Hogy viseled ezt a mostani, rendkívüli időszakot?

Nehezen, nagyon hiányzik az uszoda meg a srácok is. Nagyon jó periódusban voltunk az OB I/B-s csapattal és az ifivel is, ezért sajnálom igazán, hogy megszakadt a szezon. De szerencsére megvan a lehetőségem arra, hogy eddzek, minden nap van egy nagyjából egy, másfél órás edzésem, szóval remélem, nem fogok annyira kiesni a formámból.

Miből áll egy ilyen edzés? Megfelel mondjuk egy átlagos, „békeidőben” végzett szárazföldi edzésnek?

Úgy érzem, jó erőben tudom tartani magam, a fizikális felkészültségemmel elégedett vagyok. A konditeremben is nagyjából másfél óráig eddzünk, próbálok hasonló gyakorlatokat összerakni, mint amiket egyébként is végzünk. Sokat TRX-ezek, meg sok sajáttestsúlyos feladatot csinálok, emellett van pár kézisúly is itthon, azokkal szoktam még karra, mellre gyakorlatokat végezni, guggolni. Emellett futni is szoktam, és bár a futásnak is leszűkültek a lehetőségei, hála égnek, van futógépünk. Szóval minden megoldható, kivéve a vízi edzést.

Mondjuk azt tudjuk, hogy – úgymond – jó rád nézni az uszodában.

Figyeltem mindig a fizikai állapotomra, hála égnek szerencsés vagyok, mert szálkás testalkatom van. Nem az a fajta vagyok, aki ilyen hosszabb szünet után plusz kilókkal fog visszatérni az uszodába, inkább azzal szoktam szenvedni, hogy plusz kilókat szedjek fel. Ha sikerül, akkor minden egyes kilónak örülök.

Megegyezhetünk abban, hogy ez volt eddig a legjobb szezonod, igaz?

Igen. A tavalyi is jól sikerült, de akkor még volt pár olyan szituáció, amikor kicsit megszeppenve éreztem magam, még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy milyen szerepet is kéne betöltsek mondjuk az ifiben vagy az OB I/B-ben. De úgy érzem, egyre jobban megtaláltuk a közös hangot a srácokkal és Janival is. Erre a mostani szezonra nagyobb elvárásaim voltak magammal szemben, próbáltam nagyobb célokat kitűzni és ezeket megvalósítani. Amíg el nem jött ez a mostani helyzet, szerintem nagyrészt meg is valósultak a célok, nagyon jó formában voltunk. Ez az utolsó utánpótlás évem, jó lett volna sikerekkel megélni és lezárni.

Azért az első év sem volt rossz, ott van például a Komjádi Kupa-győzelem. Parádés menetelés volt, a BVSC-t, a Pécset, a nagy esélyes UVSE-t, majd a döntőben a Miskolcot győztétek le. Szoktál még nosztaligázni?

Persze, hogy szoktam. Már csak azért is, mert a volt csapatom, az UVSE ellen játszottuk az elődöntőt – kicsit nehéz is volt nekem az a meccs. Senki sem gondolta, hogy mi vagyunk az esélyesek, csak mi hittünk magunkban. Nagyon szép emlék, hiszen rögtön az első évben bekerültem a keretbe, és az a csapat igazából egy kicsinyített OB I-es keret volt, szóval első osztályú játékosoktól tanulhattam a kupa alatt. Nagyon jó volt a hangulat, nagyon sokat készültünk rá, és meglett az eredménye. Iszonyatosan jó érzés volt.

Tényleg jó szellemiségűnek tűnt kívülről az a csapat is, de a mostani szezon is jó hangulatban telik, kívülről legalábbis így látszik. Kivel vagy a legjobb viszonyban egyébként?

A tavalyi Komjádi Kupa-csapat tényleg nagyon egyben volt, mindenki jóban volt mindenkivel, de ez most is így van, mindenkivel jó a kapcsolatom, úgy érzem. Nagyon jó barátomnak mondhatom Dávid Zolit vagy Krisán Gyuszit, Landherr Csongort, de az egész csapatot, Vadovics Lacit, Fótos Tomit, Kovács Marcit vagy Korom Danit, aki ugyan kevesebbet játszik nálunk idén, de amikor ott van hétvégén, nagyon jó, hogy velünk van és láthatjuk. Gyakran beszéljük a srácokkal, hogy ez egy olyan társaság, ahol mindenki jóban van mindenkivel, nem klikkesedünk, és talán ez is segít minket.  

