Jenkei Dániel, 2020.08.12. | Úszás

Az elhalasztott paralimpiára készülő női versenyzőink folyamatosan edzésben tartják magukat, a Duna Arénában látogattuk meg őket.

Rendületlenül tréningezik Szabó Álmos paraúszó-csoportja, függetlenül attól, hogy az eredeti időpontban, augusztus 25-én nem fog elkezdődni a paralimpia Tokióban, hiszen ezeket a játékokat is egy évvel későbbre halasztották a koronavírus miatt.

Szabó Álmos úgy fogalmazott, most csak érintik a készségeket, és egyfajta szinten tartás zajlik, hiszen jelen állás szerint jövő tavaszig nem lesz olyan komoly verseny, amin indulhatnak a sportolók.

A helyzet abból a szempontból viszont megnyugtató, hogy a megszerzett kvóták nem vésznek el, így a Szabó-műhelyből a műtét után lábadozó Illés Fanni, Pap Bianka, valamint Száraz Evelin is nyugodtan készülhet a 2021-es paralimpiára.

Pap Bianka elmondta, hogy a lazább edzések azért nem annyira lazák, de ahhoz képest remek a helyzet, hogy pár hónapja még egy kerti medencében, szárítókötéllel kikötve, neoprén ruhában „úszott” a 11 fokos vízben.

Száraz Evelin szintén örül, hogy együtt lehet a társakkal, és úgy érzi, fiatal versenyzőként még jól is jöhet neki az egyéves halasztás.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések