2006. augusztus 10-én, edzése után beszélgettem Katával a Ferencváros Népligeti Sportkomplexumában. 

Legutóbb a bajnoki döntő negyedik mérkőzése előtti estén beszélgettünk. Akkor „megegyeztünk” abban, hogy ha azon a meccsen nem sikerül megszerezni a bajnoki címet, akkor az ötödiken sem. Most, pár hónap távlatából hogyan látod? - Most is úgy látom, hogy óriási fegyvertény volt öt mérkőzésre kényszeríteni a DOMINO-t. Be kell látni, hogy még mindig jobb csapat mint bármelyik másik a hazai mezőnyben. Az első két mérkőzésen ugyan önmagukhoz mérten kifejezetten rosszul játszottak – én ekkor kezdtem reménykedni, hogy a hátralevő mérkőzésekből egyet csak sikerül megnyerni -, de aztán „180 fokos fordulatot” vettek. Úgy érzem, ekkor komoly „fejmosást” kaphattak. De csapatunk erejét jelezte, hogy még az ötödik mérkőzésen is alakulhattak volna számunkra kedvezően az események. 

Mit gondolsz, csapatunk hozzáállásával volt gond? - Nem, ez teljesen kizárt. Mindenki akarta a győzelmet, el is hittük, hogy végre a mienk lehet a bajnoki cím. Senki nem gondolt arra, hogy ez hányadik sikertelen, vagy hány év után sikeres döntője lesz a Vasasnak, mindenki meg akarta szerezni az aranyérmet. 

Kellemes a környezet, de gondolom nem itt tervezted folytatni… - Nem, semmiképpen sem. Az edzéseken ugyanúgy hajtottam, mint bármikor azt megelőzően, de az utóbbi szezonban alig játszottam, így nem gondoltam azt, hogy minden rendben van velem kapcsolatban. Mivel csapatembernek tartom magam és a csapat érdekeit tartottam szem előtt, elfogadtam, hogy az edzők jobban bíznak másban. Mégis meglepett, hogy a Vasas velem nem tervezte a folytatást….Közben nyilván mások is látták a helyzetet, így voltak ugyan megkereséseim, de miközben a folytatásban reménykedve egy ajánlatot sem akartam elfogadni, azokat igazából elutasítani sem láttam értelmesnek. 

Így kerültél a Fradiba? - Hát ez sem volt egy sima ügy. Szolnokra költöznöm kellett volna, amit a család miatt nem vállaltam, Szegeden pedig időközben megoldották a kapuskérdést. A nyár folyamán a Fradinál többször is másképpen alakulhattak volna a dolgok, de most úgy tűnik, lehetővé válik egy új, a szakvezetés szándéka alapján a közönsége által szerethető csapat kialakítása. Nagyon sokat számít, hogy Soma, akivel korábban éveket dolgoztam együtt elsőszámú kapusként számít rám, és több korábbi csapattársam is itt lesz: Csongi, Márkó, és talán már nem titok, hogy a szintén távozó Ferike megszerzéséért is komoly erőfeszítéseket tesz a klub. 

A sok régi társ ellenére nem tűnsz vidámnak… - Nem tagadom, nem így képzeltem: ugyan több helyen is játszottam, de az utóbbi években nagyon, egyre jobban megszerettem a Vasast, szinte már hozzám nőtt, vagy ha nem nagyképűség ezt mondani, a Vasas-család tagjának éreztem magam. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a Vasasra mindenképpen csak jó szívvel gondolok, a korrekt elválás mellett ma is nagyon jó a viszonyom például Markovits Lacival. És persze köszönöm az érdeklődést, nagyon jólesik, hogy kíváncsiak vagytok rám.

Szóval akár vissza is jönnél. - Bármikor. Persze ahogy a (szerződéses) kötelezettségeim lehetővé tennék.