Janinak is köszönhető ez az egység?

Igen, az a jó, hogy az edzések, az edzőtáborok vagy bármilyen csapatprogram jó hangulatban telik, nem tartunk attól, hogy bármi is rosszul sülne el, nincs bennünk feszültség. Még így a karantén alatt is hetente egy-két alkalommal összegyűlünk egy 5-10 perces videóchatre, és jókat dumálunk, Jani akkor is ott van, próbálja egyben tartani a csapatot.

Keresztkérdés: egy kicsit nem sajnálod, hogy eljöttél az UVSE-től? Elvégre nagyon nagy utat jártak be az elmúlt két évben Benedek Tiborral. Te dolgoztál még vele?

Edzőm nem volt már, de az első évben, mikor odajött a klubhoz, tartott reggeli edzéseket, heti háromszor, és abból kettőre kötelező volt járni. Ezek egyéni képzések voltak, ezeken részt vettem, illetve még azon a nyáron, amikor idejöttem, egy hónapig a nyári edzőtáborban vele dolgoztam. Nem sajnálom, hogy eljöttem, mert úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy itt tartanék, ha ott maradtam volna. Hiszek a saját utamban, ha maradtam volna, nem lett volna semmilyen garancia arra, hogy lehetőséget kapok a felnőttben, vagy hogy alapember lettem volna az ificsapatban. Nekem kellett az a lehetőség, amit a Vasasban megkaptam, hogy ki tudjak bontakozni a vízilabda terén. Az UVSE-ben nagyon sok jó játékos van, és úgy éreztem, hogy nekem terület kell, hogy előrelépjek. Remélem, hogy sikerült, de tényleg úgy is érzem, hogy most jól megy a játék. A kapcsolat egyébként ugyanúgy megmaradt az UVSE-s srácokkal, azért 12-13 évet együtt nyomtunk le.

Mit szólsz, hogy ilyen jók?

Büszke vagyok rájuk. Talán sokan nem gondolták volna, hogy idáig jutnak, pedig már tavaly is megvolt az esélyük a felsőházra, sajnáltam, hogy akkor ez nem sikerült nekik. Láttam a munkát, amit beletettek, és tudtam, hogy előbb-utóbb ez kifizetődik, idén így történt. Megérdemelték. 

Milyenek voltak Tibi edzései?

Kemények. Állomásokra volt bontva az az edzéssorozat, ha jól emlékszem, három állomásra, és mindig az egyiken dolgoztunk a Mesterrel. Tudtuk, hogy ha odamegyünk, akkor a végén úgy jövünk el, hogy a fenekünkön vesszük majd a levegőt. Fárasztó volt, bejött velünk a vízbe, mutatta a gyakorlatokat folyamatosan, és azt kell mondjam, nagyon jó erőben volt.

Mi a helyzet Jani edzéseivel? Szintén kemények?

Azok. Sokat úszunk, nagyon sokat. Voltak napok, amikor nehezen álltunk ebbe a melóba, főleg egy-egy hosszabb kondiedzés után. Emlékszem, egyszer ezt szóvá is tettük, jeleztük, hogy nehezen bírjuk. És akkor leültünk beszélgetni, ahol elmondta, higgyünk a munkában, bízzunk abban, hogy hosszú távon kifizetődő lesz a szenvedés. Ezt akkor nehéz volt elhinni, de ha arra gondolok, hogy pár hete a BVSC ellen idegenben nyertünk egy rangadót, és úgy, hogy a negyedik negyedre is megmaradt az erőnk, és fizikálisan nagyon jól bírtuk, akkor azt mondom, tényleg megéri a munka.

Mikor kezdted a vízilabdát?

Három- vagy négyévesen.

Az nagyon korai.

