Calcit Kamnik – Vasas Óbuda 3:0 (23, 20, 21)
Kamnik, 200 néző.
Vezette: Kramar Šandl, Jurkovič
Vasas Óbuda: Miklai 13, Freeman 9, Stefanik 4, Tálas 3, Szabó A. 8, Vacsi 4, Csere: Lévai, Tóth A. (liberó).
Vezetőedző: Jókay Zoltán
Az első szett elején erősen bealudtunk, 5:0-al nyitottak a hazaiak. Fokozatosan kezdett beindulni a játékunk, 11:11-nél értük utol az ellenfelünket, majd 21-19-re is vezettünk, de a végén elég volt két figyelmetlenségből fakadó hiba és elúszott a hajó.
A következő játékrészt sokkal jobban kezdtük, elsősorban Miklai és Szabó révén voltunk eredményesek, 15:10-ig magabiztosan haladtunk előre. Ott azonban jött a sajnos már szokásosnak mondható hullámvölgy, a hazaiak pillanatok alatt fölzárkóztak, innen pedig mi már csak öt pontot gyűjtöttünk.
A végül zárónak bizonyuló felvonás nagy részét is mi uraltuk, 15:8-ra és 17:11-re is vezettünk. Innen lett előbb 18:18, majd 19:20-nál végleg elbúcsúztunk az előnyünktől (a szlovénok ekkor vezettek először), majd rövidesen a mérkőzéstől is.
Jókay Zoltán vezetőedző:
- A szokásos hullámzásunkat produkáltuk. Most is elsősorban a nyitásfogadással voltak gondjaink. Sokszor 3-4 pontot veszíttettünk sorozatban, no meg ennek következményeként centerposzton sem tudtunk támadásokat vezetni. Kár, mert simán benne volt ebben a mérkőzésben, hogy szettet, vagy szetteket nyerjünk. Látom a lányokon, elsősorban a fiatalabbakon, hogy mennyire fárasztó számukra ez a menetelés, de bírni kell. Vasárnap hajnalban ½ 4-kor érkeztünk haza, délután pedig már bajnoki vár ránk Palotán.
További fotók>>