Akkor nézzünk előre. Hogy tervezed a folytatást? - Természetesen vízilabdázóként. Egyáltalán nem érzem magam korosnak, sőt a kapusoknak szerintem is tovább tart a pályafutása. Aztán én sajnos nem voltam válogatott, így a nyarak nekem a pihenéssel, a feltöltődéssel telhettek. Úgy érzem, hogy teljesítményem alapján még 4-5 évig bármelyik elsőosztályú csapatnak biztos pontja lehetek.

 És azután ? - Én eddigi életemet a vízilabdának szenteltem. Mindig is úgy gondoltam, hogy az edzésen a helyem, mert ugye egy kapus az nem kapus: például a kétkapuzáshoz is legalább kettő kell, aztán bárki bármikor megsérülhet. Így a tanulásra sajnos kevesebb időt fordítottam, de barátaimnak köszönhetően remélem megtalálom majd a helyem az üzleti életben. Aztán vonz a játékvezetés is, és a gyerekeket is nagyon szeretem: lehet vállalnék egy utánpótláscsapatot, bár ezt mindenképpen össze kellene hangolnom a családi elfoglaltságaimmal.

Legek? - Mire gondolsz?

A vízilabdának köszönhető legnagyobb élményeidre. Melyek azok? Például melyik magyar uszodát kedveled a legjobban? - Természetesen a Komjádit, és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát. Különös élmény volt 2004-ben a Szigeten játszani a bajnoki döntőt.

Melyik volt a legjobb Vasas-csapat amelyikben játszottál? - A 2002-es. Amelyikkel KEK-et és Magyar Kupát nyertünk, és amelyikkel korábban emlékezetes körülmények között sajnos nem nyertük meg 2001-ben a bajnoki döntőt. És persze a Kásás Zoli bácsi féle csapat is nagyon jó volt, de ott valamiért nem jött a kiugró teljesítmény.

Ki volt az a kapustársad, akivel a rivalizálás ellenére a legjobban „kijöttél”? - Én olyan vagyok, hogy mindenkivel jóban voltam, vagyok, mert például a csapat érdeke is ezt kívánja. Jóban vagyok a Viktorral is, de a legjobban Kósz Zolit szerettem. Ő akkor sem morgolódott, ha éppen jobb formában volt nálam, de fáradtsága, terheltsége miatt az edző éppen engem játszatott.

Legemlékezetesebb Vasas-mérkőzésed? - Egyértelműen a 2002-es Magyar Kupa döntő, amit hosszabbításban nyertük meg a Fradi ellen a Szőnyi úton. A Fradiban akkor ugye Sostar védett, engem pedig Soma az akkor csúcsformában levő Kósz Zoli helyett játszatott. Nagyon meglepett, de nagyon fel is dobott a döntése, és ugyan nem védtem hibátlanul, de úgy érzem rászolgáltam a bizalmára.

Kit tartasz a világ legjobb kapusának? - Szerintem Szécsi Zoli és Denis Sefik a legjobbak. Nem nagyon tudok különbséget tenni közöttük, de az is igaz, hogy a szerb védelem nagyon jó, így sokszor nehéz megítélni Sefik valós teljesítményét.

A legjobb csapatkapitány? - Hát a Barna !!! Nagyon jól összeszedi a társaságot, minden apró részletre figyel, legyen szó akár az idősebb, akár a fiatalabb játékosokról.

Van egy „leg”, amit nem is kérdezek. - Igen, a Vasas szurkolótábora a leg. Magyar uszodákban nincs máshol a Komjádiban tapasztalható tömeg és fergeteges hangulat. Amit a szurkolók a meccshez hozzá tudnak tenni, azt ott meg is teszik.

Hiányzik még valami a pályafutásodból? - Ahogy mondtam, válogatott nem voltam, így az eredményeket klubszinten nézem. Szinte mindent megnyertem, csak egy dolog hiányzik: a bajnoki arany, amit nagyon szerettem volna akár az idén a Vasassal megnyerni. Ami ha sikerült volna, nagyon jó érzéssel, nagy elégedettséggel töltött volna el. De most is azt kívánom, nyerje meg azt a Vasas minél előbb, aztán minél többször.

Hasonló jókat kívánunk további pályafutásodhoz !!! - Köszönöm!

TG