Édesapám olimpiai 5. helyezett vízilabdázó volt, és a nővérem is vízilabdázott, szintén az Újpestben, ő is nagyon kicsi kora óta. A nővérem a Szigetre járt edzeni, én úszni, és apukám levitt egy edzésre Szedlmayer Ildikó nénihez és Mackó bácsihoz, Korényi Istvánhoz. Emlékszem, hogy az edzés abból állt, hogy deszkával úsztunk és gumilabdával dobálóztunk. Nekem annyira megtetszett ez a dobálózás, hogy nem is akartam már úszni, egyből vízilabdázni kezdtem. Gyorsan úsztam a többiekhez képest, kaptam is egy becenevet Ildikó nénitől, én voltam Csali, mert engem küldtek mindig előre, a többieknek az volt a cél, hogy utolérjenek. Csak jó edzőim voltak az UVSE-ben, Németh Zsolt bácsi, Kiss Józsi bácsi, Dávid Zoli bácsi, Kovács Robi bácsi, Tóth Zoli bácsi, szinte minden évben vagy bajnokságot nyertünk, vagy benne voltunk az első háromban.

A nővéred jelenleg az Egyesült Államokban él. Hogy került oda?

Petra a juniorválogatott tagja volt, és úgy nyolc-kilenc évvel ezelőtt egy amerikaiakkal játszott edzőmeccs után hívták ki. Az amerikai válogatott másodedzője az arizonai egyetemen volt vezetőedző, ő vázolta fel neki a lehetőséget. Most már kilencedik éve él ott, négy évig egyetemre járt, sportpszichológiát végzett. Ezután ott maradt az egyetemi csapat, az Arizona Sun Devil mellett, csapatpszichológus, így tudta folytatni a tanulmányait ingyen. Ott is házasodott meg, nagyon szeret kint élni, büszke vagyok rá. Pár alkalommal sikerült meglátogatnom, ilyenkor a tesós pihenés mellett a nyelvtanulásban is tudok fejlődni.

Mikor volt az a pillanat, amikor ráeszméltél arra, hogy oké, én vízilabdázó vagyok, egy olyan sportágban mozgok minden nap, ami a legsikeresebb csapatsportág Magyarországon. És ha úgy tetszik, kiváltságos vagyok, ráadásul esélyem van arra, hogy jó legyek benne. És aztán mikor nőtt be a fejed lágya?

Kiskoromban talán akkor jöttem rá, hogy fontos, amit csinálok vagy van valami súlya, amikor összeállt a korosztályos tehetséggondozó, és ott voltam én is. Hogy mikor nőtt be a fejem lágya? Akkor amikor ideigazoltam a Vasasba. Addig az UVSE-ben mindig voltak mellettem mások, akik akár egy meccsen is dobtak négy-öt gólt, az ember elvolt mellettük, nem érezte feltétlenül a felelősséget. Olyan céllal jöttem a Vasasba, hogy szeretnék JÁTÉKOSSÁ válni, és mindent megtenni azért, hogy ez sikerüljön. Elhatároztam, hogy komolyan szeretném ezt csinálni.

Voltak példaképeid?

Sajnos, édesapámat nem láttam játszani, de azok alapján, amit tudtam róla vagy amit édesanyám vagy nagypapám elmesélt, a vízilabdában mindig is ő volt a példaképem. Gyerekként fel sem fogtuk, milyen nagy dolog olimpián szerepelni, de nővéremmel viccelődtünk annak idején, hogy majd egyikünknek biztos sikerülni fog. De én nem azért vízilabdázom, hogy olimpiai bajnok legyek, vagy olimpián szerepeljek, tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon keveseknek adatik meg, nem is lehet ilyen szavakkal dobálózni. Egyébként, mint a legtöbb magyar vízilabdázónak, nekem is Varga Dumi játéka tetszik a legjobban, mondhatjuk, hogy ő a világ legjobb játékosa. Az olaszok közül Di Fulvio játékát szeretem, mert több poszton is bevethető, iszonyatosan kreatív és nagyon intelligens játékos, alapvetően is a kreatív játékosokat kedvelem.

Édesapád hol játszott?

A Tungsramban kezdte a vízilabdát, majd a Fradiba igazolt. Ott nyert Komjádi Kupát, és ezzel kapcsolatban van is egy kellemes emlékem. Apukám csapattársa volt Csizmadia Zsolt bácsi, aki most játékvezető. Mikor tavaly bekerültünk a döntőbe, odajött hozzám Csizi bá és odasúgta nekem: „Gyerünk fiam, mi még apáddal nyertünk itt ilyet!” Nagyon jó érzés volt, hogy gondolt rám, és azt mondta, ha megnyerjük a döntőt, kapok tőle egy ajándékot. Aztán megnyertük, megvárt az ünneplés után, és átküldött nekem egy képet a telefonomra, amin ő és apukám van a csapattal, a Komjádi Kupa megnyerése után. Nagyon jól eső pillanat volt ez.

