2008.12.06. | Vízilabda
Csapatunk a Székesfehérvár gárdáját fogadta az OB I hetedik fordulójában

Teva-VasasPlaket – Androbau-Fehérvár PSE 14–6 (3–1, 3–3, 5–0, 3–2)
Komjádi uszoda, 250 néző
Vezette: Füzesi, Madarasi

Vasas: Jónás – Varga Dénes. 2, Varga Dániel. 3, Steinmetz B., Kis G. 1, Hosnyánszki 2, Kovács R. 2. Cs: Tóth M. 1, Katonás 1, Kállai, Hőna 2, Takács,
Edző: Földi László

Fehérvár: Veres – Naganuma 1, Vrezgó 1, Vígh R., Hegedűs I. 2, Tóth B., Gelley. Cs: Deme 2, 
Edző: Dabrowsky Norbert

Gól – emberleőnyből: 4/2, ill. 6/2
Ötméteresből: 4/2, ill. –

A Komjádi uszoda lelátóját a mérkőzés alatt nagyrészt az utánpótlás csapatok játékosai töltötték meg, illetve a sajtópáholyban ott volt a komplett iráni póló-válogatott, akik csak a mérkőzés után csobbantak vízbe, de így is nagy feltűnést okoztak.
Nem is csoda, hogy a nézők inkább velük foglalkoztak, hiszen Földi László játékosai a szombati Ferencváros elleni bajnokira való hangolódásként fogták fel a Fehérvár elleni péntek esti meccset, így nem éppen csúcsformát mutattak. 

Csapatunk sok hibával játszott végig és csak a második félidőben sikerült meggyőző előnyt kiharcolni, persze a tizennégy gólunk közt így is akadt bőven szépségdíjas, de a különbség nagyobb is lehetett volna, ha kicsit jobban koncentrálnak Katonás Gergelyék.
A szorosnak mondható első félidő után (6-4), a mieink főleg a harmadik negyedet nyomták meg, ekkor egy 5-0-ás nyolc percet produkáltak fiúk, így a végén ismét ki lehetett engedni. A végeredmény 14-6 lett a javunkra.

Földi László kissé mérgesen álldogált az uszoda sarkában a találkozó után:
-Egy negyed volt, ahol elfogadhatóan játszottunk, a meccs többi része gyakorlatilag értékelhetetlen volt mi szempontunkból. Nem koncentráltunk eléggé, de most már kár ezen bánkódni, holnap sokkal nagyobb odafigyelést várok a csapatomtól a Népligetben.

Csapatkapitányunk Steinmetz Barnabás is inkább előre tekintett:
- A meccs elején elöl és hátul is rengeteget hibáztunk, az első negyed után azért a védekezésünk legalább összeállt, de így is sok volt  a hiba. Remélem holnap megmutatjuk a Fradi ellen, hogy a mai meccs csak bemelegítés volt. Az elvesztett kupadöntő után mindenképpen jót tenne a csapatnak ha megtartanánk a bajnoki veretlenségünket.

dan  

 


Hirdetések