Dobos Sándor, 2020.05.23. | Vízilabda

Olimpiai-, világ- és (háromszoros) Európa-bajnokot, Világkupa- és ötszörös Világliga-győztest igazolt az A-Híd VasasPlaket a 26 éves szerb Szava Randjelovics személyében. Nagyon örül, hogy egy fiatal csapatban játszhat, és annak is, hogy Magyarországon folytathatja pályafutását.

Hol értelek most utol, és legfőképp hogy vagy? Hogyan érintett a mostani rendkívüli helyzet?

Szerbiában vagyok a családommal és a barátnőmmel. Majdnem tíz év után van most két hétnél több időnk együtt lenni, és emiatt nagyon boldog vagyok. Igazából semmi sem változott, azon kívül, hogy nem mehetünk vízbe. Itthon kondizom, de már alig várom, hogy vízbe ugorhassak. Próbáltam úgy edzeni, hogy legalább olyan formában legyek, mintha konditerembe járnék.

Miért döntöttél a Vasas mellett?

Két másik ajánlatom volt, de amikor a Vasas felhívott, nagyon elégedett voltam azzal, amit kínáltak. Főleg azzal, hogy elmondták, fiatal, motivált játékosokból építenének erős csapatot, ez nagyon szimpatikus volt. Örülök, hogy ennek részese lehetek, és egy olyan csapatban játszhatok, aminek nagyon nagy és gazdag múltja van.

Furcsa szezon van mögöttünk, hogy élted meg?

Nagyon nagy esélyünk volt arra az OSC-vel, hogy legalább egy trófeát nyerjünk. Veretlenek voltunk a magyar bajnokságban, az első helyen álltunk a Bajnokok Ligája-csoportunkban úgy, hogy megvertük a Ferencvárost a Komjádiban, a Reccót Veronában. Aztán jött a koronavírus, és elvesztettük ezt az esélyt…

Gondolom, a Fradi elleni győzelem a legszebb emlék a Komjádiból.

Igen, abszolút, ezen kívül ugyanis nincs túl sok jó élmény onnan, az OSC-vel két kupadöntőt vesztettünk el ebben az uszodában.

Milyen lehet az új Vasas?

Tehetséges fiatalok mellett lesznek rutinos játékosok a csapatban, jók az edzők, szóval ez így együtt nagyon ígéretesnek tűnik. Meglesznek a lehetőségeink arra, hogy a kitűzött céljainkat elérjük.

Mit hallottál korábban a Vasasról?

A Vasasnak hatalmas történelme van, az egyik legsikeresebb magyarországi klub. Sok trófeát nyertek, a magyar bajnokságban, a Magyar Kupában, de a BEK-ben is a csúcsra értek. Sok ikonikus játékosa volt korábban a klubnak, így Faragó Tamás, Kásás Tamás, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, a Varga-testvérek, Miho Boskovic vagy Drasko Brguljan.

Ő most is velünk lesz, sok éve játszik Magyarországon. Te is már egy ideje. Otthon vagy Budapesten?

Nagyon szeretek Magyarországon játszani, ez volt az egyik oka, hogy a Vasast választottam. Mindegy, hogy az első vagy a 16. helyezett ellen játszol, sokan vannak az uszodában, itt máshogy viszonyulnak az emberek a sportághoz. És hát Magyarországot és Budapestet is nagyon kedvelem. Nincs kedvenc helyem, de van pár étterem, ahová szívesen járunk.

Mi a helyzet a szerb válogatottal, mennyiben érintett rosszul, hogy elhalasztották az olimpiát?

Május 25-én kezdjük az edzéseket a szerb válogatottal, lesz elég időnk felkészülni Tokióra. A halasztás minket ugyanolyan rosszul érintett, mint mindegyik másik csapatot, hiszen erre koncentráltunk az elmúlt időszakban. De ha már így alakult, kaptunk több időt, hogy felkészüljünk.

Mit üzennél a Vasas-szurkolóknak?

Jöjjenek, legyenek a nyolcadik ember az uszodában: hajrá, Vasas!

Az A-Híd VasasPlaket 2020/21-es keretét ebben a cikkben jelentettük be.

A Bátori Bencével készült interjú itt olvasható.

Bedő Krisztiánnal készült interjúnkat itt lehet elolvasni.

Vadovics Viktorral ezen a linken lehet megismerkedni.

Szatmári Kristóffal is beszélgettünk, itt lehet elolvasni az az interjút.


Hirdetések