2011.02.05. | Vízilabda
Könnyed szombat délutáni kirándulás, sima győzelem a cívisvárosban.

Debrecen Fujitsu–Teva-Vasas-Uniqa 8–17 (1–3, 1–2, 4–5, 2–7)
Debrecen, 500 néző
Vezette: Marjay, Madarasi

Debrecen: Decker A. - Kistamás, Apanaszenko, Bogajcsuk 5, Zoufal, Dunca, Simon, Csere: Kárteszi 1, Halek, Kőrösi 2, Szöllősi, Szappanos, Kelemen, Szabó Á.,
Vezetőedző: Gyöngyösi András

Vasas: Jónás – Decker Á., Boskovic 5, Katonás 3, Powers 4, Kiss G. 2, Kovács R., Csere: Vörös 2, Fazekas 1, Steinmetz B., Fülöp, Takács B.,
Vezetőedző: Földi László

Emberelőny/gól: 7/2 ill.: 4/3
Büntető/gól: 2/2 ill.: 2/2
Kiállítás cserével: Simon
Kipontozódott: Decker Á. Takács B.

Délben vízilabdázóink néhány perc erejéig betársultak futballistáink felkészülési mérkőzésének nézői közé, hiszen a Fáy utcában találkoztak és onnan indultak Debrecenbe. Az utazás nem viselte meg őket, hiszen fokról-fokra felőrölve ellenfelüket, kilencgólos győzelmet arattak.

Vörös Viktor:
- A Szeged-meccs a továbbjutás ellenére sem úgy sikerült, ahogy terveztük, úgyhogy mindenképpen javítani akartunk a formánkon, ebből a szempontból pedig kapóra jött a debreceni bajnoki. 
Féltünk kicsit a hosszabb utazástól, de az alapos bemelegítés után már semmiféle fáradtságot nem éreztünk. Az elején viszonylag jól tartotta magát a Debrecen, bár már akkor is stabilan vezettünk három-négy góllal. A vége aztán sima lett, elkészültek az erejükkel. Nálunk Nagy Viktor pihent, Jónás Gyuri védte végig a meccset. Amit még kiemelnék, az a nézőszám, öt-hatszázan voltak, jó lenne, ha mindenhol ilyen érdeklődés kísérné a vízilabdát.


Hirdetések