Milyen meccsekre jársz szívesen?

Az elmúlt időben a felnőtt Vasas meccseire jártam, de az UVSE bajnokijait is szívesen nézem, nemcsak a volt csapattársaim miatt, hanem mert izgalmas, jó vízilabdát játszanak. A magyar topcsapatok mérkőzéseire is járok, illetve, ha vannak BL-meccsek, azokra is igyekszem eljutni.

Annak, hogy Vasas-meccsekre jársz, objektív okai is voltak a szezonban, hiszen többször is a nagyokkal edzettél, illetve a padon is ültél már. Hogy néz ki egy ilyen „(fel)hívás”?

Amikor tavaly Vadovics Lacikát néha felhívták az első csapathoz, egy idő után elkezdett nekem is a szemem előtt lebegni ez a cél, hiszen láttam a példát, hogy tényleg fel lehet kerülni az ifiből is a nagyokhoz. Mikor először hívtak, akkor talán még Jani szólt, hogy mennem kell, de annyira izgatott voltam, hogy ráírtam Mátéra egy sms-t, amiben megkérdeztem, ugye tényleg fél 11-re kell menni, nem akartam elkésni. Ebben a szezonban volt néhány kétkapu, amikor Lacival lehetőséget kaptunk, a Tatabánya, egy orosz csapat és a kínai meg a japán válogatott ellen. A japán kétkapu nagyon jól sikerült, és utána szólt Máté, hogy úgy készüljek, valószínű be leszek írva a hétvégén. Iszonyatosan örültem ennek, az egy nagyon jól sikerült hét volt számomra, és onnantól kezdve – ha még addig nem lett volna világos – pontosan tudtam, hogy miért megyek le minden nap az uszodába.

Viszont nem játszottál az AVUS ellen végül. Nem sajnáltad, hogy nem küldtek be?

Valóban nem voltam vízben, de már az is megtiszteltetés volt, hogy beírtak és ott lehettem a kispadon. Ha Máté úgy gondolta volna, hogy beküld, megtettem volna minden tőlem telhetőt, de így sem volt semmi gond. Remélem, eljön majd az idő, amikor vízbe ugorhatok az első csapatban.  Nem voltam csalódott, örültem annak a hétnek, nagyon pozitív volt számomra. Jó visszajelzéseket kaptam, jól kijöttem a csapattársakkal, úgy éreztem, szívesen is fogadtak. Jelenleg tehetséggondozó szerződésem van, nem tudom, hogy jövőre hogyan változik ez, de biztosan maradok a Vasasban, és bízom benne, hogy sok lehetőséget kapok majd.

Az OB I/B-ben a csapat egyik vezére vagy. Különleges keret a tiétek, hiszen Steinmetz Ádám személyében egy olimpiai bajnok is ott van a keretben. Hogy éled meg ezt?

Jóban vagyok vele, vagyis remélem, hogy ezt ő is így gondolja. A szezon elején elég elfoglalt volt, kevesebbet volt velünk, de az utolsó hetekben egyre többször segített minket a tudásával, rutinjával, sok fontos gólt is szerzett. A vége felé kezdtem azt érezni, hogy kicsit „lelazult” hozzánk, többet lehetett vele viccelődni is. Az utolsó OB I/B-s meccsünkön, az Ybl ellen adtam neki egy szép asszisztot a fához, meg is dicsért, mondta, hogy „Szép volt, Bende!”, ez megmaradt bennem. Szeretek vele játszani.

Még nem ejtettünk erről szót, de hogyan is kerültél a Vasasba? Jani hívott?

