2013.11.17. | Vízilabda

Szolnokon, a Magyar Kupa elődöntőjében a TEVA-Vasas jó játékkal sem tudta igazán nehézzé tenni a hazaiak dolgát.

Szolnoki Dózsa-Közgép – TEVA-Vasas 11-8 (3-1, 3-2, 1-1, 4-4)
Szolnok

Vezette: Székely, Marosvári

Szolnok: Decker – Gocic, Vámos 4, Hosnyánszky 2, Jansik, Kis G., Mitrovic 2. Csere: Vörös 1, Aleksic 1, Hangay, Pásztor 1, Tóth P.
Szakmai igazgató: Kovács István

Vasas: Barabás – Brguljan 3 (1), Csapó 3 (1), Katonás, Angyal, Takács, dr. Steinmetz Á. 2. Csere: Fazekas, Sedlmayer, Manhercz Á., Hőna, Várnai.
Vezetőedző: Földi László

Gól/emberelőny: 5/8, illetve 4/14
Ötméteresek: 0/1, illetve 2/2
Kipontozódott: Vámos (20.), Tóth P. (32.), illetve Hőna (29.)
Cserével végleg: Katonás (13.)

A szolnoki Vízilabda Aréna hivatalos megnyitó ünnepsége előzte meg az idei férfi Magyar Kupa elődöntőinek az összecsapásait, ám nem csak az emelkedett hangulat okán vártuk kevesebb eséllyel a hazai pályán játszó szolnokiak elleni meccset. Ellenfelünk ugyanis jelenleg a honi mezőny legerősebb játékoskeretével rendelkezik. Egyre jobb formába lendülő fiatal csapatunk persze nem feltartott kézzel ment a vízbe, de aztán ott végül is érvényesült a papírforma.

Az első negyedben – miközben a fehérsapkás hazaiak háromszor is mattolták Barabás Botondot – többször is lövéssel fejezhettük be támadásainkat, de ezek közül csak Drasko Brguljané jutott el a hálóig.

A folytatásban előbb montenegrói klasszisunk révén ugyan felzárkóztunk egy gólra, ám erre hárommal válaszolt az ellenfél. A nagyobb bajt azonban inkább az jelentette, hogy Katonás Gergelyt cserével végleg kiállították a játékrész közepén. A szünetig háromgólos különbség alakult ki, még úgy is, hogy Barabás ötméterest védett. 

A hátrány tetemesnek tűnt, és sajnos nem is sikerült lefaragni. A későbbiekben két gólra háromszor is feljöttünk, de ilyenkor mindig gyorsan jött a válasz is. A befejező negyed már mindkét oldalon felszabadult játékot, és igazi gólparádét hozott.

A vereség ellenére egyáltalán nem vallottunk szégyent, látszott, hogy egyre jobban érzik egymást játékosaink. Persze az is igaz, hogy a döntő pillanatokban, a támadás befejezéseknél, többször is hiányzott a higgadtság, ehhez kell majd a szükséges rutint megszerezniük fiataljainknak.








                                                                               fotó: Doba István

 


Hirdetések