2020.05.27. | Vízilabda

Újra a Komjádi-uszodában játszik a montenegrói Drasko Brguljan, aki 2011 és 2014 között már volt a Vasas együttesének tagja. Rögtön bajnok lett, ezzel párhuzamosan közönségkedvenc is. Nem véletlen, hiszen megnyerő és szimpatikus személyisége azóta is a magyar vízilabdaélet szerves része. Világbajnoki és Európa-bajnoki ezüst-és bronzérmes, utóbbi érmet épp 2020 januárjában szerezte a Duna Arénában. Most az A-Híd VasasPlaket egyik vezére lesz, de a válogatottal is nagy céljai vannak, szeretne ott lenni Tokióban. Azt mondja, remek a kapcsolata Vad Lajossal és munkás, motivált csapat lehet a miénk. Montenegróban értük el, onnan küldött videónyilatkozatot.

Mikor utaztál haza Kotorba? Hogy telt az elmúlt két hónap? kérdeztük a 35 éves Drasko Brguljant.

Mikor visszajöttem Budapestről, négy hétig karanténban voltam. Az első tizennégy napot egy kis szállodában töltöttem, azután otthon voltam. Később már elkezdtünk edzeni, szárazföldi edzéseket tartottunk, vízben nem voltunk majdnem két hónapig. Két és fél hete edzünk rendesen, megyünk vízbe és konditerembe is, szóval most már minden rendben van. Remélem, nemsokára meccseket is fogunk játszani.

Sokan arról beszéltek az OSC-nél történtek után, hogy esetleg abbahagyod a vízilabdát. Ez egy vaklárma volt, ezek szerint.

Még nem hagytam abba, egy pár évig még szeretnék játszani. Meglátjuk, hogy érzem majd magam, főleg fizikálisan. Nagyon jól éreztem magam az OSC-ben, kiváló volt ez az öt és fél év, most úgy döntöttek, hogy külföldi játékosra nem számítanak. Ezzel már nem foglalkozom, most az a fontos, hogy jövök vissza a Vasasba, és már nagyon várom, hogy tudjunk játszani.

Mikor keresett meg a Vasas, és miért döntöttél egykori klubod mellett?

Nem volt nehéz döntés. Mikor hét-nyolc éve itt játszottam, minden nagyon szuper volt, imádok a Komjádiban edzeni. Nagyon jó csapat voltunk, megnyertük a bajnokságot, tökéletes volt a hangulat is. Remélem, ez most is így lesz. Mikor Lajos lett az edző, megkeresett, elmondta, hogy nagyon szeretné, ha én is mennék. Mikor hívott, már tudtam, hogy jövőre én is a Vasasban játszom. Nagyon örülök neki, különösen azért, mert ott lesz Mátéfalvy Csaba is, akivel már dolgoztam, emellett jön az OSC-ből Marci, a kondiedző, akivel imádok dolgozni (Fridvalszki Marcell – a szerk.). Szerintem egy jó és veszélyes csapat lesz a Vasas.

Milyen edzőnek gondolod Vad Lajost, milyen a kapcsolatotok?

Nagyon jó volt vele a kapcsolatom az OSC-ben, és biztos vagyok benne, hogy a Vasasban is az lesz. Szeretek vele dolgozni, mindig van benne motiváció, mindig mindent meg akar nyerni. Egy ilyen edző kell nekünk a Vasasban. Papíron nem mi vagyunk a legjobb csapat, de ha van motiváció és mindenki belead mindent, abból ki tud jönni valami jó dolog.

Mi jut eszedbe először a Vasasban töltött korábbi évekből?

Legelőször a Jug Dubrovnik elleni BL-negyeddöntő. Az egy kiváló meccs volt, előtte négy góllal kikaptunk Dubrovnikban, és nagyon kevés esélyünk maradt a továbbjutásra. De a Komjádiban tökéletes meccset játszottunk, 8 góllal nyertünk. Csodamérkőzés volt. Emellett természetesen a bajnoki cím 2012-ből az, ami beugrik, a döntő meccs a Komjádiban. Az egy szép történet volt, szintén.

Takács Bálinttal még játszottál együtt a Vasasban, többekkel az OSC-ben. Mit gondolsz a többiekről, milyen lehet ez az új Vasas?

Szerintem egy jó mix lesz a keret, hiszen vannak rutinos játékosok és feljövő fiatalok. Igen, Takival játszottam már itt a Vasasban, Banéval, Bencével és Szavával az OSC-ben. Akit még jól ismerek, az Vadovics Viktor, nagyon tetszik a játéka, nagyon jó balkezes lett, és szerintem magyar válogatott is lesz a jövőben. Bedő Krisztián is egy rutinos játékos, egy nagyon jó center. A többieket nem ismerem annyira, eddig csak ellenük játszottam, de úgy látom, mindenki nagyon tehetséges.

Mikor látunk?

Még nem tudom, mikor megyek vissza, most itt vagyok Montenegróban, minden nap edzünk a válogatottal. Hamarosan megtudjuk majd, hogy mikor kezdődik a Magyar Kupa és a magyar bajnokság, ennek megfelelően megyek majd vissza.

Mit érhet el a Vasas a bajnokságban, a Magyar Kupában, mit gondolsz?

Nagyon nehéz ezt megmondani, hiszen egy teljesen új csapat vagyunk. Csak három vagy négy játékos dolgozott eddig együtt Lajossal, biztos, hogy kell egy kis idő, amíg összeszokunk. De én nagyon hiszek ebben a csapatban, harcolni fogunk, mindvégig.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Az A-Híd VasasPlaket 2020/21-es keretét ebben a cikkben jelentettük be.

A Bátori Bencével készült interjú itt olvasható.

Bedő Krisztiánnal készült interjúnkat itt lehet elolvasni.

Vadovics Viktorral ezen a linken lehet megismerkedni.

Szatmári Kristóffal is beszélgettünk, itt lehet elolvasni az az interjút.

Szava Randjeloviccsal készült interjúnk itt tekinthető meg.

Korbács Gábor is nyilatkozott új csapatáról.

Braniszlav Mitroviccsal is beszélgettünk, íme az ő gondolatai.


Hirdetések