Jenkei Dániel, 2024.03.22. | Vízilabda

Szlobodan Nikics szerint az előny-hátrányos játék fogja eldönteni a továbbjutást a Jug Dubrovnik elleni EK-nyolcaddöntő visszavágóján, amelyet egygólos hátrányból indít a VasasPlaket.

Legutóbb csütörtökön Dr. Steinmetz Ádámmal merültünk bele érzelemdús múltidézésbe a Vasas-Jug párharcok kapcsán.

A régi nagy csaták felemlegetése szép dolog, és adja is magát, ám az is tény, hogy ezt a mostani Eurokupa-nyolcaddöntőt a jelenben kell megvívni és megnyerni.

Az esélyek pedig nem rosszak, hiszen két hete Dubrovnikban sikerült egygólosra menteni a különbséget a végére, így az az alapvető cél teljesült, nyitottá tettük a visszavágót, ami igazi pólócsemegének ígérkezik, és nagy várakozás is övezi, így reméljük, szép számú piros-kék drukker, és jó hangulat várja majd a csapatokat szombat este fél kilenctől.
 


A mieinknél ugyan voltak kisebb betegségek, de jelen állás szerint mindenki hadra fogható, az ellenfélnél pedig továbbra is vannak kérdőjelek, elsősorban kapusposzton, hasonlóan az első meccshez. Ettől függetlenül egy percig se legyen kétségünk, egy rendkívül erős és elszánt Dubrovnik érkezett meg pénteken Budapestre, akik szintén nagyon vágynak a továbbjutásra a címvédő Vasas ellen.
 

 

Aki esetleg mégsem tud kijönni szombaton a Komjádiba, az a LEN youtube-csatornáján keresztül követheti majd közvetítésünket, ezen a linken.
 

JEGYÁRAK
Vasas-függő: 2.000 Ft, Vasas-függő diák/nyugdíjas: 1.500 Ft, Felnőtt: 4.000 Ft, diák/nyugdíjas: 2.000 Ft, (6 év alatt ingyenes)
A jegyeket a mérkőzés előtt a Komjádi-uszoda pénztárában lehet megvásárolni. Bankkártyás fizetésre is lesz lehetőség.
Pénztárnyitás: 19:00, kapunyitás: 19:30

Hirdetések