Jenkei Dániel, 2020.04.24. | Kajak-kenu

Ismét lesz élversenyzője női kajakban a Vasasnak, hiszen klubunkhoz igazolt a korosztályos világbajnok Sólyom Dóra, aki Simon Miklós irányításával megcélozza a 2021-es olimpiát.

Rég volt alkalmunk női kajakról írni, ami azért is fájó, mert nagyon komoly reményekkel kezdte az aktuális olimpiai ciklust ezen a téren a Vasas Sport Club. Vad Ninetta és Takács Tamara K4 500 méteren 2017-ben Racicében még világbajnoki címet ünnepelhetett, azóta azonban mindketten eltűntek a színről. Jobban mondva a vízről…


Simon Miklós, aki vasasos edzőként mindkét versenyző felkészülését irányította, így tekintett vissza a történtekre:

- Nagyon fájó, hogy így alakult, hiszen két rendkívül tehetséges versenyzőről beszélünk, akiknek teljesen eltérő okokból kellett felhagyniuk a sportággal. Ninettának volt egy olyan porckorongsérv-jellegű nyaki problémája, amelyet egy idő után képtelen volt megfelelően kezelni, és ez adta meg neki az utolsó lökést, hogy az élsport helyett a civil élet felé forduljon. Nagyon csendben teszem hozzá, hogy pár hete beszéltem vele, és említette, hogy hiányzik neki a kajakozás. Én nagyon örülnék, ha esetleg újra megpróbálná, hihetetlen jó hozzáállású versenyző, és gyakorlatilag én is miatta tértem vissza Magyarországra edzősködni. Tamara szintén óriási tehetsége volt a sportágnak, fizikálisan és mentálisan is alkalmas lehetett volna arra, hogy Kovács Kati utódjává váljon. Ez abban a rövid időben is egyértelmű lett számomra, amíg együtt dolgoztunk, miután némi huzavona után eljött Fábiánné Kati nénitől. Csúnya történetbe keveredett, amely kapcsán a mai napig nem tudom eldönteni, mekkora az ő felelőssége. Tiltott szert találtak a szervezetében, több verzió is van arra, hogyan történhetett a dolog, de én hiszem, hogy Tamara ártatlan. Rossz volt látni, hogy szinte senki sem állt ki mellette a nehéz helyzetben, és mivel nem volt hajlandó beismerni a vétkességét, példátlanul súlyos, négyéves eltiltást kapott. Nemrég beszéltem vele, szerencsére a magánélete nagyon jól alakul, de még arról sem tett le teljesen, hogy majd újra kajakozzon.

 

Simon Miklós még Vad Ninettával

 

A mostani írás a múlt helyett azonban a jövőbe tekint, hiszen a közelmúltban hivatalossá vált, hogy a Göd és az MTK korábbi kajakozója, Sólyom Dóra a Vasasban folytatja, Simon Miklós irányításával.

Sólyom Dóra 1997-ben született, Dunakeszin ismerkedett meg a sportág alapjaival, 16 éves kora óta folyamatosan korosztályos válogatott, többszörös ifjúsági világbajnok, de már az U23-as Eb-n és vb-n is dobogóra állhatott. Elsősorban síkvízen, csapathajókban ért el szép eredményeket, de kipróbálta magát a maratoni műfajban is.


Gyerekkora óta ismerem Dórát Dunakesziről, aki 2018 nyarán keresett meg azzal, hogy a korábbi edzőjével elválnak az útjaik, és szívesen folytatná velem a felkészülést. El is kezdtük a közös munkát, amelynek eredményeként 2019-ben az U23-as Eb-n és vb-n is ezüstérmet nyert a négyes tagjaként, ekkor még MTK-színekben. Ezt követően Polgár-Veres Árpád, a Vasas elnökhelyettese érdeklődött nálam, hogy nincs-e olyan női versenyzőm, aki a Vasasban folytathatná, és mivel hamar találkoztak az elképzelések, végül Dóra most tavasszal klubot váltott. Ez egy nagy bizalom a Vasas részéről, nagyon jólesett, hogy a korábbi balul elsült próbálkozások után újra lehetőséget adtak nekünk. – mondta el Simon Miklós.


Természetesen Sólyom Dórát is megkérdeztük a váltásról:

- Nagyon örülök, hogy a Vasasba kerültem, az edzőmtől és Takács Tamarától is csak jókat hallottam a klubról, és úgy érzem, minden segítséget meg fogok kapni a jövőben, hogy sikeres lehessek a felnőtt mezőnyben is. Úgy érzem, sokat sikerült ennek érdekében tennem az elmúlt időszakban, Simivel nagy hangsúlyt fektetünk a technikára, mert még nem vagyok annyira erős, mint a többiek, emellett pedig a táplálkozásra is odafigyelek nagyon tudatosan egy ideje. Hétéves korom óta kajakozom, és most jutottam el arra a szintre, hogy a felnőttek között bizonyíthatok. Ez persze nem egyszerű, egy magyar válogatón női kajakban már a döntőbe jutás is nagyon komoly kihívás.

 



 

Simon Miklóst arról is megkérdeztük, hogy fiatal versenyzője számára előnyt jelenthet-e esetleg, hogy az olimpiát egy évvel eltolták:

- Mi már tavaly ősszel is úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy megcélozzuk az olimpiát, amihez első lépésként az itthoni válogatón kellett volna egyesben odaérni az első hat hely valamelyikére, hiszen ez adott volna reális esélyt arra, hogy sikerüljön bekerülni valamelyik válogatott egységbe. A járványhelyzet nyilván masszív változást hozott, hiszen kérdéses, hogy egyáltalán lesz-e még bármilyen verseny a szezonban. Most talán arra van némi esély, hogy szeptemberben rendeznek egy világbajnokságot Szegeden, ami nagyon jó lenne, hiszen így maradna motiváció a mostani idényre is. A következő szezon kapcsán pedig adott a cél, hiszen Dóri addigra már kiöregedik az U23-as korosztályból, így kizárólag a felnőtt mezőnyben, és az olimpiai csapattagságban gondolkozhatunk.
 

A munka egyébként most is zajlik, Sólyom Dóra és Simon Miklós Dunavarsányban, egy úgynevezett karantén-edzőtáborban készülnek, ahová csak negatív koronavírus-teszt birtokában lehet belépni, és ezt minden alkalommal meg kell ismételni, ha valaki elhagyja az edzőtábort.
 

- Nem egyszerű a helyzet, nyolc hete nem láttam a családomat, sehová nem mehetünk, de azért nem panaszkodom, mert a körülmények jók, és legalább tudunk edzeni. Alapozó munkát végzünk, rendszeresen megyek időre 2000 métereket, emellett kondiedzéseim vannak, és futunk a 400 méteres pályán. Egyelőre várjuk, hogy eldőljön, lesz-e idén világbajnokság, hiszen ennek tudatában lehet majd felépíteni a konkrét felkészülést. – osztotta meg velünk zárásként Sólyom Dóra.


Hirdetések