GY.SZ.CS., 2020.08.16. | Tenisz

Egy arany- és egy ezüstérmet, valamint sok-sok tapasztalatot és izgalmas mérkőzést nyertek a Park Teniszklubban megrendezett korosztályos országos bajnokságon a Vasas SC – Körmöczy Zsuzsa Teniszakadémia játékosai. Az U16-os kategóriában mind a fiú, mind pedig a leánymezőnyben volt döntősünk, Dankó Vanesa Dalma végül az első, Mészáros Patrik pedig a második helyen végzett.

Az esélyesség terhével nem könnyű pályára lépni, a 15 esztendős Dankó Vanesa Dalma játékán azonban meg sem látszott, hogy mindenki őt tartotta a torna favoritjának. A döntőig mindössze négy játékot veszített, a fináléban pedig egyet sem. 6:0, 6:0-ra verte a Kiskút TK, nála egy évvel idősebb teniszezőjét, Badics Milát. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy Vani tartsa magát filozófiájához, miszerint csak úgy érdemes egy tornán elindulni, ha a győzelem a cél.

Az ob előtt meg sem néztem a sorsolást, mindegy volt kivel kerülök össze, csak a végső sikerre gondoltam – mondta a döntő után Dankó Vanesa Dalma, hangsúlyozva a tudatosság fontosságát, amelynek főszerep jutott egész heti kiemelkedő teljesítményében. – Végre át tudtam a koncentráció egy magasabb fokára kapcsolni, és teljesen kizártam fejemből a környezetemet. Ez nagyon hasznos tapasztalat volt a jövőre nézve, mostantól tudatosan törekedni fogok erre a lelkiállapotra.”

A fiatal játékos ugyanakkor azt is kiemelte, hogy nagyon jól sikerült a klubváltás és remekül érzi magát a Folyondár utcában. Az év elején, még a Budapest Tenisz Centrumban átállították a tenyeres fogását, ami mostanra ért be igazán, így alig várja az újabb kihívásokat, különösen a nemzetközi teniszélet újraindulását.

Az U16-os kategória fiúdöntőjében Mészáros Patrik révén voltunk érdekeltek, aki a pasaréti Szőke Ádám ellen lépett pályára. Patrik a negyeddöntőben a torna első kiemeltjét, Páll Noelt (Tenisz Park SE) búcsúztatta, majd a nála egy hellyel előkelőbben rangsorolt Gubi Trisztánt (MTK-BTC) legyőzve jutott a fináléba. Teniszezőnk a néhány hete megrendezett Budapest-bajnokságon már megcsillogtatta tudását, hiszen a győzelemhez korosztálya legjobbjait győzte le magabiztosan, két szettben, köztük vasárnapi ellenfelét is. Az ob-döntőben azonban Szőke hibázott kevesebbet és végsőkig kiélezett csatában, 7:6(5), 7:6(6) arányban verte játékosunkat, aki érthetően szomorú volt a finálét követően:

„Nem tagadom, hogy győzni jöttem, ezért picit el vagyok keseredve az eredmény miatt. Ráadásul úgy érzem, hogy én engedtem ki a győzelmet a kezemből, rajtam múlt a meccs, amiért magamra haragszom leginkább. De most az a dolgom, hogy túllépjek a történteken, és az értékes dolgokra gondoljak. Egész héten jól teniszeztem, jól játszottam, ebből kell erőt meríteni a folytatáshoz. És persze tanulni a ma elkövetett hibáimból.”

A szakosztály vezetője, Bocskay József elégedetten értékelte a mögöttük álló mozgalmas hetet, amely igazolja az általuk végzett szakmai munka megalapozottságát:

„A fejlődés irányával és a teniszezőink által mutatott játékkal összességében kifejezetten elégedett vagyok. A sok-sok pozitívum azonban még nem minden esetben mutatkozott meg a számszerű eredményben. Voltak, akik jobban is teljesíthettek volna, de olyanok is, akik az elvárás felett játszottak. Dankó Vanessa Dalmáról, frissensült magyar bajnokunkról csakis az elismerés szavaival nyilatkozhatok, hiszen egyetlen megingás nélkül, a mezőnyből kiemelkedő formával nyerte a tornát. Patrik hozzá hasonlóan menetelt, ám az i-re nem tudta végül feltenni a pontot. Ellenfele hibátlan játékkal lepte meg, amihez nem tudott időben alkalmazkodni. A munka folyik tovább és erőt merítünk az ob szép pillanataiból.”

De nézzük, melyek is voltak ezek a momentumok: az U16-os fiúk mezőnyében Osváth Csaba – elsősorban a meccshiánynak köszönhetően – nem tudott a főtáblára kerülni, ahol társai, Kuthy Kolos, Liszka Márton és Kardos Hunor egyaránt győzelemmel kezdtek. A második fordulóban már a kiemeltek is pályára léptek, közülük csupán Pálfi Zoltán nem jutott tovább, Sávay Zalán pedig éppen Liszka Márton ellen játszott. A házirangadó végül nagy csatát hozott, amelyet Zalán nyert 5:7, 6:4, 6:4 arányban, aki a következő körben a későbbi végső győztessel, Szőke Ádámmal találkozott és veszített sima két szettben. A harmadik fordulóban búcsúzott a Folyondár utcában készülő, de balatonboglári színekben induló Hornung Gábor is, igaz, ő három szettben kapott ki soproni ellenfelétől. A fent már említett Mészáros Patrik magabiztosan menetelt a döntőig.

„Liszka Marci sokat fejlődött amióta hozzánk igazolt, nagyon jól játszott, kár hogy éppen Zalán ellen kellett volna nyernie. Ennek ellenére az én szememben ő volt a második nap legjobbja, mert az eddig nálunk szerzett tudását versenykörülmények között is képes volt bemutatni. Csak gratulálni tudok kollégámnak, Fonó Lászlónak a vele végzett munkáért. Zalán játéka az utóbbi időben kezd összeállni igazán, s bár sokat és jól dolgozik, az eredményeiben ez még nem mindig tükröződik. Pálfy Zoli éppen egy nagyon nehéz ellenfelet fogott ki, aki remekül tartotta a labdát, ez a stílus pedig nem feküdt neki. Hornung Gábor próbálja gyorsítani játékát és új dolgokat beépíteni a repertoárjába, ami hosszútávon biztosan eredményes lesz, ám egyelőre még nem kifizetődő – mondott Bocskay József egy-egy szót valamennyi ob-résztvevő versenyzőről.

A párosok mezőnyében Hornung Gábor döntőt, a Mészáros Patrik-Sávay Zalán kettős pedig elődöntőt játszott. A Kardos Hunor-Kuthy Kolos páros egy mérkőzést nyert.


Hirdetések