Jenkei András, 2020.08.20. | Atlétika

A járvány miatti halasztások után, megkezdődött a magyar bajnokságok lebonyolítása. Egymást követő hétvégéken rendezik meg a versenyeket.

A rendkívüli időkben, az eredeti tervhez képest másfél hónapos csúszással sikerült megrendezni augusztus 8-9-én a felnőtt magyar bajnokságot. A helyszínt a tavalyi évhez hasonlóan, Csömöri úti sporttelepén, az MTK biztosította.
A Vasas atlétái néhány számban voltak esélyesek érmes helyezésre, ám végül egyikőjük sem állhatott dobogóra. Kemény Dávid 400 méteres gátfutásban állt a legközelebb a bronzéremhez ám az utolsó gáton hibázott és riválisa megelőzte. A 4. helyet némi csalódottsággal nyugtázta Bajzáné Marton Lívia tanítványa. Ugyanebben a számban fiatal, sokra hívatott klubtársa Bánóczy Árpád viszont, maximálisan elégedett lehetett a jó időredménnyel megszerzett ötödik helyezéssel. Középtávfutónőnk Apáthy Sophie 800 és 1500 méteren egyaránt rajthoz állt. Joggal bízott és eddigi eredményei alapján esélye is volt az éremre, ám ezúttal ez nem jött össze. A maratonista Jenkei Péter számára sem alakult kedvezően a verseny menete, sokáig ő futott az élen, gyorsabb lábú vetélytársai azonban az utolsó körben faképnél hagyták.


Kemény Dávid, Apáthy Sophie, Jenkei Péter

Egy héttel később szintén Budapesten, ám ezúttal a mátyásföldi Ikarus pályán került sor az U23-as valamint junior korosztály bajnoki versenyére.
Az idősebbek mezőnyében két bajnoki címmel gazdagodott a Vasas atlétika, a 4x400 méteres váltószámban sem a női, sem a férfi mezőnyben nem tudták megelőzni az ellenfelek sportolóinkat, mindkét váltónk meggyőző fölénnyel nyert. Edzőjük, Kun-Szabó Balázs nem csak a váltó bajnoki címeknek  örülhetett, hiszen négy tanítványa is dobogóra állhatott az egyéni számok befejeztével:
Bundschu Patrik bizonyítva kiemelkedő képességeit, jól koncentrálva küzdött meg kedvezőtlen időjárással és ellenfeleivel. Kétszer javította meg egyéni csúcsát 100 méteren, és immár a tekintélyt parancsoló 11 másodpercen belülre került.
Felsmann Balázst kisebb betegség hátráltatta, ennek ellenére mutatott be három jó futást (4x100, 400m, 4x400), az egyéni négyszázon javuló formában, remek hajrával lett bronzérmes.
A hármasugró Ötvös Mihály apróbb sérülése miatt rövidebb nekifutásból kényszerült ugrani, de így is bronzérmet vihetett haza. Eredménye mindenképped biztató, úgy vélem látunk tőle még nagy ugrást.
A junior korú Bánóczy Árpád nyolc tizedet javított múlt heti 400 gátas egyéni csúcsán, nemzetközileg is jegyzett eredménnyel lett ezüstérmes.
Remek sikernek tartom, a junior fiúk 4x100 as váltóban begyűjtött bronzérmét is, az az utánpótlás korúak ezüstérmet érő helyen végeztek.


Ötvös Mihály, Bundschu Patrik, Kun-Szabó Balázs, Bánóczy Árpád

Eredmények:

125. Atlétikai Magyar Bajnokság, 2020.08.08-09. Budapest
férfi 400 m:
13. Felsmann Balázs 2000  50.81
férfi 5000 m:
  5. Jenkei Péter 1992  14:55.88
férfi 400 m gát:
  4. Kemény Dávid 1995     53.74
  5. Bánóczy Árpád 2002     54.50
férfi távolugrás:
  8. Sajgó Dávid 2001   6.04
férfi hármasugrás:
10. Ötvös Mihály 2000    14.03
férfi 4x400 m:
  5. Vasas   3:20.91
  (Kemény Dávid 1995,  Koós Erik  1990,  Felsmann Balázs 2000, Bánóczy Árpád  2002)


Bánóczy Árpád, Felsmann, Balázs, Koós Erik, Kemény Dávid

női 100 m:
  9. Fodor Júlia  2001   12.38
női 800 m:
  6. Apáthy Sophie 1991    2:15.68
női 1500 m:
  5. Apáthy Sophie  1991  4:33.91
női magasugrás:
12. Mórocz Boglárka  2000    1.60
női 4x100 m:
  8. Vasas  48.84  
      (Ledinszky Virág 2003,  Mandeville Dominika 2000,  Hodosi Dorottya 1997, Fodor Júlia 2001)


Mandeville Dominika, Ledinszky Virág

női 4x400 m:
  8. Vasas 3:58.25
      (Mórocz Boglárka 2000, Mandeville Dominika 2000, Füleky Dorottya 2000, Tóth Fruzsina 2000)


Mórocz Boglárka, Mandeville Dominika, Füleky Dorottya, Tóth Fruzsina

Magyarország Utánpótlás Atlétikai Bajnoksága, 2020.08.15-16. Budapest
férfi 400 m:
  3. Felsmann Balázs  2000   50.27
12. Szabó Márton    1999   58.00
férfi 800 m:
   9. Loósz Péter   2000   2:05.35
férfi magasugrás:
  7. Benczédi Mihály 1999  1.70
férfi hármasugrás:
  3. Ötvös Mihály 2000     13.10
férfi 4x100 m:
  2. Vasas  43.98
      (Szabó Kristóf 1999, Tímár Bendegúz 2000, Benczédi Mihály 1999,  Felsmann Balázs 2000)
férfi 4x400 m:
  1. Vasas  3:27.73  
      (Tímár Bendegúz 2000, Szabó Kristóf 1999, Szabó Milán 1998, Felsmann Balázs 2000)
női 400 m:
  4. Füleky Dorottya 2000  59.51
  7. Tóth Fruzsina 2000   61.25
női távolugrás:
10. Mórocz Boglárka 2000  5.05
női gerelyhajítás:
  4. Mórocz Boglárka  36.17
női 4x100 m:
  4. Vasas  50.07 (Bátai Luca 2000, Füleky Dorottya 2000, Mórocz Boglárka 2000, Tóth Fruzsina 2000)   
női 4x400 m:
  1. Vasas 4:00.41
      (Mórocz Boglárka 2000, Bátai Luca 2000, Füleky Dorottya 2000, Tóth Fruzsina 2000)

Magyarország Junior Atlétikai Bajnoksága 2020.08.15-16. Budapest
férfi 100 m:
  3. Bundschu Patrik 2001  10.90
férfi 200 m:
  6. Bundschu Patrik 2001 22.31
férfi 400 gát:
  2. Bánóczy Árpád 2002  53.65
férfi távolugrás:
  8. Sajgó Dávid 2001   6.20
férfi 4x400 m:
  3. Vasas 44.85 (Barczai Botond 2001, Bundschu Patrik 2001, Sajgó Dávid 2001, Bánóczy Árpád  2002)
női 100 m:
  4. Fodor Júlia 2001  12.29
női 200 m:
  4. Fodor Júlia 2001  25.69

 


Hirdetések