte ki, mint legfőbb erősséget. Szakemberünk szerint azonban az is fontos, hogy most olyan játékelemekre is figyelmet fordítsanak, amelyek végrehajtására pontos és eredményes támadójátéka miatt csak nagy ritkán kényszerül. Ilyen például a röpte, amelynek kivitelezésére a korosztályos mezőnyben alig van alkalma, hiszen többnyire már azelőtt megnyeri a gémet, mielőtt a hálóig eljutna.

Dankó Vanesa Dalma szerint azonban más is történt az idén nyáron, mégpedig az országos bajnokság idején. A fiatal játékos ott érzett rá a koncentráció egy magasabb fokára, amely korábban nem igazán sikerült neki. S bár néha-néha még mindig „gyermeki” aggyal reagál a nehezebb helyzetekre, s nem azzal az okos tenisszel, amelyre annyira törekszik, most már legalább pontosan érzi a kettő közötti különbséget.

Ami pedig az ITF-pontok gyűjtögetését illeti, szerdától Székesfehérváron ismét összecsap egymással a múlt heti nemzetközi mezőny, amelyben Vanesa ismét a lehető legmesszebb szeretne eljutni.


Hirdetések