Dobos Sándor, 2019.06.28. | Vízilabda

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb vízilabdázó érkezik a VasasPlaket csapatához.

Az OB I. legutóbbi szezonjában 15. helyen záró együttesünk jelentős változásokon megy keresztül: ahogyan arról már beszámoltunk, a Vasashoz igazolt a rutinos, vb-ezüstérmes Török Béla, a Honvédból a fiatal Kiss Bálint, és az első csapatnál folytatja három fiatal OB I/B-s keretünkből, Korom Dániel, Trombitás Tamás és Makszim Soma.

Bóbis Máté vezetőedző korábban jelezte, hogy elképzelhető még érkező, s csütörtökön hivatalossá vált az újabb igazolás. Nem is akármilyen!

A 36 éves Slobodan Nikić az egyetlen vízilabdázó a világon, aki három világbajnoki címet szerzett, olimpiai bajnok lett Rióban, ötszörös Európa-bajnok, kilencszeres Világliga-győztes, mellesleg Bajnokok Ligáját nyert az olasz Pro Reccóval és legutóbb pár hete a Ferencvárossal is. Hosszú eredménysorának említését most nem fejezzük be (cikkünk alján azért vethetünk rá egy pillantást), legyen elég annyi, igazi nagyágyú érkezik a 36 éves center személyében a Komjádi-uszodába.

„Azt gondolom, hogy Boban érkezése hatalmas segítség a csapatunknak. Köszönet illeti főtámogatónkat, a Plaketet és a Vasast, hogy létrejöhetett ez az átigazolás. A személyében olyan játékossal bővülünk, akitől csak tanulni lehet: mentalitást, hozzáállást, taktikát, egyszóval vízilabdát. Nincs olyan világverseny, amit ne nyert volna meg, a rutinjára és tapasztalatára maximálisan építhetünk. Úgy érzem, hogy vele közösen elindulhatunk egy olyan úton, amire a Vasas hagyományai köteleznek minket” – fogalmazott Méhes Jenő, vízilabda-szakosztályunk vezetője.


Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

„Nagyon örülök az érkezésének, komoly erősítés számunkra, és mindez azt is tükrözi, hogy jövőre komolyabb céljaink lehetnek a bajnokságban. Szakmailag és emberileg is sokat kaphatunk tőle, nagyon számítunk majd a rutinjára” – ezt már Bóbis Máté vezetőedző tette hozzá.

A VasasPlaket július 10-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, Slobodan Nikić augusztusban csatlakozik a kerethez, mint ahogyan a juniorválogatottban számításba vett játékosaink is.


A VasasPlaket kerete a 2019/20-as szezonban:

Dévai Kristóf, Korom Dániel – kapusok

Bencz Rolf, Miklós Levente, Kiss Bálint, Sélley-Rauscher Domonkos, Török Béla, Simon Henrik, Halek Márton, Hegedüs Gábor, Takács Bálint, Slobodan Nikić, Vogel Simon, Trombitás Tamás, Makszim Soma

Vezetőedző: Bóbis Máté
Kapusedző: Mátéfalvy Csaba

Slobodan Nikić: Szeretnék segíteni a Vasasnak
Mi döntött leginkább a Vasas mellett? – kérdeztük Slobodan Nikićet, aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik. Nemcsak pihenéssel tölti ott idejét, hanem dolgozik is, vízilabda nyári táborokban tart edzéseket.

Két nagyon sikeres év után, amelyet a Ferencvárosban tölthettem, úgy éreztem, hogy egy szezonban 50 tétmérkőzés talán már egy kicsit sok nekem. A hosszú szezon után megkeresett a Vasas, tisztában voltam vele, hogy legutóbb nem zártak igazán jól a bajnokságban. Úgy érzem, hogy a tapasztalatommal tudok a csapatnak segíteni, hasznos tagja lehetek a társaságnak. Hallottam, hogy Török Béla is a csapathoz igazolt, emellett Hege is ott játszik (Hegedüs Gábor, korábbi OSC-s csapattársa – a szerk.), valamint vannak fiatal játékosok, akikben nagy lehetőség rejlik. Úgy éreztem, hogy egy vagy két évig tudok még ezen a magas szinten játszani, hozzátenni valamit új csapatom játékához.