Nem Jani keresett meg. Amikor az UVSE-ben látszódott, hogy egy nagyon komoly OB I-es és ifibrigád van kialakulóban, megkérdeztem a Mestert, hogy mit lát, mennyi esélyem lesz ebben a rendszerben arra, hogy lehetőséget kapjak az OB I-ben, vagy alapember legyek az ifiben. Nem mondott konkrétumot, de azt igen, hogy az OB I-ben nem gondolja, hogy most sok esélyem lehet, de az ifiben játszhatok rendszeresen. Előttem egy évvel Vadovics Laci ideigazolt a Vasasba, és neki nagyon bevált a váltás, többször is elmondta, de Kovács Marcival is sokat beszélgettem, neki is nagyon tetszik azóta is az, ami itt zajlik. Lacitól kértem el Jani számát, felhívtuk és az egyik nyári edzőtábori nap végén átsétáltam a Szigetről a Komjádiba. Janival akkor ültünk le beszélgetni, elmondta az elvárásait, és hogy mi alapján működik a csapat. Aztán volt egy kétkapunk a Honvéd ellen, az első edzésem a srácokkal és nagyon jól sikerült, ha jól emlékszem, négy gólt lőttem. Ezután igazolt le a Vasas. Egyébként még gyerekként játszottam a Vodafone Pólósuliban egy évet, mindig is szerettem a Komjádit, tudtam, hogy hova jövök.

Arra kértem edződet, Plézer Jánost, kérdezzen tőled valamit, bármit. Ő arra kíváncsi, hogyan látod magad öt év múlva.

Sikeres fiatal felnőtt szeretnék lenni. Mondogatták már rám, hogy céltudatos vagyok, remélem, ez így is van, mindent megteszek azért, hogy tényleg az legyek. Remélem, még sok van bennem a vízilabda terén, szóval vízilabdázni szeretnék mindenképp, stabil OB I-es játékossá válni, és mellette sikeres fiatallá. Most leszek 19, akkorra 24, jó lenne egyetemre járni, valami olyasmit tanulni, amiben szintén kiteljesedhetek – jelenleg a pszichológia, a sportpszichológia érdekel egyébként. Szeretném megtalálni azokat a dolgokat az életben, amik a jövőben is motiválnak, és azokért keményen dolgozni, jó lenne a helyemen lenni majd minden tekintetben. Mindegy, hogy hol leszek a világban addigra, de amit csinálok, abban sikeres szeretnék lenni.

Tagja vagy a juniorválogatott keretének, ahol Varga Dániellel, Cseh Sándorral és Kovács Róberttel dolgozhatsz. Mire számítasz?

Mikor idekerültem a Vasasba, még nem voltam válogatott, és őszintén szólva nem is gondolkoztam azon, hogy az évekkel ezelőtti tehetséggondozó után megint behívnak. Nem azért, mert nem hittem magamban, hanem mert nem ez volt az első számú cél, hanem az, hogy a klubomban váljak meghatározó játékossá. Amikor viszont bekerültem, úgy álltam hozzá, hogy minden edzésen szeretném a legjobb oldalamat nyújtani.  Nem szeretnék arról beszélni, milyen szerepet kaphatok a válogatottban, hiszen én sem tudom. Csak annyit tudok, hogy mindent megteszek azért, hogy nekem is jusson szerep és lehetőség. Ezért keményen dolgoznom kell. Mindenesetre nagyon örülök, hogy a válogatottban együtt lehetek több korábbi csapattársammal is.

Ha nem vízilabda, ha nem a gimi, mit csinálsz a legszívesebben?

Újabban nagyon szeretek túrázni, és a lehető legtöbbet a szabadban lenni – sajnos ebben is most korlátozottak a lehetőségek. Hétvégenként gyakran jártunk el kosarazni a volt csapattársakkal, otthon pedig ma már inkább olvasok. Érdekes, mert régebben nagyon sokat videójátékoztam, de kinőttem belőle, leváltották a könyvek. Sokáig nagyon nem szerettem olvasni, hanyagoltam, a kötelező olvasmányokon is nagyon nehezen rágtam át magam. Aztán nagyjából egy éve kaptam anyukámtól ajándékba egy könyvet, a Tíz kicsi négert, és valahogy az indította el a folyamatot. Nehéz könyv, de nekem meghatározó volt, és talán ez mutatja, hogy fejlődtem, felnőttem. Egyébként pedig az NBA-t és a Premier League meccseit szeretem nézni a tévében.

Kinek szurkolsz?

A nevelőapukám hatására lettem Liverpool-szurkoló.

Akkor tényleg jó éved van…

Igen, de az elmúlt harminc évben azért nem volt könnyű a Liverpool-szurkolóknak. Hála égnek, most tényleg jó szezont futott a csapat. Örültem neki, és alig várom, hogy őket is újra láthassam. De leginkább  már azt várom, hogy újra vízben legyünk.