Ki mással, mint egy olimpiai bajnokkal beszélgettünk a játékokkal kapcsolatos bizonytalanságról. Szász-Kovács Emese egyébként is speciális helyzetben volt, de most azt mondja, aki teheti, maradjon otthon, győzzük le előbb a járványt, és utána ráérünk foglalkozni minden mással.
- A mostani helyzet nélkül sem volt egyszerű az olimpia-projekted…
Ez valóban nem volt benne a felkészülési tervemben, bár nem hiszem, hogy bárki is számolt azzal a sportolók közül, hogy ilyen helyzetbe kerülhetünk.
- Pedig az első lépést megtetted pár hete, hiszen újra vívtál, ráadásul nem is keveset a budapesti Grand Prix-versenyen.
Hú, ez már nagyon távolinak tűnik a történtek fényében, de örültem, hogy azt a versenyt még megrendezték, fontos visszacsatolás volt arról, hol tartunk. Nyilván nem voltam csúcsformában, de akadtak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, nyomokban visszatért a régi vívásom.
- Ehhez képest most a teraszon erősítesz nap mint nap…
Sőt, ha kinézek az ablakon, lassan hóban is csúszkálhatok…Viccet félretéve, a legnagyobb szerencsénk az most, hogy december végén kertes házba költöztünk. Nem is tudom, hogy a lakásban hogyan tudnánk átvészelni ezt az időszakot. A gyerekeket szerencsére nem érinti semmiben az új helyzet, remélem, nem is fognak rá emlékezni, hogy volt ilyen. Maximum az lehet furcsa számukra, hogy anya folyton otthon van. Nekem pedig annyiból nehezebb, hogy anyukámat nem engedjük át vigyázni rájuk most, így kicsit bonyolultabb időt találnom az edzésekre.
- De azért ahogy Instagrammon látjuk, mindig megoldod.
Amikor már tudtuk, hogy önkéntes karantén jön, még gyorson kölcsönkértem egy szúrópárnát, hogy tudjak vívójellegű foglalkozásokat is csinálni. Emellett sok felszerelésem van a kertben, például létra, trx, ketlebell, így a fizikai részével nincs gond. Persze az iskolázásokat semmi nem helyettesíti, de azért igyekszem rendszert vinni ezekbe a furcsa napokba is. Szerencsére egészségileg teljesen jól vagyok.
- Mi az, amivel most lehet tervezni egyáltalán?
Ez a legrosszabb benne, hogy nem tudjuk, mikor lesz vége, és azt sem, hogy mi lesz, ha helyreáll minden. Ráadásul nekem még kvótám sincs, ami egy további bizonytalansági tényező. Fejben nem könnyű ezt most elrendezni…
- Megnyitják július 24-én Tokióban az olimpiát?
Nagyon nehéz kérdés ez, mert az olimpia egy szimbólum, amit nehezen lehet csak úgy átszervezni, eltolni, de be kell azt is látni, hogy az egészség ennél is fontosabb. Látjuk, hogy Olaszországban még csak most tetőzik a járvány, máshol pedig még csak ezután fog, a játékok pedig négy hónap múlva kezdődnének. Nem vagyok benne biztos, hogy ez reális…
- Mit látsz a többi ország vívóinál ezekben a napokban?
A közösségi médiában követek mindent, általános a home office. Az olaszoknak például már minden csapatuk kvalifikált, és most próbálnak otthon edzeni, ahogy mindenki más is. Közben egyre többen szólalnak fel, hogy nem lenne fair, ha így megrendeznék az olimpiát. Mindenki szeretné a legjobbját nyújtani Tokióban, és nem annak kéne döntenie, hogy a saját lakásában ki milyen munkát tudott végezni. Ha ezt nézzünk, bizony tényleg észszerűbb lenne a halasztás, bármilyen fájdalmas is ezt a döntést meglépni.
- Tegyük fel, hogy meglépik, Téged ez hogyan érintene?
Erre most nem tudok választ adni, nyilván attól is függene, hogy mennyivel halasztják, és mennyi idő maradna a kvalifikációra. Ezen most nem gondolkozom, próbálom tenni a dolgomat, a legfontosabb, hogy otthon maradjak, és ugyanerre biztatok mindenkit, aki teheti. Kívánom, hogy minél kevesebb fertőzött és áldozat legyen, utána pedig találják meg az oltóanyagot. Először tehát álljon helyre a világ rendje, legyünk túl a víruson, aztán majd utána lehet foglalkozni a sporttal, vagy azzal, hogy az én olimpiai álmaimmal mi lesz.
