A Magyar Vívó Szövetség nem Szász-Kovács Emesét jelölte az április végi madridi pótkvalifikációs viadalra, így biztossá vált, hogy Rió olimpiai bajnokának nem lesz esélye a tokiói szereplés kiharcolására. Most egy hangsúlyozottan nem búcsúzó írás következik.
Honnan is kezdjük? Amikor 2009-ben vasasos lett?
Vagy inkább 2016. augusztus 7-én, amikor megnyerte Rióban?
Az a csodálatos döntőbeli fordítás az olasz Fiamingo ellen…
Akkor még Szász Emeseként. Akkor még Kulcsár Győzővel a pást mellett.
Jót beszélgettünk utána, Emese minden érzelme benne volt abban, amit az olimpiai faluból mondott telefonon keresztül.
Egy csapásra országosan ismert lett: felkérések, szereplések özöne néhány hónapig, ahogy ez lenni szokott az olimpiai bajnokok bűvöletében élő országokban. Nem volt gond, megoldotta ezt is a legnagyobb természetességgel.
Az olimpiai döntő magyar kommentátora egyébként azt mondta, milyen szép, hogy az utolsó olimpiáján ért fel a csúcsra…
De ő ezen csak mosolygott, mert tudta, hogy Tokióban még simán ott lehet…
El is kezdődött az új ciklus, csinálta tovább, nyert gp-t, Eb-érmet, immár Szász-Kovács névvel a vívóruhája hátán.
Szimbolikusan is mutatva, hogy egy másik, családi sztori is elindult a vívás mellett.
2018 szeptemberében elvesztette a nagybetűs mestert...
2019 februárjának utolsó napján pedig vasasos rugdalózóval a kezében jelentette be Pasaréten, hogy babát vár.
Augusztusra azt is megtudtuk, hogy az öröm dupla, hiszen Maja és Levi személyében ikrek jöttek a világra.
Emese sosem volt az a búskomor típus, de innentől kezdve akárhányszor találkoztunk vele a Fáy utcai Vasas-központban, egészen máshogy ragyogott és elképesztő energia áradt belőle.
A kiegyensúlyozott édesanya. A kerek világ.
Azon szinte meg sem lepődtünk, amikor 2020 januárjában már edzésen forgattunk vele. Öthónapos gyerekek mellett, a mestere elvesztése után is belevágott a "rapid" olimpiai felkészülésbe.
Két hónapra rá már főtáblán vívott a budapesti Grand Prix-n…
fotó: Szalmás Péter (MOB)
Aztán ő volt az egyik első sportoló, aki kimondta, szerinte esélytelen az olimpia megrendezése 2020-ban.
Nagyon nem jött jól neki a halasztás: még egy év lemondás, még egy év őrült időbeosztással.
De fel sem merült benne, hogy abbahagyja… Szerződést hosszabbított a Vasassal és ment tovább Tokióért.
Ősztől versenyeken is újra láthattuk: nyert Magyar Kupát, aratott szép sikereket a vasasos csapattal, döntős volt az ob-n, és bizony olyan is volt, amikor nem ment neki. Legutoljára Kazanyban a főtábla első köréig jutott az újrakezdő világkupán.
Nem ő volt vitathatatlanul a legjobb formában lévő magyar versenyző, de azért bíztunk benne, hogy ha valaki, akkor az olimpiai címvédő megkapja az esélyt, hogy próbálkozhasson a pótkvalifikáción az ötkarikás szereplés kivívásával. Nagyon megérdemelte volna.
Aztán eldőlt: nem ő megy Madridba.
Elfogultak vagyunk, így aztán nem is boncolgatnánk az egyébként nagyon nehéz döntés hátterét.
Legyen elég annyi, hogy Emesének az első dolga volt, hogy gratuláljon a helyette lehetőséget kapó Kun Annának…
„Nem mondom, hogy jólesett, de szerencsére nekem így teljes az életem, és már nem is bánkódom rajta…” - írta péntek reggel egy rövid messenger-üzenetben.
Azt is mondta még korábban, hogy most kicsit összebújik a családjával, aztán meglátja, hogyan tovább.
Nyilván most még senki sem tudja, beleértve Emesét is, hogy látjuk-e majd a páston. De akárhogyan alakul, nem félünk…
Szász-Kovács Emese mindig a Vasas család tagja marad.
Ez eddig a legerősebben egy igazán szomorú napon fogalmazódott meg bennem. Tavaly júliusban az Óbudai Temetőben ő búcsúzott el a Vasas család nevében a mindössze 15 évet kapó kis kapusunktól, Vikukel Krisztiántól, akinek a sorsát korábban is nagyon a szívén viselte.
Kisgyermekes anyaként elmondani egy gyászbeszédet ilyen helyzetben… Nehezebb lehetett, mint sokszor a páston.
Ő viszont megoldotta ezt is, ismét a legnagyobb szeretettel és természetességgel.
Ezért szeretjük őt.
És persze köszönünk mindent, Emese!
(Jenkei Dániel, főszerkesztő írása)
