SZILÁGYI GYULA
Az 1923. január 18-án született és 2001. október 16-án elhunyt Szilágyi I Gyula minden idők legtöbb gólt szerző Vasas-labdarúgója volt: 361 bajnoki mérkőzésen 295 alkalommal „köszönt be”. Piros-kékben már a legelső NB I-es fellépésén, 1945 szeptemberében hat gólt ért el, ám az évad végén vissza akart menni szülővárosába, Debrecenbe, mert – 44 „dugója” ellenére – nem érezte igazán jól magát Pesten. Aztán viszont annál inkább belakta a fővárost: presszót nyitott a Nagymező utcában, a Moulin Rouge mellett, és a mulató mutatós táncosnőivel hasonlóképpen meghitt viszonyba került, amilyet a labdával ápolt... A válogatottban már a kávézó megvétele, majd államosítása előtt, 1947-ben bemutatkozott, és 12-szer kapott helyet a címeres mezes csapatban. Azért csupán tucatszor szerepelt a legjobbak között, mert Sebes Gusztáv szövetségi kapitány hátra vont centerrel játszatta az együttest, ám Szilágyi I mindent akart, csak visszahúzódni nem. Akkor sem került a jelöltek közé, amikor – 1955-ben – Az év labdarúgójának választották, s akkor sem, amikor – 1958-ban – a bő vb-keretben még feltűnt a neve. Az utóbbi esztendőben vezéralakja volt a BEK-elődöntős garnitúrának; előzőleg 1955-ben MNK-t, 1956-ban Közép-európai Kupát, 1957-ben bajnoki aranyérmet és KK-t nyert a Vasassal. Az NB I-es elsőséget gólkirályi címmel, a bécsi Rapiddal vívott ötvenhatos KK-döntő harmadik mérkőzését (9:2) a második félidőben szériában szerzett négy góllal fejelte meg. Majd 1959-ben felhagyott az aktív játékkal, de hamarosan visszahívták. Reaktiválása nyomán a Vasas kilenc meccsből nyolcat megnyert, egyet pedig döntetlennel zárt. Pályafutásának tényleges befejezése után a Népszabadság sportrovatának futballszakírója volt, míg 1961-ben főszerepet játszott Fábri Zoltán remekműveinek egyikében, a Két félidő a pokolban című filmben. Jobbhátvédet alakított abban az alkalmi magyar munkaszolgálatos csapatban, amely a náci Németország katonáival kényszerült labdarúgó-mérkőzést vívni Hitler születésnapján, valahol Ukrajnában. „Duplán vérzett a szívem – mondta. – Egyfelől a megrendítő történettől, másfelől attól, hogy öngólt kellett rúgnom.”

VÁRADY BÉLA
Az 1953. április 12-én született és 2014. január 23-án elhunyt Várady Béla a hetvenes évek elején még együtt játszott Farkas Jánossal a Vasasban, majd rövid időn belül a világklasszis csatárhoz hasonló angyalföldi kedvenccé vált. Tizenkilenc évesen válogatott lett, olimpiai döntőt játszott – sőt vezető gólt lőtt a lengyelek 2-1-es győzelmével zárult müncheni csúcstalálkozón –, majd az ötkarikás tornáról hazatérve, a mezőny kiemelkedő legjobbjaként, 3-0-ás diadalra vezette a Vasast az Újpesttel szemben. Húszesztendősen mesterhármast és káprázatos győztes gólt ért el a Honvéd elleni, hosszabbításos MNK-döntőben (4-3), egy évvel később (1974-ben) pedig utánpótlás Európa-bajnoki címet ünnepelt, miután az NDK fiataljaival vívott döntő visszavágóján (4-0) duplázott a Népstadionban. A Vasas mindmáig utolsó bajnoki címének évadában, 1976/77-ben 36 góllal nyerte el a gólkirályi címet, valamint az európai Ezüstcipőt. Nem mellesleg: a Népsport osztályzatai alapján – Müller Sándorral holtversenyben – a száz piros-kék gólos szezon legjobb játékosává nyilvánították. Rúgott gólt a partvonal mellől az újpesti Rothermelnek, a kezdőkörből a csepeli Kovács Attilának, legemlékezetesebb alakítása mégis az volt, amikor 1979-ben, az FTC elleni 5-3-as rangadón negyven-ötven másodpercen át tartotta magánál a labdát, miközben a félvonaltól keresztbe szlalomozott az ötös jobb oldaláig, hogy aztán – több lövőcsel után – a „hosszú” felsőbe emelje a Népstadion gazdag története legragyogóbb góljainak egyikét. Az 1978-as világbajnokságon kinn volt, de nem játszhatott, mert a vb-t megelőző németországi táborozáson combizom-szakadást szenvedett, míg 1982 nyarán Mészöly Kálmán kapitány váratlanul kihagyta a Mundial-keretből, jóllehet márciusban és áprilisban még bevetette az osztrákok, majd a peruiak ellen. Egy évvel korábban másodszor volt MNK-győztes együttes tagja, míg 1983-ban Tours-ba szerződött, és a másodosztályú francia kiscsapat vele jutott fel először az első ligába. Hazatérte után Vácott is játszott, s ugyanúgy az első osztályba vezérelte a Duna-parti együttest, akár a Tours-t. Búcsúmérkőzését nem a Fáy utcában, hanem a Pest megyei város sporttelepén tartották... A Vasas utóbb visszavonultatta a piros-kékben 338 bajnoki meccsen 174 gólt szerző, 36-szoros válogatott csatár 11-es számú mezét, míg első klubjának városában, Putnokon 2012-ben róla nevezték el a sporttelepet. Még nagyobb karriert is befuthatott volna, de fiatalon hosszú időre visszavetette, hogy egy hamis újságcikkben azt írták róla: a Balatonban húzatta a nótáját a cigányokkal. (Az eset két Honvéd-játékossal esett meg Révfülöpön, Várady az idő tájt Dobogókőn pihent.) Ám így is vagy másfél évtizedig visszhangzott a lelátókon: „Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska...”
 

Korábban bejelentett szektornévadók:
Berendy Pál és Bundzsák Dezső
Csordás Lajos és Farkas János
Ihász Kálmán és Kárpáti Béla
Komjáti András és Mészöly Kálmán
Raduly József és Sárosi László