Azt hallottam, mindenképp Budapesten szerettél volna maradni.
Igen, ez volt a harmadik ok. Nagyon szeretem Budapestet, feleségem és gyermekeim is boldogok itt. Még nem 100 százalék, de a jövőben elképzelhető, hogy edzőként is dolgozom majd itt.

Hegén kívül kiket ismersz még a csapatból?
A centereiket, Vogel Simont és Simon Henriket figyeltem a legtöbbször, de a többieket is ismerem valamennyire, hiszen a Fradival a Komjádi-uszodában edzettünk nap mint nap, többször is hosszan figyelhettem a Vasas edzéseit, egymást váltottuk. Mátén is látszik, hogy nagyon motivált edző, aki szeretne bizonyítani és tovább fejlődni. Ha jól végezzük a dolgunkat, a tavalyinál egészen biztosan jobb, sokkal jobb helyezésben bízhatunk.

A Komjádiról egyébként mit gondolsz?
A Partizannal minden évben a Komjádiba jöttünk edzőtáborozni vagy tornára, amikor gyerek voltam. Ez az az uszoda, ahol az ember a saját bőrén érzi a magyar vízilabda hagyományait, tradícióit. Remek uszoda, remek az elhelyezkedése is. Az 5. kerületben lakom, szinte mindig gyalog megyek edzésre, át a Margit-hídon, gyakran beiktatva egy sétát a Margitszigeten.

Legutóbb a Fradival mindent megnyertél, a többi közt a roppant erős magyar bajnokságot. Tényleg ez a liga a legjobb terep?
Tényleg, de nemcsak nekünk, hanem a fiatal, fejlődni akaró játékosoknak is. Az OB I olyan a vízilabdában, mint a Premier League a labdarúgásban. Van 4-6 nagyon erős csapat, a BVSC vagy a Miskolc ellen is megéghetnek a nagyok, de a többiek ellen sem mehet biztosra az ember. Boldog vagyok, hogy részese lehetek a magyar bajnokságnak, és nagyon tisztelem a magyar vízilabda szereplőit. Kíváncsian várom a következő szezont.

Slobodan Nikić
1983. január 25-én született Nagybecskereken, Jugoszláviában.
Klubjai: Partizan Belgrád (-2005), Olympiakosz Pireusz (2005-09), Pro Recco (2009-11), Rari Nantes Camogli (2011-12), Galatasaray (2012-16), A-Híd OSC Újbuda (2016-17), Ferencváros (2017-19), VasasPlaket (2019-)
Eredményei a válogatottban: olimpiai bajnok (2016), olimpiai ezüstérmes (2004), olimpiai bronzérmes (2012), világbajnok (2005, 2009, 2015), vb-ezüstérmes (2011), vb-bronzérmes (2003), Európa-bajnok (2003, 2006, 2012, 2014, 2016), Eb-ezüstérmes (2008), Eb-bronzérmes (2010), Világliga-győztes (2005, 2006, 2007, 2008, 2010, 2011, 2013, 2014, 2015), Világliga-ezüstérmes (2004), Világliga-bronzérmes (2009), Világkupa-győztes (2006, 2010), Mediterrán Játékok-győztes (2009)
Eredményei a klubjaiban: Bajnokok Ligája-győztes (2010, 2019), Európai Szuperkupa-győztes (2010), Euro Kupa-győztes (2017, 2018), görög bajnok (2007, 2008, 2009), görög kupagyőztes (2006, 2007, 2008, 2009), olasz bajnok (2010, 2011), olasz kupagyőztes (2010, 2011), magyar bajnok (2018, 2019)

Hirdetések