Jenkei Dániel, 2024.03.07. | Vízilabda

Idegenben kezdi a Jug Dubrovnik elleni Eurokupa-nyolcaddöntőt a VasasPlaket péntek este. Gazdag közös múltja van a két csapatnak, és most is minden bizonnyal öldöklő csata vár majd ránk. Helyszíni jelentés, no meg egy kis múltidézés.

Dubrovnik. Ha az Európai Szuperkupa-finálé kapcsán a Pro Reccót régi ismerősnek tituláltuk, akkor mit mondjunk a dalmát pólófellegvár csapatára, a Jugra?

Egészen gazdag múltja van ugyanis a Vasas-Dubrovnik összecsapásoknak, most pedig bő tíz év után az Eurokupa nyolcaddöntőjében következhet a folytatás, egy oda-visszavágós párharcban.

Az utolsó közös emlék parádés: 2012. április 18-án 16-9-re mostuk le a horvátokat a Komjádiban, amivel bejutottunk a BL Final Fourba. Nem kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, minden idők egyik legnagyobb piros-kék pólódiadala volt az.

Ezzel együtt az örökmérleg talán inkább a Jug felé billen, Barcelonában például a 2008-as Euroliga Final Fourban ők parancsoltak megálljt, hogy aztán egy másik horvát együttes, a Mladost Zágráb ellen begyűjtsük a bronzot.

Az igazán kemény dió azonban mindig "hagyományosan" a dubrovniki, idegenbeli fellépés volt, de oda egyébként sem nyerni járnak az ellenfelek. A Jug ugyanis mind a medencében, mind a sportdiplomáciában igencsak izmos... 

Ezt csapatunk vezetőedzője, Szlobodan Nikics is megerősítette, aki elmondása szerint több mint tízszer játszott Dubrovnikban ellenfélként játékoskarrierje során, de nem igazán rémlenek neki győztes meccsek. A Vasasnak legjobb eredményként egy 2010-es döntetlen jutott itt. Mégis van azonban a jelenlegi csapatunkban olyan, aki már élt át sikert itt Dalmáciában.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


 

A Komjádiból viszont vannak szép emlékek az említett 16-9 mellett is, ilyen például az édesapjukat előző nap elveszítő Steinmetz-fivérek vezérletével megnyert csata, 2007 májusából.

Most a nyolc közé jutás a tét a második számú európai kupasorozatban, idegenbeli kezdéssel.  És bár lehet mondani, hogy a Jug még nem egészen a régi fényében tündököl, bizony egyértelműen a legnehezebb feladatot kaptuk az Eurokupában. A friss világbajnokokkal felálló ellenfelünk a BL-ből “esett le” az EK-ba, és ősszel a Recco és az Olympiakosz ellen is szépen helytálltak a halálcsoportban.
 

Szlobodan Nikics, vezetőedző:

A Dubrovnik egy kiemelkedő csapat európai szinten is,  nagyon intenzív, fizikális játékot játszanak, hazai medencében pedig különösen erősek. Nem véletlenül voltak versenyben a legerősebb BL csoportban. Szóval ez nekünk egy igazi kihívás lesz, legalább nyolc-tíz jó teljesítményre van szükség, ha meccsben akarunk maradni, és mentálisan is a toppon kell lennie mindenkinek. Sok múlik azon, hogyan kezdjük el a meccset, ilyen tekintetben a Honvéd ellen volt hiányérzet. Meglátjuk, abból mit tanultunk.


Ami a VasasPlaketet illeti, a csapat a Fáy utcából Zágrábba buszozott, majd onnan Dubrovnikba repült, és minden fennakadás nélkül meg is érkezett csütörtök délután. Este így már meg is volt a szokásos edzés az impozáns  Bazen u Gruž uszodában. Edzésvideó itt!
 


Tőlünk mindenki egészségesen várja a holnapi meccset, amelyen az elsődleges cél egy olyan eredmény elérése, hogy a március 23-i, Komjádiban esedékes visszavágóra jó kilátásokkal érkezhessünk majd.

A pénteken 19 órakor kezdődő dubrovniki találkozó itt követhető majd élőben.


Hirdetések